Kétségbeesés

Üdv. Nem írunk sokat. Ezt a részt már rég kiakartam tenni, de nagyon összekaptam a szerkesztő társammal
. Nem tudom mit mondhatnék. Minden akadozik, nagyon sok doglom van, még nyáron is. Kevés időm van írni, és két blogra is kell. Engem pedig még a 2048 is elterel a munkáról. De mint sokszor, most is megígérem, hogy írni fogok. Ariel pedig remélem végleg megbocsájtott, és megértette, milyen hülyék is voltunk :)))
Ohh mellesleg Ariel letörölte a .... Lessicás? Nem tom, asszem így nevezte, mindegy. Szóval letörölte, és ketten fogunk egy hasonlót de mégsem ugyanolyat írni. Nos,ennyi lenne, ha az kész, majd kilinkelgetem :)
*Emily

66.rész

Kétségbeesés

Emi

Április 3.

Két hónapja alig eszem, alig alszom. Nem tudom mi tart életben. Csak ülök egész nap Jenni ágya mellett, hallgatom a pityegést és gondolkodom. Nem tudom elmagyarázni az érzést, ami uralkodik felettem. Úgy érzem, ha nem vagyok ott az ágya mellett, ha nem látom, ahogy ver a szíve, hogy lélegzik, elvesztem. Hiszen olyan törékenynek tűnik.  Rettegek a gondolatától is annak, hogy olyan sokáig lesz kómában, hogy egyszerűen elfelejtem, hogy valaha is létezett. Egyszerűen tovább lépnék rajta, mintha nem lettünk volna sok éven át legjobb barátnők. Hiszen bármin vesztünk össze, bármi történt is, bárkivel randiztunk is, ott voltunk egymásnak. Álnok lennék, ha egyszerűen elkezdenék kimaradni, és végül nem jönnék el hozzá sosem. Amikor pedig felébred, nem láthatna engem, hogy végig kitartottam mellette. Nem mosolyoghatna, és mondhatná abban az idegesítő stílusában, hogy Ő mindig is tudta, képes vagyok bármire. Hiszen a legjobb barátom. Nem hagyhatom egyedül.

Gondolkodom,mi történhetett valójában? Mind tudtuk milyen kétségbeesett és szomorú is volt akkor. Tényleg azért történt minden, mert Louis elhagyta? Nem. Ez lehetetlen. Jenni sosem tenne ilyet. Öngyilkosnak lenni? Az már nem az Ő stílusa. Megtanulta a leckét. Az nem megoldás semmire. Ennek ellenére minden összefügg. Beleringatta magát a kétszemélyes tündérmeséjükbe. Louis mindent ígért neki, amire Ő valaha vágyott. Családot, boldogságot, szerelmet, felbecsülhetetlen barátokat. Ezektől fosztotta meg két egyszerű szóval. Nem szereti! Még hazudott is neki. Pedig mindketten csak egy valamit akartak. Együtt lenni, és szeretni egymást. Lehet, Louisnak igaza van, hogy nem a legszebb életet adta volna neki. De az egész sajtó, az egész karrierje elviselhető, hiszen Ő ott van neki. Mára várom a fiúkat. Ma tudtak elszabadulni egy kicsit a munkájuktól. Mindenki jön, Niall pedig elviszi Biankát valahova randizni, hogy elterelje a figyelmét, ami szerintem nagyon kedves gesztus Tőle. Viszont aggódom, hogyan fogok reagálni Louisra, akire ráhárítottam minden felelősséget az elmúlt hónapban. Az pedig, hogy még egy álbarátnőt is beszervezett, csak még egy csepp volt a pohárban. Szerencsére nemrég kézhez kaptam egy ilyen szennylapot, amiben a szakításukról írnak. Egyedül ez tartotta bennem a hitet, hogy Louis hallgat a józanészre, mert erre is Harrynek kellet rávennie. Kopogást hallottam az ajtón, és sejtve, hogy Ők azok, felálltam. Az ajtó kinyílt és Zayn kukkantott be rajta. Nem mertem találkozni vele, mivel tisztában voltam azzal, milyen rettenetesen nézek ki. Pedig igazán szükségem lett volna rá.  Egy kis lelki segítségre, vagy figyelemelterelésre. Valamire. Az egész életem összeomlott. A suliban is hiányoztam. Nem voltam képes bemenni. Minden rá emlékeztetett, és nem tudtam ezzel is szembenézni. Összébb húztam magamon a pulcsimat.

-Szia - köszönésem szinte suttogva hagyta el a számat. Közel jött hozzám, és két kezével közre fogta az arcom. Barna szemeivel aggodalmasan vizsgálta az arcomra száradt könnycseppek útját. Homlokát az enyémnek támasztotta és egy csókot nyomott a számra.

-Szia – suttogta Ő is. Nyakába kapaszkodtam és megöleltem, amilyen szorosan csak tudtam. A derekamat körül ölelte a karjaival, és talán percekig így álltunk. Kicsit nedves volt a kabátja a kinti esőtől, és ennek az illata keveredett a parfümjével. Ebben az ölelésben megkaptam a lemaradt támogatást, ami kellett a túléléshez. Nem tudom, mit fogok csinálni, ha elhagyják a szigetet, és több ezer kilométerre lesznek tőlem.

-Hogy van? – kérdezte Harry, mire elengedtük egymást, és zavartan, reszkető hangon válaszoltam neki.

-Az orvos szerint sok esélye van a teljes felépülésre. Csak... Csak ahhoz fel kéne kelnie. De... Nem kel – könnyek gyűltek a szemembe, ahogy nagyon sokszor, mikor ezekre a szavakra gondoltam. Kimondva talán szörnyűbb volt. Zayn magához vont, és kicipzárazott kabátján keresztül a pulcsijába temettem az arcom.

-Minden rendbe fog jönni – csitított. Rendkívül sokat jelentett nekem a törődése. Elengedtem és sorban mindenkinek köszöntem. Utoljára Louist hagytam. Bár nem kellett volna haragudnom rá, megtettem. Ráhárítottam a felelősséget. Jogtalanul, de őt okolhattam egyedül. A legjobb barátnőm miatta feküdt kómában.

-Remélem most örülsz – motyogtam, és egy lépés távolságot tartottam tőle.

-Emi... - fájdalom ült a szemében, de csak ennyit tudott mondani. Mégis mit mondhatott volna? Hogy sajnálja? Nem tudom, csak annyit, hogy elvártam tőle, hogy mondjon valamit.

-Miattad van itt! De nyugodtan gyere ide, gyászolgass, és sírdogálj! Nem lesz jobb! Életed végéig tudatában lesel annak, hogy ez a te hibád – próbáltam uralkodni magamon, de nagyon felhúztam magam. Dühösen meredtem kék íriszeibe, melyekből szomorúság áradt. Legbelül tisztában voltam vele, hogy ezek a szavak csak a kétségbeesés miatt kívánkoztak ki belőlem. Ha majd elmúlnak a heves érzelem hullámaim, rettenetesen gyűlölni fogom magam. De ezeket a dolgaimat Lou nem tudhatta.  

-Sajnálom, de... Nem tehettem mást. Meg kellett védenem Őt attól, ami ránk szakadna a jövőben.

-Egy gyáva seggfej vagy, semmi más! – ordítottam rá. Nem is értem, mi történhetett velem. A stressz, ami minden nap üldöz. A félelem. Le kellett vezetnem a rettegésemet, hogy ne kelljen egy kis időre azon gondolkodnom, hogy Jenni meghalhat.

– Mást sem teszel, csak ide jössz és sajnáltatod magad, milyen szerencsétlen vagy, a barátnőd kómában van! De jobb, ha felfogod, elengedted! Neki, már semmi köze nincs hozzád. Te döntöttél úgy, hogy homokba dugod a fejed, és az elköteleződés iránt viseltetett rettegésed miatt inkább szakítasz „életed nőjével”, mint hogy kezdeményezz. Mi lenne, ha most fognád magad, és elhúznál? Senkit nem érdekel, mit érzel, hiszen te engedted el magad mellől. Az egész a te hibád!– hosszú másodpercekig szemeztünk egymással, csendben, és a düh ott tombolt a szemeinkben.

- Mégis kinek képzeled magad, hogy ítélkezz felettem? – köpte felém a szavakat, és közelebb lépett – Az én döntésem volt a szakítás, megbántam. De ez már így marad. Senkinek nincs joga elítélni, csak azért mert Neki akartam jót. Neked pedig csak azért, mert Zayn veled dug, nincs jogod hibáztatni semmiért! – fröcsögte, és a vállamnál fogva hátra lökött. Ebben a másodpercben Zayn kilépett mögülem, és bár csak a hátát láttam magam előtt, a hangjából kiszűrtem milyen nehezen tartja meg a hidegvérét.

- Jobban tennéd, ha most elmennél – ajánlatként tette fel, de fagyos szavai mindenkit biztosítottak róla, hogy ha nem megy el, akkor itt vér fog folyni.

-Jól van! Védd a kurvádat, engem nem érdekelsz! – dühöngött Louis és ajtót csapkodva távozott. Lejjebb tévedt a tekintetem, és láttam, ahogy Zayn kezei dühtől reszketnek. Ökölbe szorítva tartotta őket, én pedig egyszerűen tenyerembe fogtam az egyiket, és magam felé fordítottam. Most én fogtam tenyereim közé az arcát, és egy hosszú csókkal jutalmaztam gyors közbe lépését.

-Nem beszélhet így veled, se rólad – dörmögte.

-Te vagy a hősöm – most Ő csókolt meg, hosszan és szenvedélyesen, mire a fiúk fütyülni kezdtek mögöttünk, nekem pedig hosszú idő után újra mosoly kanyarodott az arcomra, ami megszakította Zayn akcióját.

-Örülök, hogy láthatom a mosolyodat – suttogta, és elengedett. Hazudnék, ha azt mondanám, nem csalt pírt az arcomra annyi idő után is, ha kedveskedett nekem a szavaival. A fiúk felé fordultam, majd hirtelen eszembe jutott Bianka üzenete.

-Niall – fordultam a fiú felé – Bianka dolgozik, lehet, hogy sokáig lesz ott. Valami bandának segít, de megígérte, hogy legkésőbb hatra itt lesz.

Csalódott, de hálás mosollyal válaszolt. Nem is tudom elképzelni, vajon Ő milyen rosszul érezheti magát, hogy a barátnőjének a húga ilyen állapotban van, és egyedül kell Őt hagynia. Egyszerűen nem tudtam Őket nem sajnálni. Liam állt talán a legtávolabb Jennitől, de Őt is inkább Bianka miatt keserítette el a helyzet. Mind tudjuk milyen jóban lettek, mikor Niall kihasználta Biát. Meglepődtem, amikor a Niall és Liam mellett nem láttam Harryt. Körbenéztem a szobában és Jenni ágya mellett találtam rá. Talán Őt sújtotta le ez az egész a legjobban. Nagyon jóban voltak Jennel. Ahogy Zayn is. De Zaynnek itt vagyok én, akire támaszkodhat. Harrynek pedig nincs senkije. Louis nem megfelelő támasz-alapanyag. Ahogy hallottam, Jen nevét szinte tilos kiejteni bárkinek is. Legalábbis ha Ő a közelben van.

Ott ült megtörten Jen ágya mellett, és valamit motyogott neki, majd miközben biztos volt benne, hogy senki nem látja, mit csinál, becsúsztatott valamit a párnája alá. A fiúk halkan beszélgettek, én pedig Harry felé vettem az utam, aki éppen egy puszit nyomott Jenni homlokára, és suttogott valamit.

-Azt mondják, nem hall – mondtam, mikor Harry visszaült a kényelmetlen kórházi székre.

-Én azt hallottam a kómában lévők tudják értelmezni a körülöttük történő eseményeket, és ott bent, nagyon is maguknál vannak – mondta – Kicsit kemény voltál vele.

Tudtam kire céloz, de nem állt szándékomban igazat adni Harrynek, pedig nagyon jól tudtam, igaza van.

-Ő is az volt velem.

-Legyél vele elnéző. Kétszer kell elvesztenie azt, akit szeret.

-Ha tényleg szerette volna, nem szakít vele – morogtam, és megfogtam Jenni kezét, ami ilyenkor mindig megrándul, mintha meg akarná fogni az enyémet. Ez mindig reményt ad, hogy egyszer rendbe jön. Az orvos persze ezt is megmagyarázta. Ez nem az ébredés, hanem a reflexek működésének jele. Aki kómába esik, gyakran képes ilyen mozdulatokra, ha csak aprók is. Illetve az agyát is tudja használni, legalábbis azt a részét, ami éppen nincs hibernálódva.

-Én sem értem, miért. De így látta jónak. Nekünk pedig semmi közünk hozzá. De mi lenne, ha te most elmennél Zaynnel, mi pedig itt maradnánk Vele? Egy kicsit szánjatok időt magatokra. Bújjatok össze, egyél valamit. Rettenetesen sovány vagy. Hidd el, jót fog tenni – barátságosan nézett fel rám, mire én hálásan mosolyogtam rá. Lehet, hogy igaza van, és csak egy kis kikapcsolódás kell nekem Zaynnel. Visszaballagtam a fiúkhoz, és megfogtam Zayn kezét, aki rögtön lenézett rám.

-Mi lenne, ha elvinnél magadhoz? Kicsit kettesben szeretnék lenni veled – nyugodt, megértő barna szemeiben együttérzés villant fel. Picikét ellentétes érzelmekkel viseltetek ez iránt. Hiszen miért kell együtt érezni velem? Nem halt meg. Sőt, senkim nem halt meg. Kómában van, fel fog ébredni! Azzal borítanak ki leginkább, hogy úgy kezelnek, mint egy gyászolót. Nem gyászolok. Csak aggódom. Lényeges a különbség. Már kezdtem meggondolni magam, hogy jó ötlet otthagyni Jennit, de mire megszólalhattam volna, már Zayn lakása felé süvítettünk.  Bámultam ki az ablakon, és néztem az utcákat, amikbe beleszerettem. Milyen rég is jártam már kint. Nem volt nekem már másom, csak a kórház és a szobám.

-Mit szólnál egy finom vacsihoz? Főzhetek neked valamit – kezdett valami elcsépelt beszélgetés szerűségbe Zayn.

-Oké – egyeztem bele. De hogy őszinte legyek, nem igazán tudom mibe is egyeztem bele.

-Mondjuk csinálhatnék valami olaszosat, azt szereted, nem? – kiszűrtem valamit a kérdésből, ami alapján válaszolni is képes voltam, de nem igazán figyeltem rá.

-De, persze – egy furcsa mintát rajzoltam az üvegre, amit első látásra nem tudtam értelmezni, majd felismertem. Ez a logója a cégnek, ami Jen lélegeztetőjét gyártja. Gyorsan letöröltem, és sóhajtottam egy nagyot.

-Utána áthívhatom a fiúkat, és egy nagy gruppen szexbe folytjuk a bánatunkat!

-Remek ötlet – reagáltam lelkesedő hangsúlyára. Most rajta volt a sor, hogy sóhajtson egyet.

-Emi, megtennéd, hogy tényleg figyelsz rám, nem csak úgy teszel? – ezt a kérdést nem tudtam nem meghallani. Kelletlenül néztem rá, és vártam a leszúrást, hogy miért nem figyelek rá.

-Persze. A tiéd vagyok-morogtam, és pár napos borostáját kezdtem elemezgetni.

-Figyelj, te mondtad, hogy menjünk el. Te akartad. Ha úgy szeretted volna, én ott maradtam volna veled a kórházban. Te viszont azt mondtad kettesben akarsz velem lenni. De ha ennyire rosszul vagy Jenna miatt, forduljunk vissza – kicsit indulatosabb hangnemre számítottam, de inkább kedvesen szólt hozzám. Ez feldühített.

-Zayn, ne legyél már ilyen rohadt kedves velem! Ne érezz együtt! Nincs mivel. Nem halt meg. Nem is fog. Nem akarom, hogy így kezelj! Mint valami érzelmi rokkantat. Kiabálj velem, mondj, amit akarsz. Ordíts le, mert nem figyelek rád. Tegyél úgy, mintha nem történne mindez. Ezzel segítenél a legtöbbet – láttam a profiljából, hogy meglepődött, és pár másodperc néma csend után válaszolt.

-Tudod jól, hogy nem kiabáltam veled sosem. Soha nem is fogok. Azért beszélek így, mert így szoktam. Ezt tudod jól. Ha pedig téged zavar, hogy együtt érzek veled, bocsánatot kérek. Csak tudod, gondoltam a legjobb barátnőd kómába esése trauma volt neked. De ha nem akarod, nem foglak ezzel csesztetni. Majd beszélsz róla, ha kedved tartja. De most menjünk haza, fürödjünk meg, együnk valamit, és bújjunk ágyba. Mindkettőnknek jót fog tenni, hogy kicsit eltereljük a gondolatainkat.

Hálás voltam neki, amiért nem álltunk neki veszekedni. Abban is igaza volt, hogy sosem kiabált velem, és abban is, hogy azzal segítünk magunkon a legtöbbet, ha nem gondolunk Jennire egy este erejéig. Egy Sainsbury’s felirat világított nem messze tőlünk. Szóltam Zaynnek, hogy álljon meg, veszek pár dolgot a vacsihoz. Nem igazán néztem ki úgy, mint egy élő ember, de nem érdekelt. Egész gyorsan összeszedtem a hozzávalókat, fizettem, és visszaültem Zayn kocsijába. Fél óra után pedig otthon is voltunk. Kikapcsoltuk az öveinket, és mikor az ajtót akartam kinyitni, Zayn rám szólt.

-Várj! Ne nyisd ki! – rám mosolygott, én pedig bizonytalanul elengedtem a fogantyút. Kipattant a kocsiból, és átkocogott az én oldalamra.

- Kisasszony! Szabad? – kinyitotta az ajtómat és felém nyújtotta a kezét. Kuncogva megfogtam, és kihúzott a járműből. Kivette a hátsó ülésről a kajákat és a vállamat átölelve az ajtóhoz vezetett.

-Kinyissam?- kérdeztem tekintettel a foglalt kezeire a vállamon és a szatyrokkal.

-Aha, a zsebemben van a kulcs – egy kis kutatás után meg is találtam, és nyitottam is az ajtót. Mielőtt azonban beléphettem volna, a hátam mögött szatyrok földre esését hallottam, és erre kénytelen voltam megfordulni, hogy lássam mi történt Zaynnel. De erre nem volt időm, mert hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj, és a csillagokat láttam. Ijedtemben fogódzkodó után kutattam, és ennek Zayn nyaka felelt meg leginkább.

-Jézusom, nagyon megijesztettél – hisztérikus nevetés tört ki belőlem az ijedtség és a jóleső meglepettség hatására.

-Látom – kacarászott magában – Mrs. Malik, bevihetem az otthonomba?

Hihetetlen boldogság árasztott el a név miatt, amivel illetett. Vigyorogva bólogattam, mire megindultunk befelé. A nagy nevetgéléseink közben véletlenül bevertem a fejem az ajtókeretbe.

-Aú – dörzsöltem meg fél kezemmel az ütés helyét.

-Bocsi, ezt még gyakorolnom kell – nevetett és letett a földre. Felé fordultam, és szomorúan néztem fel rá.

-Utálom, hogy ennyivel magasabb vagy nálam – duzzogtam, és nehézkesen a nyakába csimpaszkodtam.

-Ezen segíthetek – lehajolt, és nyomott egy csókot a számra, amit viszonoztam. Sötét tincseibe csúsztattam ujjaimat és még közelebb húztam magamhoz. Idáig a hiányát elhalványította az aggódás, de most bűntudatom lett, hogy sosem fantáziáltam róla. Eddig minden távollétét így éltem túl. De ott volt velem. Abban a pillanatban, ahogy megcsókolt, velem volt, senki mással. Az enyém volt. Pár pillanattal később is csak velem volt, ellenben már a falnak szorított, és a nyakamat kényeztette. Nem tartott sokáig rájönnöm mire akar rávenni, de ahhoz tényleg semmi kedvem nem volt, így eltoltam magamtól.

-Zayn, ehhez most nagyon nincs hangulatom. Inkább menjünk ki, és keressük meg az elgurult sajtokat – csalódott mosolyt és egy bólintást kaptam. Ezután, nem tudom, hogy fogom emelni a hangulat fényét. Gondolom jól levertem a kedvét. Sejtéseim ellenére széles vigyorral jött be a házba, kezében a vásárlásom eredményeivel. Hogy vajon a trappista sajt látványa izgatta volna fel ennyire, vagy a csokié? Nem tudom.

-Mit főzünk? – kérdezte, miközben lepakolt a konyhában. Mellé léptem, és elkezdtem pakolászni.

-Jenni mutatta, hogy kell csinálni. Bolognait. Először tésztát főzünk. Meg tudod csinálni?-bólintott és felfedező útra indult pár edény után. Egy óra múlva kész is lett, és neki álltunk elfogyasztani. Megegyeztünk, hogy nem beszélünk Jenniről, így arról meséltünk egymásnak mi minden történt velünk. Én nem sok mindent tudtam mondani, így hallgattam a beszámolóit ilyen-olyan koncertekről, interjúkról, gálákról. Hihetetlen, hogy míg én a továbbtanulásomat veszélyeztetem, Ő ilyenekkel múlatja az időt. Ennek ellenére boldogan hallgattam a beszámolóját, vele nevettem, és vele botránkoztam meg egyes dolgokon. Előkerült egy pezsgő és iszogattunk, nevetgéltünk és... csókolóztunk. Minden agytekervényem ráfókuszált a tényre, hogy végre kettesben vagyunk és minden olyan mesébe illő, mint régebben. Jó pár órával később, éjfél felé Zayn felállt és maradásra kényszerített. Duzzogva néztem távolodó alakját, majd azt, hogy végleg eltűnik a nappali boltíve alatt. Bekapcsoltam a tv-t, és Nickelodeon-t néztem. Ezeknek a butuska gyerekcsatornáknak az imádatát sosem fogom megunni. Már annyira rossz műsorok vannak, hogy már szinte jó. Két Big Time Rush-t is megnéztem, és egy iCarly-t mire Zayn végre lejött értem.

-Kész vagyok. Van egy meglepetésem, gyere! – ezzel megragadta a mancsomat, és felhúzott az emeletre, majd a lépcső tetején állva eltakarta a szememet, és a sötétben bukdácsolva elindultunk valamerre. Egy ajtó nyílt előttem, majd még egy, és ekkor Zayn a fülembe suttogott:

-Meglepetés!-elvette a kezeit a szemem elől. A hálószobájának a fürdőjében voltunk. De minden megváltozott. A lámpa helyett gyertyák világítottak, a kádban nagyra nőtt habfelhők úszkáltak, és kellemes levendula illat terjengett mindenhol.

-Ez... Jézusom, Zayn! Nagyon köszönöm! – a fiú nyakába ugrottam, és megcsókoltam. Megérdemelte, hiszen ennyit fáradozott azért, hogy jobban legyek.

-Semmit nem tesz. Neked bármit, kedvesem! – elengedett az öleléséből, és elkezdte kigombolni az ingét, mire kérdőn néztem rá, és tekintetemre lemondó kuncogást kaptam.

-Mi van? – kérdeztem sértődött hangszínben, ami köhögésre késztetett. Nem szeretem, ha hülye libaként viselkedek.

-Úgy nézel rám, mintha még nem láttál volna vetkőzni! Azt hiszed csak megcsináltam, hogy pityeregj, és aztán menjünk aludni? Fürdeni fogunk, együtt! – megfogta a kezem, és a még nem kigombolt gombokra helyezte. Biztatóan nézett le rám, mire sóhajtva megadtam magam, és kigomboltam a maradék három gombot. Felnéztem rá, mire Ő ledobta magáról az inget, a mozdulat folytatásaként pedig lehúzta rólam a pólómat. De ahelyett, hogy a nadrágomhoz nyúlt volna, vagy én az övéhez, a derekamat átkarolva magához húzott. Felsőtestem az övének ütközött, a jobb kezével pedig finoman végig siklott a testem körvonalán, végig a derekamtól, a vállaimon át a nyakamon, ahol megállt. Lehajolt és lassú csókot nyomott a számra, amit pár másodperc múlva megszakított.

-Nagyon hiányoztál! – suttogta és még jobban magához szorított, és megint megcsókolt, csak most hevesebben. Én pedig megadtam magam. Nem tudtam ellenkezni. Nem tudom miért nem. Talán mert úgy akart engem, mint még soha. Vagy azért, mert nekem ugyanúgy kellett Ő, mint Neki Én? Esetleg azért, mert boldog akartam lenni? Talán csak maximálisan el akartam terelni a figyelmem, és csak vele foglalkozni. Nem tudom, nem tudom, nem tudom. Egy dologgal azonban nagyon is tisztában voltam, miközben a karjaiban hordozva vitt az ágya felé, ajkaimtól egy pillanatra sem szakadva el. Azzal, hogy ma este nem fogunk fürdeni.

*

Zayn mellettem szuszogott, a nyakamra fújta a meleg levegőt, és karjait a fejem alatti párna alatt és a derekamon nyugtatott. A szoba sötétbe borult, az ággyal szembeni lemezlejátszó, és a TV piros ledjei világítottak csak. A folyosóról halkan behallatszott az antik ingaóra tik-tak-tik-tak hangja, autók suhantak el nagy ritkán valahol a távoli utcán. A fürdőből levendula és gyertya viasz szag szállt kifelé. Számomra ez maga volt a tökéletes illat kombináció, ami mosolyt csalt az arcomra, amikor csak arra gondoltam, miért is olyan jó ez az illat. Utoljára pedig ott voltam én, aki az oldalfalat bámulta, és idiótán vigyorgott. Nem tudtam aludni, pedig rám fért volna. De ezek után nem ment. Ez a szeretkezés nekem olyan volt, mintha az első lett volna. Csak fényévekkel jobb. Meg persze, utána nem vesztem össze Zaynnel. Képtelen voltam nem járatni az agyamat, mennyire boldog vagyok most. Még az sem szomorított el, ha Jennire gondoltam. Nem, mert ott volt nekem Zayn. Bele sem merek gondolni, hogy pár nap múlva elmegy, és nem jön vissza, csak nagyon soká. Mit fogok csinálni? Megbolondulok ilyen sok különléttől. De persze ezúttal sem kereshettem megoldást, mert egy SMS érkeztét jelezte a telefonom. Hunyorogva feloldottam a készüléket, és megnyitottam a Biankától kapott SMS-em. Mielőtt olvasni kezdtem, huncut mosollyal elgondolkoztam rajta, vajon Neki és Niallnek milyen éjszakája lehetett. De amint elolvastam az üzenetet, nem tudtam hogyan reagálhatnék. Boldog voltam, tanácstalan, boldog, zavart, boldog.

-Zayn, Zayn, ébredj! – megbökdöstem a mélyen alvó fiút, aki morogva pislogott párat, de a szemét nem hagyta nyitva.

-Zayn, Jenni fel kelt! – sürgettem, és akaratlanul is belemosolyogtam a mondatomba. Egy mosoly, tele megkönnyebbüléssel, és boldogsággal. Egy mosoly, tele élettel, és Jennivel.

Ellie

Nos, rég volt, hogy írtam, és sajnálom, de rohadt sok dolgom van. Valószínűleg mostmár tényleg tudok majd írni, mert vizsgázom, aztán semmit nem fogok tanulni xd ez egy kis szösszenet, lélekemelőnek, de igyekszem írni.... Pussza Emily

Ellie

Március 15

Emi

Az utóbbi egy hónap elég nehézkesen telt el. Lou két hétig ült Jenni ágya mellett, amíg úgy nem döntött, hogy nem teheti meg a rajongóival, hogy totálisan cserbenhagyja őket. Ezalatt persze azt értve, hogy nem bírja tovább elviselni azt, hogy nem történik semmi, és ezt a saját meglátása szerint ő okozta. Senki nem hibáztathatja ezért. Azért viszont annál inkább, amit a kezemben tartottam egy hónappal a szakításuk után, Jenni gépeink pityegése mellett. Kate hozta be reggel, iszonyatosan feldühödve.

-Ezt tudtad?-lebegtette meg előttem az újságot.

-Nem, de ha így legyezgeted, nem is fogom – kikaptam a kezéből. A címlapon Avril Lavigne mosolygott, a sarokban egy nívós pletykalap logója díszelgett. A lap alján pár posztert reklámozott, amiket megtalálhatsz az újságban, Avril körül pedig vibráló színekkel különböző címek hirdettek információkat. Az egyik pedig különösen meglepett.

-Louis Tomlinson új barátnője - suttogtam a piros betűket leolvasva.

-Igen, igen, lapozz oda! – Kate idegesen kikapta a kezemből és fellapozta, majd visszalökte az ölembe.

-Olvasd!-utasított, mire engedelmeskedtem.

-A One Direction énekese nem sokat gyászolta tragédiába torkolló szakítását a gyönyörű Jennifer Summers-el, aki a milliárdos reklámcég igazgatójának unokája. A lány balesete után Louis két hétig nem járt koncertekre, és nem látták a banda közelében. Csak tippelni tudtuk, hogy exének ágya mellett gubbaszt, de kiderült, hogy tévedtünk. Becsajozott, méghozzá a feltörekvő, svéd topmodellt választotta párjául. A csupán 19 éves Ellin Johanssen nyilatkozta, hogy nagyon boldogok, és a turné egész ideje alatt a fiú közelében lesz. Különösnek találtuk ugyan, hogy Louis ilyen könnyen túltette magát Jennin, de emiatt nem vonhatjuk meg jókívánságainkat a pártól!

-Ez az, amit nem hiszek el!-dühöngött Kate, míg én próbáltam felfogni mit is jelentenek a leírt szavak.

-Ez nem... ez nem lehet igaz – a szikrázóan kék szemeket nézetem, amiket szőke hajkorona szegélyezett. Tényleg csinos lány volt, és Lou ezer wattos mosolya is rájátszott a képre, de annak ellenére se tudtam elhinni, amit írtak. Még hogy Lou és ez a lány? Nem, ez képtelenség!

-Tudod mit? Felhívom Zaynt, és rögtön kérdőre vonom. Ülj le, mielőtt fibrillálni kezdesz-a székre mutattam a szoba végében.  Mellém húzta, míg én kikerestem a nevet, és megcsörgettem. Rögtön le is tettem, majd pár másodpercre megszólalt a telefonom. Kate furcsállva nézett rám.

-Mivan? Az ő számlája menjen, neki van halmokba rendezve a pénze-a zöld gombot megnyomva felvettem, majd ki is hangosítottam.

-Szia kicsim!-duruzsolt a telefonba. Egy kicsit elpirultam, ami nem is tudom miért történt. Talán az, hogy Kate is ott volt, és hallotta Zaynt, amint kicsimnek szólít.

-Szia! Kate is itt van-tájékoztattam.

-Oh. Szia Kate!

-Hahi-Kate szája mosolyra húzódott.

-Mit tudsz Louis barátnőjéről?-vágtam a közepébe.

-Tudtam, hogy egyszer faggatni kezdesz, de nem hittem volna, hogy rögtön a megjelenéskor.

-Jó, jó, mond, mit tudsz!

-Nos, semmit. Minket is meglepett mikor megláttuk őket a címlapon. De még nem állt rendelkezésre való idő, hogy kifaggassuk, ugyanis még nem láttuk. Niall azt mondta még nagyon korán elhúzott valahová.

-Szóval máig semmit nem tudtatok?

-Hát végülis igen. Jenni hogy van?

-Nem sok minden változott-könnyek gyűltek a szemembe, amiket igyekeztem kipislogni. Napjában többször is rám tört ez a szomorúság. Magával ragad és fojtogat az érzés, hogy elvesztem a legjobb barátnőmet, akinek oly sok mindent köszönhetek. Megtanított arra, hogy ne legyek nyuszi, és vállaljam magam, és az igényeim. Neki köszönhetem, hogy nem használtak ki annyiszor, mint mást. Örök életemre lekötelezett azzal, hogy a barátja lehettem, és engedte, hogy segítsek neki, ahogy Ő is tette velem. De az, hogy tudom, lehet, hogy nem fog felkelni, megtört mélyen bent.

-Zayn-rebegtem a telefonba. Kate ebben a pillanatban adott egy puszit és elslisszant. Erre volt szükségem. Zaynre.

-Jézusom, mi a baj?

-Szerinted?-zokogtam, és a hirtelen előtört könnyektől megremegett a hangom.

-Figyelj, minden rendben lesz! Felfog kelni. Az orvos is azt mondta nem?

-De... Az orvosok is tévedhetnek. Tudod jól.

-Figyelj, minden rendben lesz. Ha megint Londonban leszünk, elmegyek Jennihez, aztán elviszlek vacsizni valami szép helyre, oké?

-Oké-szipogtam-Szeretlek-suttogtam.

-Én is téged, nagyon. Le kell tennem, majd még beszélünk - egy pittyenés jelezte a beszélgetésünk végét. Felálltam és nagy levegőt véve elindultam a táncórámra.

Louis

Hogy ki is pontosan Ellin? Jó kérdés. Egyszerű a válasz. Az egyik ismerősöm. Megkértem, hogy játsza el a kedvemért a barátnőmet. Bár a nyilatkozatával kicsit meglepett, jól csinálta. Ha Jenni felébredt, és megtudja, barátnőm van, könnyebben túlteszi magát rajtam. Ez mit sem változtat a tényen, hogy szeretem. Egyedül ezért is akarom, hogy tudja; tovább kell lépnie. Boldog lesz, ahogy én is, mivel ő az lesz. Talán nehéz lesz – sőt tuti, hogy nehéz lesz, de megéri.

-Drágám! – rontott be a szőke lány a szobámba.

-Elli, muszáj? – sóhajtottam.

-Hát, igen. Amilyen kis önsanyargató vagy, nem bírom ki, hogy ne cseszegesselek.

-Köszönöm-morogtam.

-Jajj, Lou! – letepert az ágyra, és ráült a hasamra – Miattad nem lehetek egy csomó ideig senkivel, és ez frusztrál.

Ja, nem említettem, de Ellin, nos... Leszbikus.

-Sajnálom! Majd szerzek neked pár csajt, tudod, sokan megtennék értem ezt a szívességet.

-Ohh, istenség vagy Tomlinson! – rugózott párat, és mivel még mindig rajtam ült, fájdalmasan felnyögtem.

-Opsz, asszem visszajövök később-hallottam meg Zayn hangját az ajtóból. Lelöktem magamról Ellit, és felpattantam.

-Ez nem az, aminek látszott! – védekeztem – De, hadd mutassam be az ál barátnőmet, Ellit.

-Örvendek-nyújtotta a kezét Zayn, mire Elli furcsállva megrázta.

-Mi az, hogy ál? – kíváncsiskodott a fiú.

-Hát, azt akarom, hogy Jen tovább lépjen ha felébredt, szóval ezt találtam ki. Ha látja hogy van barátnőm,  tovább lép.

-Fantasztkus elme vagy-veregetett vállon-De ez neki inkább olyan lesz, mintha leszúrtad volna, aztán meg bele is rúgsz és leköpöd.

-Aranyos hasonlat-fintorogtam. Zayn mondott pár dolgot, és magunkra hagyott minket. Tényleg nem tudom mit csinálok. Az események kezdenek kicsúszni a kezem közül. Ha beesek a szakadékba, nekem végem. És ez katasztrófához vezethet.

Harc a kóma ellen

Hahii, hoztam új részt, remélem tetszeni fog. Lehet, kicsit szájba rágósan mondom el Louis érzelmeit, de nagyon fontos tisztázni mit miért tesz :))

65.rész

Harc a kóma ellen

Louis

Búslakodva bámultam ki a busz ablakán. Senki nem szólt hozzám, amiért csak köszönet járhat. Gondolkodnom kellett. Glasgowban voltunk, és még nem tudtam hozzá szokni a rohangáló életmódhoz. Késő este volt, mi pedig a show után a szállodához tartottunk. Pár napig itt maradunk, aztán irány Wales! Alig kezdtem el gondolkodni, furcsa érzés kerített hatalmába. Baj van. Nem tudom miért éreztem így, de biztos voltam benne, valami történni fog. Túl nagy a csend. ÉS ekkor megszólalt Zayn telefonja. Ráérősen vette elő, majd egy halvány mosollyal felvette. Már állt fel, hogy elvonulhasson, mikor megdermedt. Arcáról lefagyott a mosoly, és engem kezdett keresni. Ezt onnan tudom, hogy barna szemei rajtam állapodtak meg.

-Nem... Esténként... Mikor?,,,, Igen... Te?.... Nem kéne... Igazad van... Louis!-ezt már nem a telefonba mondta. Lesokkolódott. Felálltam és hozzá léptem.

-Emi mondani akar neked valamit!- nyújtotta át telefonját, amit gyanakodva elvettem, és a fülemhez emeltem. Halk hüppögés hallatszott a vonal másik végéről. Mondania sem kellett semmit. Egy dolog történhetett. Szinte éreztem, ahogy a vér kiszáll az ereimből. Erőtlenül remegni kezdtek a lábaim. Le kell ülnöm, különben elájulok. Kétségbeesve néztem körbe, és Harry arcomat látva ugrott és alám tolt egy széket.

-Louis, tegnap történt valami – kezdte, nekem pedig nem jött ki hang a torkomon – Jenni elment Erichez, és mikor visszafelé tartott... a kocsijába rohant egy részeg sofőr – nem tudta folytatni, a sírás kiszakadt a torkán, én pedig levegőt se mertem venni. Nem, nem, nem, ez nem történhetett meg! Jenni nem halhat meg!

-Meghalt?-suttogtam, a lehető leggyengébb hangomon. Erre mindenki rám nézett. Niall lesütötte a szemét, Harry nagy szemekkel nézett rám, Zayn és Liam meglepetten bámult rám.

-Nem... Majdnem. Lou, kómában van. Válságos az állapota - suttogta, és újra zokogni kezdett. Kiejtettem a telefont a kezemből, és sötétebbnél sötétebb dolgok játszódtak le a fejemben. Nem, ez nem lehet! Pont, miután kidobtam. Ez az egész nem történik meg, ha én nem vagyok. Az egész miattam történt! Zayn lehajolt és felvette a készüléket. Még morgott pár dolgot és letette.

-Jenni kómába került – nyögtem ki, tájékoztatva a többieket. Niall felállt, és hozzám lépett. Kínosan elhúzta a száját.

-Tartozom neked az igazsággal. Bianka tegnap este felhívott, és elmondta, hogy Jenninek balesete volt. Megkért, hogy mondjam el neked, de... Nem mertem. Nagyon sajnálom – végigborzongtam, felugrottam és megragadtam Niall pólóját. Kétségbeesett szomorúság és düh lett rajtam urrá. Tudott róla! Tudta mi történt, és nem mondta el nekem! A falhoz vágtam a közel hajoltam az arcához.

-Te idióta! A lány, akit szeretek, kómába került, te pedig NEM MERED ELMONDANI NEKEM? – ordítottam a képébe.

- Sajnálom, de féltem a reakciódtól! Nem akartam, hogy mindent eldobj, és rohanj vissza Londonba.

- Niall, Jenni még mindig az enyém! És ha miattad nem láthatom utoljára, azt megkeserülöd! A hülyeséged miatt! Nem érted mennyit jelent nekem? 

- Tulajdonképpen nem! Nem a tiéd, és nem értem. Ha annyira szereted, miért hagytad el? Hm?

-Te ezt úgysem értenéd! Hülye kölyök vagy! Nem hagyhattam, hogy Jenni miattam legyen egyedül. Sosem fogod érteni mit miért tettem. De remélem, egyszer fogysz majd valakit annyira becsülni, hogy megértsd a tettem. De addig nincs jogod ítélkezni felettem. Azt tettem, amit helyesnek véltem.

-Louis te nem bölcs vagy, hanem bolond! Ha valakit szeretsz, azért harcolsz, nem elengeded. Te pedig feladtad. Nem logikus, hanem bolond vagy! Mindig úgy néztem rád, mint egy okos, céltudatos férfira. De most nem ezt látom. Egy megkínzott bolondot látok, semmi többet. Az őrületbe kergetett a szerelem, Louis! Azt tetted, amit sokan mások, mikor valami komoly kezdődik; menekülsz! Elmenekülsz, mert félsz boldognak lenni. Félsz az elköteleződéstől! Félsz mindattól, amit Jenni adhatott volna. Gyáva vagy! De erről nem te tehetsz. Nem volt előtted az a családi kép, ami nekem, vagy Jenninek. Mi tudjuk, hogyan kell fent tartani egy családot. Te nem tudod.

Ekkor forrt fel az agyam, és csattant az öklöm az arcán. Becsméreljen engem, de a családom tabu! Beismerem, nem pont álomcsaládban nevelkedtem, DE merek elköteleződni, és nem ezért tettem mindezt. Nem félek Jennitől, nem félek a dolgoktól, amikkel ez a kapcsolat járhatott volna. Attól félek, hogy ha én nem hagyom el most, akkor Jenni hagy el később. Amikor már összekötöttük az életünket. Amikor gyerekeink lesznek. Nekik akarom megkönnyíteni az életet, hogy ne járjanak úgy, mint én.  Elengedtem Niallt, aki megvető pillantással kezdte simogatni az ütésem helyét. Elfordultam és fiúkra néztem.

-Visszamegyek hozzá!-jelentettem ki.

Zayn

Nem teljesen értem a fent álló helyzetet. Louis visszamegy és bekuncsorogja magát Jenni mellé, vagy visszamegy meglátogatni? Feltételezem az utóbbi, mivel a sofőrhöz lépett, és verni kezdte a fülke ajtaját. Negyed órát ordibált, hogy Őt nem érdekli a megbízás, meg a szerződés, forduljon meg, menjen Londonba.  Sikerült eltérítenie a buszt, de azt sem hiszem, hogy ha kell, nem vezette volna el magában, a sofőrt kidobva. London felé vettük az utat.  A fiúk morogva mentek aludni. Harry Louisval maradt, és halkan beszélgettek, Liam és Niall elvonultak aludni. Én pedig egyedül maradtam, feküdtem az ágyamon, és hallgattam Hazz és Lou beszélgetését.

-Miattam történt-suttogta Lou.

-Nem. A részeg ember miatt történt.

-Nem. Miattam volt. Ha nem hagyom el, nem megy Erichez.

-De, ment volna. Hétfőn mindig lovagolni jár. Ezt nem akadályozhattad meg. Ezt senki nem akadályozhatta meg.

-És ha Jen direkt kikormányozta magát a kocsik elé? Ha véget akart vetni az életének miattam? Sikerült eltérítenie a buszt, de azt sem hiszem, hogy ha kell, nem vezette volna el magában, a sofőrt kidobva. London felé vettük az utat.  A fiúk morogva mentek aludni. Harry Louisval maradt, és halkan beszélgettek, Liam és Niall elvonultak aludni. Én pedig egyedül maradtam, feküdtem az ágyamon, és hallgattam Hazz és Lou beszélgetését.

-Miattam történt-suttogta Lou.

-Nem. A részeg ember miatt történt.

-Nem. Miattam volt. Ha nem hagyom el, nem megy Erichez.

-De, ment volna. Hétfőn mindig lovagolni jár. Ezt nem akadályozhattad meg. Ezt senki nem akadályozhatta meg.

-És ha Jen direkt kikormányozta magát a kocsik elé? Ha véget akart vetni az életének miattam?

-Louis, ne beszélj hülyeségeket! Jenni sosem akart öngyilkos lenni! Kinéznéd belőle?

-Nem...

-Akkor? Lou, mindketten tudjuk, Jenni megrázta magát, és átlépett rajtad. Még mindig szeret, de nem fog mindenkit terhelni a saját bajával. Megtartja magának a problémáit, és ezt te is tudod. Most menj, aludj egy kicsit-a szék nyikordult, és Harry bejött lefeküdni. De Lou nem jött. Én pedig csak feküdtem. Csak Louis és Én nem tudtunk elaludni. Ő a szerelméért aggódott, én pedig a barátomért. Jenni igazán a barátom volt, és aki ezt tagadná, beverném a képét. Bár szeretett megütni egy stílust, édes, bolond lány volt. Mármint még mindig az. Rá mindig lehetett számítani, és bár érdektelennek, érzéketlennek mutatta magát, a szíve a helyén volt, és mindig segített mindenkinek. Annyira más volt, mint Louis összes eddigi barátnője. Neki tényleg valós problémái voltak, nem félt bemocskolni magát valamiért, és nem volt elszállva magától. Lou ezt kereste, és megtalálta. Szép, csinos, de nem ez számít. Hanem az, hogy már, csak ha rájuk néztél, láttad a szikrát. Ott pattogott közöttük, és talán ezért szerette Őket a sajtó. Mert nem tudtak egymás mellett viselkedni. Ezzel pedig pár emberből ellentétes érzelmeket váltottak ki. Az emberek nehezen kezelik, ha valakik szeretik egymást. Kigurultam az ágyból, és kimentem Louishoz. Ott ült, megtörve szorította a telefonját, és az asztalt bámulta. Leültem mellé.

-Mit akarsz?-förmedt rám.

-Beszélgetni-feleltem egyszerűen.

-Miről? Te is a fejemhez akarod vágni, hogy hülye vagyok?

-Hát, megérdemelnéd, de nem. Csak kérdezni akartam tőled valamit.

-Mit?

-Miért Jenni? Amikor először találkoztál velük, miért jött be? Miért hajkurásztad annyira? Miért akartál az agyára menni? Miért akartál mindenáron a barátja lenni?

Elgondolkodva nézett maga elé, közben pár autó fényszórója bevilágított a buszba.

-Nem is tudom Zayn. Egyszerűen szerelem volt első látásra. Nem is azért, mert bomba csaj volt, hanem mert volt benne valami. Ahogy hozzám szólt...

-Utált téged - nevettem el magam – Ő maga mondta. Rábasztad az ajtót. Utána maga vallotta be, hogy nem szívlel egyikünket se különösen.

-Ez a lényeg! Utált! Egy gyönyörű lány, aki olyan különös akcentussal közli veled, hogy utál, számomra kihívás. Valójában nem akartam tőle többet, mint hogy kedveljen. Csak aztán beleszerettem. Ennyi történt. Kellet valaki, hogy utáljon. Jenni utált. Ezért szerettem. Mert Ő tényleg más volt. Nem szeretett. Nem akart ismerni. Én pedig csak szeretni akartam.

Megrendített, amit mondott. Sosem beszélt még erről. Legalábbis így, még nem hallottam.

-És most miért tetted ezt vele? Kérlek, Louis, magyarázd meg nekem!

Pár pillanat múlva felkacagott. Furcsa volt, de igazán a szívéből jött. Nem tartott sokáig, de élvezet volt hallgatni régen hallott örömét.

-Nos, igen. Miért is? Igazából egyszerű.  Nem akarom, hogy egyedül legyen. Azt akarom, hogy legyen mellette valaki, aki szereti, és nem a világ másik végében van ideje többségében. Én erre nem vagyok alkalmas. Tisztában vagyok vele, Jenni olyan családot akar, amiben van egy apa, egy anya, és gyerekek. Akik együtt vannak. Nem pedig kilométerekre egymástól. Ezt tőlem nem kaphatja meg, így szakítottam vele. Mert így elfelejt. A szerelem úgy is elmúlik. Az nem tart soká. Amit iránta érzek mérhetetlen, és jelenleg öszzetörtem, de... Mindketten lábra fogunk állni, és Ő majd megszeret mást, engem elfelejt, és normális élete lesz. Én pedig. Remélem én is találok valaki mást.

Elgondolkodtató. Amit tesz, csak Jenniért teszi, a boldogságáért. És nem érdekli, hogy Ő ebbe belerokkan.  Feláldozta magát, mert ezt hitte a szerelmének ezzel jobb lesz.

-Mi van, ha Jenni megbirkózna az akadállyal? Louis, Jenni erős nő, meg tudnátok oldani. Már csak azért is, mert szerelmes beléd. Várt rád. Mindig. Miért ne tenné továbbra is? És ha összeházasodtok, gyereket szül neked? Az még odébb van! Még az elején vagytok mindennek, és te már most nem hiszel a dolog működésében. Lehet, hogy Niallnek igaza van valamiben. Félsz. De nem az elköteleződéstől, hanem attól, hogy Jenni előbb hagy el, mint te akarnád. Azon az éjszakán, mikor elhagytad, Jenni felhívott, nagyon későn és csak annyit kérdezett; Legalább szomorú? Én pedig nem tudtam hazudni neki, mert a barátom! Megmondtam neki, hogy sosem láttalak még ilyen szomorúnak, mire belezokogott a telefonba és azt mondta, hogy ha még mindig szereted, miért hagytad el. Ő is tudja Lou! Tudja, hogy szereted. Emi pedig tudod mit mondott? Hogy Jenni szerint azért szakítottál vele, mert végig akarod kúrni a világot. Hogy az Ő szavaival élhessek.

Ledöbbenve nézett rám. Komolyan nem hitte, hogy Jenni ezt feltételezheti róla?

-Most mindenki azt hiszi, hülye vagyok, igaz?

-Hát, igen. Elengedted. Életed nője volt, nem igaz? Legalábbis mindig így beszéltél róla. De ezt választottad. Most már viseld a következményeket.

Felálltam, hogy aludhassak egy órácskát, míg odaérünk.

-Zayn!-szólt, mire lenéztem rá – Félek.

-Én is-suttogtam, megveregettem a vállát, és lefeküdtem aludni.

Mikor felébredtem, a busz pont megállt, Lou pedig az ajtóban topogott, hogy kirohanhasson. Senki nem tudta, hogy jövünk, így üres volt minden. A kórház kivilágítva magasodott felénk, pár mentő érkezett meg. Az ajtó cisszenéssel kinyílt, Lou pedig kirobbant rajta, és berohant az épületbe. Megbökdöstem a fiúkat, akik nyöszörögve ébredeztek, és én is elindultam Louis után, de lassabban. A recepciónál Lou idegbajoskodott.

-Mi az, hogy nem engednek be? A barátja vagyok!

-Sajnálom, Mr...-nézett zavartan Louisra a fiatal recepciós hölgy.

-Tomlinson! Istenverte Tomlinson vagyok, engedjenek már be!-ordibált, a hölgyike pedig zavartan nézett rám, majd Louisra.

-Ha meg tudhatnám, kihez akar menni? – a recepciós nyugodtsága valószínűleg éveken t tartó gyakorlás eredménye volt.

-Jennifer Summers, a barátnőm kómában van, és itt tartják bent.

-Utánanézek Mr. Tomlinson.

-Szólítson Louisnak-motyogta morcosan. A többi fiú is beért minket, így 5-en vártuk a pultnak támaszkodva a lány keresését. Felpillantott ránk párszor, és közömbösen végigmért minket. Összefutott a szemöldöke, talán kezd neki rémleni kik vagyunk, de folytatta a kutatást.

-Miss . Summers csak családtagok jóváhagyásával látogatható. Van közöttük családtag?

-Nem igazán-felelte Liam.

-Sajnálom, de a szüleinek, vagy a nővérének az engedélye kell.

-NIALL!-kiáltott fel Louis-Hívd le Biankát!-intézkedett, és Niall, bár morogva, de teljesítette a kérést. Negyed órát vártunk. Harry, Liam, Niall és Én leültünk a fal mellé, és néztük, ahogy Louis fel-alá járkál. Eszelősen nézett ki. Pittyent a lift, mi pedig ugrottunk, mikor Bianka meggyötört alakját megláttuk. Niall felpattant, és Louisval versenyt futva rohant barátnőjéhez.

Louis

Niall és én indultunk Biankához, és bár rettenetesen haragudtam a szőkére, elismertem, övé az elsőbbség. Megölelte, nyomott egy csókot a szájára, suttogott neki pár dolgot, majd szüntelenül ölelte tovább. Édesek voltak, de nem voltam kíváncsi az édes nyugtatgatásra. Hozzájuk léptem és megköszörültem a torkom. Bianka eltolta magától Niallt, és átölelt engem is.

-Louis, nem kellett volna idejönnöd-szipogta.

-De-válaszoltam egyszerűen.

-Látni akarod?

-Ha lehet-mondtam. Bianka a pulthoz lépett és a lánnyal körbemutatott minket. Ő elénk tolt egy lapot, amit alá kellett írnunk, hogy engedéllyel vagyunk bent Jenninél.

-Miss Summers a 450-esben van. Kérjük, halkan közlekedjenek, ez egy magánkórház-elmagyarázta merre kell menni, majd elengedett minket. Sétáltunk, mert sétálnunk kellett, de ha lehetett volna, én rohanok, akár lépcsőkön is, csak minél hamarabb legyek ott. A lift csigalassúsággal ment, és addig idegesen néztem a váltakozó számokat a ledes kijelzőn. A lift nagy volt, az oldala mozaikkal kirakva. A negyediken puhán állt meg, majd hangtalanul kinyílt az ajtaja, és kijutottunk egy végeláthatatlanul hosszú, halványpiros folyosóra. A folyosó széles volt, három kórházi ágy elfért volna egymás mellett. A föld viszont kemény padlószőnyeggel volt fedve. A falon képek lógtak, de nem orvosi ábrák, hanem állatok, növények képei. Ajtók sorakoztak egész nagy hely kihagyásával. Az ajtók mellett legtöbbször függönyökkel ellátott ablakok, amiken át a szobába lehet látni. Szóval magánkórház... Bianka jobbra indult, és meg sem állt, mígnem egy 450-es számmal ellátott ajtóhoz nem értünk. A szívem is megállt a dobogásban, mikor Bianka benyitott. Mind beléptünk, és meglepődtem, mikor egy kicsi, előtér szerűségbe értünk. Három ajtó volt. Előre, jobbra és ballra. Bianka a ballra esőt nyitotta ki, és bekukkantva Isaac és Susan meggyötört alakját véltem felfedezni, ahogy egy asztalnál ülve, csendben kortyolgatnak valamit. Ez egy kis konyha-pihenő szerűség volt, három fotellel, egy kis konyhával, és étkezőasztallal. A két szülő felpillantott, és elmosolyodtak, mikor Bianka mellett megláttak minket.

-Örülök, hogy itt vagytok!-mosolygott Susan és felállt. Fehér köpenyben volt, és fehér nadrágban. A patikai munkaruhája. Mikor meglátott engem, elmosolyodott, és valami csillant a szemében. Talán a „Tudtam, hogy szereted” csillanás volt. Isaac is rám pillantott, és meglepetésemre nem ugrott nekem, csak elkönyvelte, hogy itt vagyok.

-Bemehetek hozzá?-tettem fel kérdésemet. Susan bólintott, én pedig nagy levegőt véve beléptem a szemben lévő szobába. A folyamatos pityegés aggasztott és megkönnyebbülést is hozott egyszerre. Még él. De ki tudja meddig. Az ágya mellett Emi motyogott magában, vagyis gondolom Jenninek. Mikor nyílt az ajtó, rám pillantott, és rögtön felpattant, és ki slisszant mellettem, zárva maga után az ajtót. Sokkolódva néztem a gyönyörű nőt, akibe beleszerettem, ahogy csukott szemmel, véraláfutásokkal tele, pár helyen begipszelve fekszik egy kórházi ágyon.  A bal szeménél lila zúzódás volt, szemöldökénél egy ragtapasz takart egy sebet. A halántéka környékén is volt egy kötés. A haját nem vágták le, így gondolom a fején nem történt nagyobb sérülés, ami azért egy kicsit megnyugtatott, kivéve, hogy körbe volt tekerve a homloka, a halántéka miatt, persze. A bal lába combközépig begipszelve, az egyik felkarján is gipsz, a másikon csak kötés. A takaró fedte részeket nem láttam, de talán nem is akartam. A látottakból ítélve. Elszorult a szívem, és egy könnycsepp csorgott le az arcomon. A kórlapért nyúltam, majd olvasni kezdtem. A latin szavak jelentése homályos volt, mondhatni nem értettem semmit, de túl sok volt belőle, és gondolom ez nem jelent jót. Leültem a székre, amin Emi ült eddig, és megfogtam élettelen kezét. Azt mondják, ha beszélünk egy kómában lévőhöz, érti.

-Jenni... Istenem, hülyén érzem magam! Louis vagyok. Tudom, rosszat gondolsz rólam, de ne tedd. Nem ezért hagytalak el. A lelked mélyén te is jól tudod, jobbat érdemelsz nálam. De én szeretlek. Mindennél jobban. Tudod jól, ahogy én is tudom, hogy szeretsz engem. Kérlek, tarts ki! Ha nem is értem, Emiért, Zaynért, Harryért! Ericért, Alanért, Adamért, Sophiért! Max, Zack, Kate, Dean vagy tőlem akár Josh miatt, de kérlek, maradj életben! Nélküled én is meghalok. Ha nem is vagyok veled, a szívem a tiéd! Örökre! – megemelkedtem, és nyomtam egy puszit az arcára, majd megcsókoltam. Ekkor eredtek el a könnyeim. Végig csókoltam minden szabad bőrfelületét. Tudom, utoljára teszem életemben, mert Őt már nem kapom vissza. De itt maradok vele, míg fel nem ébred! Valaki bekopogott, én pedig nem engedve el Jen kezét, a nyíló ajtó felé pillantottam. A többi fiú állt benne.

-Bejöhetünk?-kérdezte Hazz. Bólintottam, mire becsődültek mind a négyen. Mind ott gyászolgattak egy kicsit, beszéltek egy keveset, majd csak álltak és nézték Őt.  Megcsörrent Liam telefonja, így elment. Pár perc múlva visszatért.

-Rossz hírem van. Vissza kell mennünk. Louis, te maradhatsz, amíg Jenni fel nem kel-mondta, mire mindenki felsóhajtott. Meglepett a menedzsment laza engedélye. Mindig megbüntettek, vagy harcolnom kellett. Most meg csak így? Szívük is van? Érdekes. Elbúcsúztak Jen szüleitől, meg Biankától, aki Niall oldalán kísérte ki őket. Susannel maradtam, mert Isaac kiugrott kaját venni a közeli Tescoba.

-Louis, miért tetted?-kérdezte.

-Ezt most nincs kedvem megvitatni. Legyen elég annyi, hogy itt vagyok, és még mindig nagyon szeretem, csak nem lehetek vele.

-Tudtam! Tudtam, hogy még szereted!-éjjenzett egyet.

-De nem mondhatod el neki!-motyogtam.

-Nem fogom.

-Mert úgy könnyebben túl lép rajtam.

-Értem!-védekezett. Nem sokat tudtam pihenni, visszementem Jennihez. Ültem és hallgattam a gépeket, majd elsötétült minden, és a fáradságtól terhes szemeimet behunyva, elaludtam.

Jenni

Sötétség. Csak sötétség vesz körül. Különös állapot ez a kóma! Emlékek villognak körülöttem, a háttérben egyenletes dobogás. A szívem. Fáradt vagyok. Érzem a fáradságot az ereimben. A testem gyógyítja magát. Egyik pillanatban ismeretlen emlékek, régről, kiskoromból, mások egész frissek. Egy barna hajú, helyes fiúról van a legtöbb emlékem. Nyugodtság vett körül az emlékétől. Csők. Szerelem. Szerelmes vagyok ebbe a fiúba és ismerem. Tudom, hogy szereti a hangom, a hajam. Vele vesztettem el a szüzességem. Egy reptéren találkoztunk. Vicces volt, mert boldog érzelmeim lettek tőle. Hallok egy hangot. Távolról jön. Megint beszél hozzám valaki? Fáradt vagyok, nem akarom hallani. De ismerős a hangja. Louis...Ezt mondja. Ő az! Louis! Hirtelen bevillan minden. Még az is, hogy szakítottunk. De most itt van. Beszél, de túl gyorsan. Mindig gyorsan beszél. Néha elkapok egy-egy fontosabb szót. Szeretlen. Zayn. Emi. Nevek, amiket arcokhoz tudok kötni, és érzelmekhez, mik elmémben lakoznak.  Meghalok. Örökre. Zavaros érzelmeim lettek. Fel akartam kelni, és elmondani, szeretem. De bezártak erre a helyre, ahol csak olyan dolgokat láthatok, amiket már megéltem, és csak emlékképek, amikhez milliónyi érzelem kapcsolódik. Érzelmek, képek, megint érzelmek. Hangok, és fáradság. El akarom hallgattatni a hangokat! De élni akarok! Ki kell nyitnom a szemem, de még nem vagyok kész rá. Amint meg akarom próbálni, egyre nagyobb a fizikai fájdalom. A testem még nem készült fel. Az idegeim még nem tudna ennyi fájdalmat elközvetíteni az agyamnak. Még csukva marad a szemem. Valami hozzám ér. Több helyen. Az arcomon, a számon. Nagyon gyengén érzékelem, de Louis az. Elönt a szerelem érzelme, elmémben piros fény uralkodik el.  Szeret. De elhagyott. A piros és kék színek kavalkádjába vetem magam, és eszméletem-vesztem a kómában. Feloldódom ebben a lilás áradatban. Van időm!