Boldog Szülinapot!

Happy Birthday Bogiiii! :D
Boldog Szülinapot a Világ egyik legnagyobb idiótájának, az egyik legbolondabb, ám legszerethetőbb emberkéjének. Boginak! Imádlak te lyány! Puszi: Emily

Megosztom veletek, azt amit írtam neki. Illetve ez csak egy kis bónusz, nyilvános "köszöntés"
Nem muszáj elolvasni, hisz nem kötelező, nem is rész, csak egy kis bónusz. Nos, remélem e ti tetszéseteket is elnyeri.

„Az igazi ajándék az egyik ember számára a másik ember lehet, a másik szívtől szívig érő szeretete.”

Simon András

Május 23.

-Bogi! Kérlek, szállj ki az ágyból és gyere reggelizni!-kiabált anya, feltételezem a konyhából. Levánszorogtam az ágyamról és kissé nyűgösen betrappoltam a fürdőbe. A tükörből elég ijesztő látvány nézett velem szembe. Megzaboláztam a hajam, elintéztem az egyéb teendőimet, felöltöztem, majd csatlakoztam a húgomhoz, és a szüleimhez. Viszonylagos csendben telt el a reggeli. Mindenki el volt foglalva a gondolataival. Idén érettségiztem, júniusban lesznek a szóbelik. Eléggé rástresszeltem erre az egészre. A húgomnak persze már meg van hova fog gimibe járni, de nekem még most jön a neheze. Reggeli után elpakoltam magam után és legörnyedtem az íróasztalomhoz magolni. Egész évben ezt csináltam, és tudok is mindent, de így se vagyok biztos magamban. A folytonos stressz, a megfelelési kényszer kikezdi az idegeimet.

-Kopp-kopp!-hallottam anya hangját két kopogás között. Az ajtó felé néztem.

-Szabad!-nem mintha nem jönne be, ha azt mondanám nem érek rá...

-Tudod, hétfőn lesz a szülinapod, és apáddal úgy döntöttünk, elmegyünk a nyaralóba hétvégére. Ott lesz a bátyád is-rég láttam már, eléggé hiányzik- és egy nagyon fontos személy.

-Ki?-kíváncsiskodtam, mire sokat mondó pillantást vetett rám.

-Találd ki!-kacsintott (ami fényévekre van a valódi énjétől. Mi történik körülöttem?)- Holnap megyünk. Plusz van egy kikötésem! Nem hozhatsz könyveket! Rossz nézni ahogy felemészted magad. Most pihenni fogsz!-ezzel otthagyott a szobában. Nagy kínok között bepakoltam a cuccaimat egy táskába. A holnapi indulásra készen fetrengtem a TV előtt, és a telefonomon SMS-eztem Adam-vel. Kicsit drága mulatság, de a drága húgocskám lefoglalja a gépet. Kezdett leragadni a szemem mikor csöngettek.

-Nyissátok ki!-ordibált ki apu a fürdőből. Puffogva felkecmeregtem, mivel tudtam hogy senki nem fog mozdulni. Kimentem a kapuhoz és a szürkületben egy emberi alakot fedeztem fel. Felismertem benne a bátyámat. Oké, nem voltunk oda egymásért, de mióta Szegedre jár egyetemre, mindig örülök annak, hogy otthon van. Ha otthon van.

-Szia!-ölelgettem meg, majd nyomtam az arcára egy puszit. Viszonozta mindkettőt, és felkapta a maga mellé dobott táskát.

-Beengedsz, vagy kint alszok?

-Kint alszol-emeltem égnek a szemem és elálltam az útjából. Míg bezártam a kapu, Ő már bent is volt a házban. Összébb húztam magamon a pulcsit és követtem. Mindenkinek köszönt, majd bevackolta magát egy éjszakára a vendégszobába, ahová Adam húsvéti látogatása óta nem bírok bemenni pirulás nélkül.

-Bogi! Idejönnél?-kiabált ki a szobából én pedig mentem is. Már az ajtóban a fejembe áramlott a vér, de lenyugtattam magam, és úgy dobtam le magam az ágyra.

-Mit szeretnél?-kérdeztem unottan és fáradtan.

-Tudod ki jön velünk?-érdeklődött miközben leült mellém.

-Nem. Szerintem.... valami régi rokon, akit ismernem kéne, vagy nem tudom-vontam vállat, mire elvigyorodott.

-Komolyan nem tudod?-nevetett rajtam, mire értetlenül néztem rá-Na jó! Menj aludni, holnap reggel meglátod. Ja, és lehet hogy apa meg én nem leszünk itt amikor felébredsz, mert elmegyünk.... boltba. Jó éjt!-zárta le a beszélgetést és kitessékelt. Boltba? Oké... Kérdezgettem volna még egy ideig, de nem volt lehetőségem rá. Zuhanyoztam, satöbbi fontos tennivaló és lefeküdtem.

Május 24.

Megpróbáltam korán kikelni az ágyamból. De az a mocsok folyton visszaédesgetett magába. 11-kor indultunk, szóval volt időm. Így is 8-kor már megreggeliztem és mindenki harcra készen várta Aput és Gergőt. Még mindig nem hiszem el hogy boltba mentek, mert már 6-kor elmentek. Fél 10-kor hallottam ahogy kint Gergő beszél valakihez. Megjöttek. Mivel egy ártatlan kis rokonocskára számítottam, néztem tovább a meséket a reggeli matinében. Nyílt az ajtó és Apa hangja betöltötte a szobát.

-Nézd csak ki van itt!-szinte kiáltott. Lustán felpillantottam, a legkevesebbb lelkesedéssel a fejemen. Apa és a kedves bátyuskám ott vigyorogtak, előttük pedig Adam mosolygott, olyan magabiztosan, hogy majdnem ott helyben kiköptem valamit a számból. Leginkább a nyálamat, mert nem ittam/ettem semmit. Felpattantam az elnyűtt kanapéról, és csodálkozva tettem pár lépést Ad felé, de nem teljesen voltam biztos magamban, így egy méterre megtorpantam.

-Te mit keres itt?-kérdeztem tökéletesen összetett kifejezéssel.

-Én jönni hozzád szülinap. Apukád hív engem. Mond neked lenni szülinap-parodizált ki, a szokásos szarkazmussal a hangjában, amit annyira imádtam.

-Nem vagy vicces-vágtam egy grimaszt.

-A lényeg, hogy szeretitek egymást-morgott bele a gyerekes cívódásunkba Gergő.

-Rád haragszom! Miért nem mondtad el hogy Ő jön? Te jó ég!-csaptam a homlokomra. Eszembe jutott hogy elraktam az egyik plüsskutyámat. Ha azt Adam meglátja, életem végéig ezt fogom tőle hallgatni.

-Rendben fiatalok! Mindenki fogja a cuccát és indulunk!-adta ki az útasítást apa és mindenki elhagyta a házat. Véletlenül mi ketten maradtunk a házban, így rám maradt a zárás. A kulccsal baszakodtam, mivel sehogy nem akart beletalálni a zárba, mikor Adam a derekamra tette a kezét és megpróbált elhúzni a zártól. Sikerült is neki. Szembe fordított magával és elbűvölően mosolygott rám a napszemüvege mögül. Elég drága darabnak tűnt, de nem tudott érdekelni. Leszedtem a fejéről és a kék zafírkövekbe mélyedtem.Beleharapott az alsó ajkaiba, majd honlokomnak döntötte a sajátját.

-Hiányoztál!-suttogta, úgy, hogy szinte megse hallottam. Lassacskán felcsúsztattam a kezem az arcára, és a borostályát simítottam végig, ami eddig nem volt ott. A másik kezem a nyakát fogta körbe.

-Te is nekem-kétlem hogy hallotta volna, mert eléggé elvolt mélyedve valamiben. Csukott szemmel nyomta neki ajkait az enyémeknek. A gyomromban pillangók ezrei keltek életre. Nem viszonoztam rögtön a csókját. Pár másodperc elteltével lejjebb húztam magamhoz és úgy viszonoztam. Elkezdett tolni, minek következtében az ajtónak ütköztem. Már vált volna el a számtól és a következő állomására indult volna, ami rendszerint a nyakam. De megzavartak minket.

-Anya azt mondja...upsz!-eltoltam Adam-et és vörös fejjel lenéztem a húgomra.

-Mit mond?-hadartam, égő fejjel.

-Azt, hogy siessetek az egymásnak eséssel-feltételezem anyu nem pont így fogalmazott.

-Megyünk!-fordultam volna a kulcshoz, hogy sikeresen becsukjam az ajtót, de Adam már a kezében forgatta, és lusta pillantásokat vetett a húgomra és rám.

-Indulunk?-lökte el magát az ajtótól, aminek eddig támaszkodott és a kezét nyújtotta. Boldogan elfogadtam. Felvette a poggyászomat a földről és a húgom társaságában mentünk el a kocsihoz.

-És ebbe hogy fogunk beférni?-értetlenkedtem a kis 5 személyes kocsinkra utalva. Adam megköszörülte a torkát.

-Khm. Cica. Néha nyisd ki a szemed!-poénoskodott, és az utca másik oldalán parkoló autóra mutatott. Fekete volt, gyönyörű, csillogó fekete. Nagy. Ennyit értek a kocsikhoz. Szép volt. De nem értettem. Eddig azt hittem apának és a bátyámnak azért kellett elmennie Adam elé mert repülővel jött.

-Oké. Magyarázatot követek! -cövekeltem le, szánt szándékkal, hogy addig nem megyek semerre, amíg el nem mondják, mi van most.

-Nem tudom hol laktok cica. Legutóbb taxival jöttem és aludtam szinte az egész úton. Ezért megkértem apukádat, hogy vezessenek el a házatokig.

-GPS?-vontam fel a szemöldökömet. Zavartan felnevetett.

-Meg találkozni akartam a bátyáddal. Mielőtt megakarna ölni.

-Ugyan kérlek! Le se szarna engem-betereltem a húgomat apuék kocsijába.

-Hát, nekem nem úgy tűnt. Mondjuk azt, szeret téged. Eléggé-bólogatott sokat sejtetően.

-Megölöm. Komolyan megölöm-puffogtam magamban, mire Ad nevetni kezdett.

-Azért annyira nem rossz ez! Bátyus majd megveri a rossz barátot ha rossz fát tesz a tűzre.

-Tettél te már elég sok rossz fát a tűzre-hangsúlyoztam a fa és a tűz szavakat.

-Milyen rossz kislány vagy te!-rázta meg mosolyogva a fejét-Na gyere! Már várnak ránk.

-Hova menjek?-értetlenkedtem.

-Komolyan azt hitted megszabadulsz tőlem 3 órára? Nem. Velem jössz- megragadta a kezem és elhúzott a kocsijáig amit egy egyszerű mozdulattal kinyitott. Bedobta a cuccomat a hátsó ülésre és kitárta nekem az ajtót. Britt kocsik. Irritálnak egy csöppet. Helyet foglaltam és akkor vettem eszembe, hogy még mindig a kezemben van Adam napszemcsije. Hülyeségből felvettem és megnéztem magam a visszapillantó tükörben.

-Vedd le inkább!-nevetett Adam mikor beült és ránéztem.

-Szerintem tök jól áll!-dobtam egyet a hajamon. Kérlelő szemekkel az égre nézett majd levette rólam és feltette magára.

-Kell a vezetéshez-mondta és elindultunk. Addig bírtam kérdezősködés nélkül, míg ki nem értünk az autópályára.

-Egy valamit árulj el nekem! Hogy lehet, hogy te csak úgy kiugrasz hozzám ide? Mármint... Nem kis pénz elutazni egy másik országba és te már harmadszorra katapultálsz ide valahonnan. És amúgy se tudok semmit a családodról. Sosem találkoztam senkiddel. Azt mondtad van egy nővéred meg egy öcséd. Egyiket se láttam semmilyen módon-daráltam le egy szuszra a kis monológomat- És a vezetéknevedet se tudom!-esett le hirtelen.

-Jó. Kötelességem elmondani, és neked tudnod kell. Csak ne itt. A kocsiban. Tudod mit?-nézett egy másodpercre rám, majd újra az útra-Este elmegyünk sétálni, és elmondok neked mindent.

Az út további része csendben telt. A Badacsonyban lévő nyaralóhoz érve nagyot nyújtóztam és szótlanul elvettem Adamtől a táskámat. Kicsit feszült volt közöttünk a hagnulat, amit a drága húgocskám is megérzett. Mikor kiosztottuk a felséges két szobát és a nappalit, a fürdőben pakolásztam, csak azért, hogy ne érintkezzek Adammel. Valami baja van velem, vagy nem tudom, de nagyon hűvösen viselkedik. A húgom leült a WC tetejére és a zenelejátszóját nyomkodta.

-Valami történt a kocsiban?-érdeklődött. Felé fordultam és kérdőn néztem rá.

-Mi van?

-Hát, ahhoz képest ahogy otthon romantikáztatok, ez veszekedés.

-Békén lehet minket hagyni, oké?-menekültem ki a kertbe. Ott se találtam nyugtomat, mert ott meg Gergő lábatlankodott. Végső menekülésnek kimentem az útra és ott rugdostam a köveket. Anya, apa és Adam valahova elteleportáltak, vagy én nem tudom, de nem találkoztam velük. Elkezdett esteledni, így az átöltözés mellett döntöttem. Nincs valami hú de jó idő este, így egy sima csőgatya meg egy póló mellett döntöttem. A nadrágom zsebébe csúsztattam egy csomag rágót és kimentem a ház elé, ahol meglepetésemre Adam állt, és cigizett. Jól sejtettem. Ha stresszel, mindig füstöl. Kivettem a szájából és elnyomtam a kerítésen, majd ledobtam a földre, és Adamnek nyújtottam a rágómat. Elfogadta. Íratlan szabályunk, hogy cigizés után minimum rágóznia kell, addig nem ér hozzám. Szerintem jogos. Megragadta a kezem. Selymes keze erősen ragadta meg az enyémet. Elpirultam a mozdulatba. Sosem fogom megszokni ezt a vad erőt, amit felém mutat. Mi voltunk a két legelütőbb ember. Ő magas, én alacsony, ő fekete én színes, én szőkés-barnás, ő fekete, ő kék, én zöldes kék szemű. Ő rettenetesen fehér, és talán ebben egyezünk egyedül, de én se vagyok túl barna.Mégis valahogy egymásba habarodtunk. Legalábbis én igen. Adam meg ki tudja. Kész rejtély. Egy elég nagy fás részhez értünk, aminek a közepén egy kicsi fű is volt, és a lombkoronákon át látni lehetett a csillagokat. Leheveredtünk a fűbe és vártam hogy meséljen. Nagy levegőt vett, és belekezdett. Végig a kezemet szorongatta, ami végtelen biztonságot nyújtott nekem.

-Egy gazdagabb családba születtem bele, 21 évvel ezelőtt-erről még egy 21 éves, britt ismerősöm jutott eszembe, és elmosolyodtam-Apámat Buckhen David-nek hívták, anyámat pedig Sarah Wood-nak. Egy kis városban születtem, de ez nem lényeges. Két éves koromban Svédországba költöztünk. Apám gépészmérnök egy nagy autógyárnál. 4 éves koromban édesanyám-nagyot nyelt és nagyot szorított a kezemen-elhunyt egy autóbalesetben. Neki volt elsőbbsége és... a másik autós-nagyon nehezen jöttek ki a szavak a száján. Nem akart sírni előttem. Eddig vele szemben ültem, de most beültem mellé és egy csókot nyomtam a szájára.

-Adam, ha nem bírod, nem szégyen ha sírsz. Ki kell jönnie!-bíztattam. A végszóra keserves zokogásba kezdett. Nagyon régen történt, de iszonyatosan mély sebet ejtett a kis Adam lelkében. Amit az idős Adam talán még tovább mélyített a hallgatásával. Szívszaggatóan hullatta a könnyeit. Csendben vártam amíg abbamarad a rohama. Pár perc múlva megemberelte magát és folytatta.

-A másik autós nem vette figyelembe. Frontális ütközés volt. Próbálták megmenteni de nem sikerült. A szülőföldjén, Skóciában temettük el. Ezután apámmal folyton költöztünk. Ő nem tudta elfelejteni anyát. Először még próbált velem kedves lenni, de aztán elkezdett inni. Egyszer észrevette, hogy álomba sírom magam. Leült az ágyam mellé és még világosan emlékszem ahogy a Whiskey-től bűzlött. Azt mondta, anya nem jön vissza, ne sírjak. Az gyengeségnek számít. Azóta nem sírtam. Nem akartam apámra szégyent hozni. Ő sosem sírt, csak anya temetésén. Ez volt a jobb. Mert bár nem volt magánál, foglalkozott velem. Aztán beletemetkezett a munkájába. Költöztünk, folyamatosan. De Angliába egészen 17 éves koromig nem jöttünk vissza. Nem voltak állandó barátaim, és folyton rossz társaságban találtam magam. Apa nem nevelt, csak hurcolt. Így lettem ilyen. Mindent megkaptam, csak ne emlegessem a múltat. Aztán 18 éves voltam amikor anyám halálának évfordulóján megváltoztattam a vezetéknevemet Wood-ra. Apa dührohamot kapott, amikor megtudta mit tettem. A nővérem és köztem csupán 2 év van, de ő 20 évesen összeházasodott egy bizonyos Daniel Sandros, Angliában élő,spanyol multinacionális akárkivel. Őt nem viselte meg anya halála, hiszen Ő apa előző házasságából maradt meg. Az öcsém pedig egy egyszeri alkalomból született, és az anyja apára sózta-nem szóltam a furcsa ugrás miatt. Ha neki így jobb, így mondja.

-Visszatérve a történethez. Apa nagyon mérges volt, de elfogadta a döntésemet. Szintén 18 évesen apa beszervezett egy fotósorozatot a Fashion magazinnál. Két évig működtem modellként, de nagyon rossz életem volt. Sok pénzt kaptam a munkámért, és mindet nagyon rossz dolgokra költöttem. Az egész életemet az anyám halála árnyékolta be, és semmi nem tudott kimozdítani a gödörből. Aztán rátaláltam a táncra. És találkoztam Emivel. Ő volt a második lány, aki nem ítélte el, hogy a próbaterem előtt sunyiban elszívtam egy csikket, hanem odajött hozzám beszélgetni. Valahogy engem mindenki elkerült. Érezték a belőlem jövő nyomort? Lehet. De Emit nem érdekelte, és folyamatosan a nyakamon lógott, ami az elején szokatlan és kellemetlen volt. Aztán rájöttem, hogy csak megakar ismerni. Egyedül Sophie-ban bíztam meg, annyira mint senki másban. Ő volt az egyetlen nő, akit addig nem használtam ki. Aztán jött Emi, akit szintén nem használtam ki. Azt hiszem megjártam volna ha megteszem.-hangjában egy mosoly bújkált-Aztán jött Jenni, aki elsöprő magabiztosságával, és közvetlenségével felkeltette az érdeklődésemet. Sosem érdekeltem őt, úgy mint egy férfi, inkább úgy mint egy barát és ez így volt jól. Furcsa volt, de kifejezetten jó. Nem kezeltek gazdag, megfejhető egy éjszakás kalandnak. Na és akkor jött a csajos nap, amire meghívattam magam. Egészen addig, azt hittem, azért nem érdekelnek a lányok, mert meleg vagyok. Ezt szégyellem a legjobban. Fiúk és lányok is fordultak meg az életemben, de egyikük se érdekelt. De azon a júliusi napon, amikor Jenniék nappalijában megláttalak megállt körülöttem a világ. Nem értettem mi ez az érzés. Miért akartam folyton melléd ülni, veled beszélni, megismerni-belepirultam a mondandójába, és a szívem ezerrel kalapált. Te jó ég, ha ezt teszi velem, én meg fogok halni!

-Emlékszel a vacsoránk után, milyen boldog voltam?

-Emlékszem Adam! Louis előtt dugtad le a nyelved a torkomon-kuncogtam az emléken.

-Drága, az első csókunk volt, nem így kéne jellemezned!

-Sajnálom, de így volt. Szia-szia, és akkor meggondolod magad, nekinyomsz az ajtónak, és lesmárolsz.

-És Louis kinyitotta azt a kurva ajtót, mi meg majdnem ráestünk-egyszerre nevettünk fel. Ekkora idiótákat mint, mi, ritkán lát a világ.

Visszaemlékezés

-Mit vegyek fel?-visongtam a vendégszoba közepén, miközben a ruháim mindenfelé szét voltak dobálva. Harry benyitott és elszörnyedve beküldte Louist, miszerint „neki van hisztis barátnője” Majdnem mondtam valami nagyon szépet.

-Vacsizni mentek nem?-trillázott a szekrény előtt, amiben Kami meg az Én cuccaim voltak. Kami is ilyenkor megy el sétálni... Megfojtom.

-De-leültem az ágyra és a hajamba túrva szenvedtem tovább.

-Vegyél fel szoknyát, meg egy hozzáillő fölsőt és megvan oldva. Csak ne legyen kivágva-felnéztem rá és pont elkaptam ahogy rám kacsint.

-Miért?-nem mintha olyat vettem volna fel, csak kíváncsi voltam.

-Mert Adam belebolondulna. És te is abba, hogy nem a szemedbe néz, hanem máshova.

-Köszönöm, és most tünés!-utasítottam ki a szobából és felöltöztem. Valami kezdetleges sminket nyomtam a fejemre és lementem a földszintre. Közben Kami is megérkezett és Louisval zabáltak valamit a konyhában. Lou ült velem szemben, így ő látott meg először.Lenyelte a falatot, amit a szájában tartott és Kami reakciójából, miszerint „Mit rugdosol te idióta?” megrúgta.

-Húú, szép vagy!-dícsért meg miközben végig mért. Kami is megfordult és egy laza mozdulattal kijelezte elégedettségét. Ebben a pillanatban csengettek. Én akartam ajtót nyitni, de Louis megelőzött. Kirohant az ajtóhoz, feltépte, és bekiabált nekem, hogy Adam itt van. Kamival egy sokatmondó pillantás után elbúcsúztunk. Kimentem az előtérbe, ahol Adam és Louis társalogtak. Ad felpillantott és szembe találta magát velem. Hirtelen elfelejtette, miről is beszéltek Louisval, aki észre véve engem, elrohant a telefonjáért, hogy lefényképezzen minket. Mint valami anyuka, komolyan mondom!Elkészült a fantasztikus kép és el lettünk engedve. Már vártam hogy utánunk kiabál, hogy 10-re legyek otthon, de odáig nem ment el. Egy nagy fekete kocsihoz vezetett, amiben kényelmes fekete bőrülések voltak. Egy kis olasz vendéglőbe mentünk, ahol egy pizzát rendeltünk és két kólát. Rettenetesen finom volt, és fantasztikusan éreztem magam vele. Kicsit lekezelő a humora, de már megszoktam, az ismerőseim közül is van pár ilyen. (Khm Jenni, Khm Kami) Majd sétáltunk a Temze parton. Én a kis táskám pántját markoltam, ő pedig a fekete zakójának zsebébe rejtette kezeit. Pár perc séta után kirázott a hideg, és Adam szó nélkül odaadta a zakóját, ami alatt egy fekete ing bújt meg, ami megfeszült kidolgozott mellkasán. Pár percre megakadt a beszélgetés, de nem kínos csönd volt, amit bárki megakarna törni. Kellemes, megnyugtató csönd. A mi kis világunk. Fogalmam sincs mikor fogta meg a kezem, de mire beültünk a kocsiba, már egymás kezét fogtuk. Az autókázás után felhajtott a kocsibeállóig, és egészen az ajtóig kísért.

-Nem is mondtam-lépett kicsit közelebb, mély hangja zene volt füleimnek. Egészen közel hajolt, mellkasa az enyémnek ütközött, kezét alig érezhetően a derekamra simította.

-Gyönyörű vagy!-sutyorogta, mire vér szökött a fejembe és zavartan vihorászni kezdtem. Nem tudom honnan ez a szokásom, de nagyon jó lenne ha megszűnne!

-Köszönöm. Te is nagyon jól nézel ki. Ja, és a zakód-levettem a vállamról, és átnyújtottam neki.

-Nos, akkor... Szia-intett.

-Szia!-köszöntem és megnyomtam a csengőt. Rögtön ezután a kezeit újra a derekamon érezte, és az ajtónak tolt.Kék szemeit lecsukta és ajkait az enyémnek nyomta. Meglepődöttségemben csak arra volt erőm, hogy kinyissam a számat, és engedjem felfedezőútra menni, de viszonozni nem tudtam. Ekkor nyílt mögöttünk az ajtó. Éreztem ahogy megindulok hátra, de Adam kicsit maga felé taszított, így nem dőltünk be, csak majdnem.

-Ohh, Adam marad?-vigyorgott ránk Louis, de csak egy gyilkos pillantást kapott.

-Komolyra véve a szót. Te vagy az egyetlen ember, akit eléggé szeretek ahhoz, hogy miattad változzak meg. Miattad nem dohányzok annyit, miattad tettem le a piáról és te miattad érzem magam végre boldognak. Minden egyes percet egy külön élményként élek meg, mikor veled vagyok. Sosem voltam felhőtlenül boldog. De most az vagyok, és én sosem akarom elengedni ezt a boldogságot. Mert akkor visszaesek, és nem lesz még egy ilyen. Mivel te ennyit tettél értem, ezért most adok neked valamit. Tekintsd elő szülinapi ajándéknak-a pulcsijának zsebéből előhúzott egy dobozkát. Kíváncsian méregettem, míg kinyitotta. A számhoz kaptam a kezem, mikor kivette a dobozból. Egy vastagabb ezüst karkötő volt, amiben kis kék kövek foglaltak helyet.A csillagok játszottak a kék kő felszínén. Szótlanul felcsatolta a csuklómra, majd egy puszit adott a karkötő és a bőröm találkozására.

-Ezt a karkötőt édesanyám hagyta rám. A végrendelet szerint, amiben pontosan meghatározta kinek mit ad, nekem adta a családi ékszereket, hogy egyszer adjam oda a választottamnak. Legalábbis a levelében az állt, hogy ezt a karkötőt a nagyapja ajándékozta a feleségének, Ő a nagymamámnak, Ő az anyámnak, és mivel neki nem volt lánya, nekem adta. Az ő akarata volt, hogy annak adjam, akit szeretek. És én annak adtam.

-Adam ez... gyönyörű! Ez kicsit igaszságtalan velem szemben. Én nagyjából semmit nem tudok adni neked, de te meg elhalmozol. Ez nem egyenlő.

-Bogi, én sokkal többet kaptam tőled, mint azt te valaha is gondolnád! Nem ismertél régen. Tárgyként kezeltem a nőket, és amikor először feküdtünk le, szinte rettegtem attól, hogy elvesztem a fejem, és fájdalmat okozok neked. És megint olyan leszek mint régen. Durva, tapintatlan. Örökké törleszthetem az adósságomat neked, sose lesz elég.

-Adam-néztem felváltva a karkötőre és rá-Annyira köszönöm hogy megbízol bennem!-ugrottam a nyakába és magamhoz szorítottam.Nevetve puffant bele a fűbe.

-Szeretlek cica!-nevetgélt. Felemeltem a fejem és megcsókoltam. Most már értem miért olyan domináns minden mozzanata. Nem akar elveszteni, és ezért bármit megtenne. Nem tudom meddig suttogtunk titkos ígéreteket a fűben és meddig csókoltuk egymást, de elég késő lehetett, mert egy kisebb csókcsatánkból Gergő hangja vert ki minket.

-Khm. Ha szabadna szólnom, anya azt mondta menjetek be a házba azonnal, mert nem áll jót magáért-vigyorgott ránk. Gondolom jót szórakozott a fejemen. Mivel Adam a szokásos „na és?” fejet mutatta, de én rettentően zavarban voltam, hogy a bátyám a pasimon fekve talált rám, az erdőben. Kissé szokatlan, nem de bár? Visszaslattyogtunk a nyaralóba, és amíg Adam zuhanyzott, Gergő leült mellém.

-Szép a karkötőd-mutatott az új darabra.

-Tudom. Köszi. Adam adta.

-Gondoltam, hogy nem természet anya-cukkolt, majd nyomott egy barackot a fejemre, mire elhúzódtam.

-Mit gondolsz róla?-kérdeztem kicsit halkabban, hogy Ad véletlenül se hallja. Ő is a fürdő felé nézett, majd vissza rám. Mégis csak a bátyám, számítok a véleményére.

-Furcsa fiú. Nem igazán találkoztam még az ő fajtájával. Kedves, bár kicsit nem törődöm.

-Csak veletek!-védtem rögtön.

-Ha veled nem törődöm lenne, azt látnám. De Bogi, higgy nekem, sokat jelentesz neki! Enyit játszottam a jófej bátyót!-röhögött fel, és ebben a pillanatban Adam lépett ki a zuhanyzóból, egy pólóban és egy boxerben. Fincsi. Bár nekem póló nélkül jobban bejön, de így se rossz. Elém lépett és egy elég intim csókkal jelezte, hogy mehetek fürödni. Fél szemmel a bátyámra néztem aki feltartott hüvelykujjal és vigyorogva bevonult a húgommal közös szobájukba. Lezuhanyoztam, és mikor visszatértem Adam már póló nélkül nyomkodta a telefonját.

-Ez jobban tetszik!-jegyeztem meg halkan, mire kuncogott egyet, és eltette a telefonját. Lekapcsoltam a lámpát és miután a falba, az asztalba és a bútorba is belerúgtam, befetrengtem Adam mellé. Gyorsan elnyomott az álom.

Május 27.

A kedves családom mindent megtett azért, hogy ünnepeltnek érezzem magam. Egyszer lesz az ember 18 éves.Nos, szombaton a kertet és a házat hoztuk rendbe, vasárnap lementünk a Balatonhoz, de csak arra volt jó, hogy Adam meg én kézen fogva andalogjunk a parton, mivel a víz még nagyon hideg volt. Ami mellesleg pont megfelelt az igényeimnek. A mai napon pedig vacsizni mentünk. Minden tök jó volt. Én legalábbis élveztem. De az én boldogságom számított, így más nem érdekelt. Az étteremben befaltunk mindent, és tisztában voltam azzal, hogy anyáéktól ezt kaptam ajándékba, pontosabban ezt a hétvégét. És nekem ez megfelelt. És akkor hozták a tortámat. Csokis volt, ezt kivettem. És 18 gyertya égett rajta. Letették elém az asztalra és a családom rázendített az éneklésre. Bár ne tették volna, de ez mindegy is. Adam kicsit értetlenül állt ott, de szép halkan elduruzsolta az angol változatot, amivel tökéletesen megelégedtem.

-Kívánj valamit és fújd el!-bíztatott anya. Átgondoltam mit is kívánhatnék, de egyelőre nem tudtam mire gondolni, csak egy valamire. Adammel akartam lenni, csak kettesben. Magamhoz rántottam és egy szenvedélyes csók kíséretében hoztam a tudtára mit is szeretnék.

-Elfújod velem?-kérdeztem, de megrázta a fejét.

-Akkor nem teljesül!

-Ne baromkodj már velem! Teljesülni fog, bízhatsz bennem.

-Nálad jobban senkiben nem bízok. Rendben-átölelte a derekamat, háromig elszámoltam és elfújtuk a gyertyákat, mind egytől egyik. Megtapsoltak minket, majd még egy csók után visszaültünk a helyünkre. Felvágdostuk a tortát és mindenki kivégezte a sajátját, mikor is Adam felállt és engem is felállított.

-Van egy kis ajándékom számodra-nézett bele a zafírkék szemeivel az enyémbe. Értetlenül bambultam le a karkötőre amit 2 nappal ezelőtt adott. Visszavezettem rá a tekintetemet és már egy kis fekete dobozka volt a kezében. Átnyújtotta.

-Semmi családi ékszer, se érzelmi zsarolás, csak szimplán születésnapi ajándék. Boldog Születésnapot cica!-belenyomta a kezembe és várta hogy kinyissam. Felnyitottam és elállt a lélegzetem. Azt hiszem Adam ráérzett arra, hogy szeretem az ezüstöt és a kéket. Egy ezüst nyaklánc volt benne, rajta egy medállal. A medál egy kék kristály szív volt, megnevezése alapján zafírból volt. Legalábbis a dobozban ez állt. Megszólalni se tudtam. Kivettem a dobozából és háttal fordultam neki.

-Felcsatolod?-nyújtottam hátra a két végét. Elvette és összekapcsolta. Mikor végzett elsöpörte a hajamat a vállamról és egy puszit nyomott rám, mire libabőrös lettem.

Még körülbelül fél órát beszélgettünk, majd anyáék azt mondták venniük kell pár dolgot, szóval mi menjünk csak haza nyugodtan. A húgom velünk akart jönni de az édes, egyetlen, drága, megértő bátyám kijelentette, hogy nem mehet. Szóval mikor megérkeztünk egymás ajkait falva estünk be az ajtón. A kinyithatós kanapén, amin este aludtunk, de most kanapénak szolgált, nagy puffanással érkeztünk. Türelmetlenül nyúltam a pólójához, hogy eltávolítsam róla, ő meg készségesen segített.

-Szeretlek-súgta rekedtesen a fülembe.

-Én is téged-válaszoltam. A nyakláncom rajtam maradt. Ahogy a karkötőm is. Szerintem sose fogom leveni többé. Egyiket se.