A mosoly, a telefon

Sziasztok! Fu, hát sajnálom, késői rész, de több blogunk is van, gimisek vagyunk, nincs időnk, satöbbi, de iparkodunk! Meg igazából ehhez a bloghoz már nem nagyon van ihletem, de ami még a fejemben van, azt majd leírom. Nem tudom Ariel hogy van ezzel. A blognak lesz folytatása, de az már kevésbé lesz fanfiction, bár a fiúkat nem tudnánk kiírni belőle, mivel szerepelniük abban is kell, de nem lesz számottevő szerepük, és a sztori sem ehhez lesz hasonlatos. Szóval egészen más lesz. Míg ebben a blogban inkább különböző kapcsolatokat próbáltunk megjeleníteni, addig abban egy kicsit más témát, a családot fogjuk feldolgozni. Tök, jó, már nem is tudok több társadalmi témát, amit nem dolgoztunk fel xd Abbahagyom a pofázást, jó olvasást!

62.rész

A mosoly, a telefon

Louis

-Vííí, de imádom a mosolyod!-ugrott a nyakamba Jenni. Nem tudom, mostanában mi történik vele. Már többször megjegyeztem, mennyire nem tudom felmérni a hangulatváltozásait. És ez most is így van. Mióta kiborult a bili, és megremegett az önbizalma, hihetetlen sebességgel változott át odaadó barátnővé. Mindenben igazat ad nekem, ha dühös vagyok, mindenáron lenyugtat, főz nekem, még a házamat is kitakarította, annak ellenére, hogy van takarítóm. Egészen biztos vagyok benne, hogy manipulálni akar, és akar valamit. Ez lehet, hogy mániákusnak hangzott, de ez így igaz. Jól tudom, Jenni mennyire akaratos, és manipulatív. Ez a legkisebb gyerekeknél általános tulajdonság. Engem pedig egy szép szóval is kutyává tud változtatni, mivel azzal is tisztában vagyok, hogy amúgy meg milyen természete van. És ez nem illik bele az uralkodó domina szerepébe. Nem mintha bármi problémám lenne ezzel a mostani énével, sőt! Szeretném tovább élvezni, mert így minden megváltozott. Ha egy nagyobb sértést is elejtek, csak nyel egyet, és nem kezd el veszekedni. Ez eddig nem volt megszokott. Most pedig... Az. Én pedig nem fogom megkérdezni mit szeretne, mert akkor befejezné a cukiskodást. Azt nem szeretném.

-Jó, jó-felnevettem és átöleltem a derekát. A kis szeretetroham után elengedtem és a türelmetlenül, de mégis mosolyogva várakozó Aaron kezébe nyomtam a két kávé árát. Elfoglaltuk a szokásos helyünket a sarokban.

-Nem izgulsz a vizsgák miatt?-tettem fel a kérdésemet, mire felmosolygott bögréjéből.

-Izgulsz a turné miatt?

-Ööö... Kicsit, persze, miért ne izgulnék?

-Ez az én válaszom is.

-És eldöntötted minek is akarsz tanulni végül?-Jenni most éli a pályaválasztási-pánikot. Ezerrel keresi a munkákat, akart már kriminológus lenni, de ezt elvetette, mert nincsenek érzelmei (nem egészen értettem ezt az összefüggést...), aztán volt a listán díjugrató, de nem akar versenyszerűen lovagolni. Akkor még volt újságíró, szakács, banki ügyintéző (ez nem volt akkora hülyeség, mert közgazdasági iskolába járt Magyarországon), meg még isten tudja mi.

- Reklámszöveg írónak-majdnem kiköptem a kávémat. REKLÁM-SZÖVEG-ÍRÓ! Kezdjük ott, Jennit életemben nem láttam még úgy, hogy fog egy füzetet, kizárja a világot és ír. A másik, hogy REKLÁM! Ami azt jelenti, megtagadja magát, és beadja a derekát az apjának, így pedig minden felhajtás felesleges volt, amit Ő és Én elviseltünk. Át fogja venni az apjától a céget. Persze nem gondolkodhatok az Ő fejével. Talán az erős, független nőt akarja megvalósítani, ami egész jól szokott neki menni, ha éppen rám is kiható kérdéseken egyedül dönt. Mindezek ellenére, felment bennem a pumpa.

-Komolyan? Nem gondoltam volna ezt rólad! Feladtad minden méltóságod, amit eddig összegyűjtöttél, és simán kidobtad az ablakon-felhorkantottam és idegesen markoltam a bögrémet, és dühösen frusztráltam a Louis feliratot az oldalán. Nem akartam rá nézni, mert tuti, hogy kitalálna valamit, amivel lenyugtat. Nem akartam lenyugodni! Egyszer végre ÉN akartam RÁ haragudni valamiért, ha nem is teljes joggal. Át akartam érezni, neki miért is olyan jó ez. Bár most tényleg megsértett. Megsértett, hogy megint megtörte a független, magabiztos nő képet a fejemben. Ilyenkor azt érzem, elvesztem azt, akit szeretek. És ez baromira fáj. Nem hiszem el, hogy meghunyászkodik a szülei akarata előtt!

-Louis!-lágyan beszélt hozzám, és végig simított a kezemen az övével, de elhúzódtam tőle. Sóhajtott.

-Sajnálom, tudom, neked ezt nehéz felfogni, de átgondoltam mindent. Apáéknak jogos érvei vannak, és az egész képzés két fél évig tart, hétvégenkénti tanításokkal. A 2 év végén leteszem a vizsgát, és van is szakmám. És ezzel nagyapa felvehet dolgozónak, és utána már nyugodtan a nevemre írathatja a céget, és nem úgy adja nekem, hogy semmit nem értek a reklámokhoz. Mert az egyéni kudarcom lenne, ha csak úgy a seggem alá tolnának egy céget. Meg akarok dolgozni érte, hogy ne úgy nézzenek rám a dolgozók, mint apuci örököse, hanem mint vezető, aki küzdött a címért. És ezt, csak úgy tudom elérni, ha értek valamihez. Sőt, így továbbra is minőségi munka fog kikerülni a kezünk alól. Továbbá egy egyéves igazgatói képzésen is részt fogok venni, hogy ne verhessenek át. A közgazdasági ismereteim miatt pedig pénzügyi fogalmakkal és ilyesmikkel tisztában vagyok. Érted már Louis? Ez fog engem azzá tenni, aki mindig is akartam lenni. Vezető.

A szónoklatára akaratlanul is felfogtam, ezzel a cselekedettel a családi csapdákat és további támadásokat is kicselez. Ugyanis mindenkit meg fog lepni ezzel. Feltételezem az igazgatóságot is és mindenki mást. Az én barátnőm! Megenyhülve néztem vissza rá, és egy kis unszolás után bővebben is mesélt a terveiről. Szeretem látni, ahogy bele lovallja magát valamibe, és akkor nem tud elszakadni a témától. Csak mondja, mondja, mondja, és addig nem áll le, míg mindent el nem magyarázott, ha csak félmondatok segítségével is.

-Ennyi?-kérdeztem, úgy egy óra után. Bólintott. Felálltunk, felvettük a kabátunkat, és kiléptünk az utcára, ahol csöpögött az eső. Megfogta a kezem és hozzám bújt. Szerettem a közelségét. De még mindig nem hagyta abba a bújást. Valamit akar még mondani. Hozzám mentünk, mivel szombaton általában nálam alszik. Lecuccoltunk, és beheveredtünk a tv elé, egy tál popcorn és egy üveg kóla kíséretében. Feláldozhatókat néztünk, Jenni imádja. Már vagy háromszor megnéztük együtt, de mindig ugyanúgy reagál mindenre. Mivel engem nem kötött le annyira, a hajával játszottam.

-Louis. Mondanom kell valamit!-most ugrik a majom a zsákba!

-Mond!-egy tincset csavartam az ujjam köré.

-2 hetet késik-mi? Ez miért számít? Komolyan, először le sem esett miért mondja. Aztán amikor rájöttem...

-Hogy mi?! De szokott késni, nem?-aggodalmaskodtam.

-Lou! Persze, hogy szokott! De nem két hetet. Nem 12 éves vagyok!

-Ezzel most azt akarod mondani, hogy terhes vagy?

-Hát, úgy tűnik!

- Mi az, hogy úgy tűnik?-háborodtam fel-Csináltál valami tesztet?-eltaszítottam, hogy egymással szembe legyünk, de elég rossz ötlet volt. Felém fordult, és láttam, hogy könnyesen csillog a szeme.

- Csináltam, de negatív lett. De lehet, hogy még ilyenkor nem kimutatható.

- Te jó ég! Negatív! Akkor miért ijesztgetsz? Mindig védekeztünk, hogy lehetnél terhes? Tudod mit szólnának ehhez a rajongóink? A szüleink?

Ó, jajj, ne! Kiejtettem a számon a végleges mondatot. A végleges sorrendben. Ez egy teszt volt. Én pedig elbuktam. Kíváncsi volt, hogyan reagálnék. De könyörgöm, 21 évesen mit kezdjek egy gyerekkel? De most nem erre volt kíváncsi. Arra, min akadnék ki a legjobban. És a rajongókat megint előrébb helyeztem Nála, és a családjainknál. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, mikor felállt és elrohant, fel az emeletre. Pár másodperc meglepettség után utána mentem. A hálóba zárkózott, így annak az ajtaját kezdtem verni.

- Hagyj békén!-utasított, de nem hagytam abba. Ha törik, ha szakad, meg fog hallgatni.

-Jen, sajnálom. Bocsánat. Kiakasztott, hogy terhes vagy. Ilyenkor nehezen tudok másra gondolni, mint arra, hogy jesszusom, terhes vagy, és 21 éves vagyok. Te meg még 19 se vagy. Nem vagy a feleségem, és azért gondoltam a rajongóinkra, mert féltem attól, hogy elítélnének – csönd. Bingo! Mindig tudom mit kell mondani. Nem tudom, honnan van ilyen érzékem, de örülök, hogy van. Mert különben már párszor szakítottunk volna. Nyílt az ajtó, és egy durcás fejű Jeni lépett ki rajta.

-Hiszek neked. Ez egyszer! - vigyorogva bezártam egy mackóölelésbe.

-Az egyetlen, aki megsértődhet, az én vagyok, mert nem bíztál bennem, és átvertél! De nem haragszom rád, te kis manipulatív dög!-felnevetett és nagy nehezen viszonozta az ölelésem. Boldog voltam a kis győzelmemmel. 

 -Nem megyünk aludni?-ásítottam és engedtem el egyszerre. Bólintott, de mielőtt elmehetett volna, visszarántottam az ölelésembe, és megcsókoltam. Imádok vele csókolózni. Annyira más. Nem kell feltétlenül szexhez kötnöm, vagy csábításnak használnom. Egyszerűen csak jó. Pár perc csókcsata lefolytatása után lezuhanyoztunk és befeküdtünk a puha ágyikóba. Oldalra fordultam, és kinyújtottam a karomat, amire Ő a fejét hajtotta. Mostanában így szoktunk aludni, néha közel húzom magamhoz, néha hagyom a saját helyén. Még mindig imádom a közelségét, és nem tudom mikor fog elmúlni ez a fene nagy szerelem. De örülnék neki, ha kicsit sietne, mert így a turné alatt nem fogom bírni. Főleg, hogy meglátogatni se tudom/tud. Így nagy eséllyel az évfordulónkat Skypeon fogjuk megünnepelni. Fantasztikus!

Nem tudom mennyi lehetett az idő, a nap már felkelt, de még elég alacsonyan szállt. Jenni nem volt mellettem, és a párnán találtam egy papírt.

Elmentem haza! Eminek kell segítenem, vészhelyzet. Tanulnom kell, de ha akarsz, este átjöhetsz és aludhatsz nálam. Szeretlek! Jenni  

Képzelem, milyen vészhelyzet lehet. Ők is most találkoztak, és ha jól tudom Zaynnél töltötték az estét. Aki egész jól bírja a ezt a nincs szex amíg dohányzol játékot. Bár az elején nem hitt nekünk, hogy így könnyebb lesz, igazunk lett. Könnyebben viseli a nikotin megvonást, bár volt pár gyenge pillanat, amikor nekünk kellett meggyőznünk, hogy ne gyújtson rá. De okos fiú volt, és nem tette. És ezzel az egésszel Emi nem csak Zayn-nek, de magának is szerzett pár jó pontot a sztárvilágot kritizáló pletyka rovatok íróinak szemében.

Jenni

Szinte lihegve estem haza. A nappaliban Zayn üldögélt, elég feszülten. Nem foglalkoztam vele sokat, mentem Emihez. Elég siralmas állapotban ült az ágyán. Leültem mellé.

-Mi történt?-simítottam meg a karját.

-Louis vitte már magával WC-re a telefonját?

Hazudjak? Nem. Meglepett a kérdés. Nem kicsit. Egyrészt hülyeségnek tartottam. Másrészt... Komolyan az a baja, hogy Zayn, elvitte. Magával. A telefonját. A WC-re. És én ezért elrohantam Loutól.

-Hát, nem tudom. Nem szoktam nézni.

-Jó. Mit gondolnál, ha elindulna kifelé, majd hirtelen megfordulna, és elvinné a telefonját. És ha megkérdezed, hova megy, azt mondja WC-re?

-Nem tudom-oké, ez tényleg kínos. Mert akkor szoktuk mindenhová magunkkal vinni a telefonunkat, amikor nem akarjuk, hogy kutassanak benne. De Zayn... Pont Zayn... Ő nem lenne képes rá.

-De Zayn magával vitte. Pont ezt csinálta.

-Lemegyek. Beszélek vele!-felálltam, és elindultam lefelé. Azért örülök, hogy nekem nincs szükségem barátnőkre, ha a pasi ügyekkel van gond. Louis megoldja. Tudja mit kell mondania. Zayn meg csak ül, és tördeli a kezét.

-Miért csináltad?

-MIT? Visszajövök a mosdóból, és Emi sírva, üvöltözve kizavar. Mit csináltam?

-Elvitted a telefonodat, mikor WC-re mentél.

-He?- a ledöbbentség az arcán leírhatatlan volt. Felteszem, nem érti, mit jelent.

-Alapban akkor viszed el magaddal a telefont, ha nem akarod, hogy turkáljanak benne. Egyszerűbben. Emi azt hiszi, csalod.

-Mi?-elkezdett nevetni-Csak játszottam rajta!

-Akkor menj fel, és mond el neki-megfogtam a kezét és felhúztam, bár az egész utat végig röhögte. Belökdöstem a szobába.

-Emi. Zayn mondani akar valamit.

-Figyelj!-megfogta a kezét, és közben elővette a telefonját-Előtted sosincsenek titkaim. Tőlem megnézheted minden üzenetemet. Mindent. A képeimet. Bármit. És tudod miért vittem magammal? Játszottam rajta, oké?-felkuncogott, és megbökte orrával barátosném arcát.

-Jó. De miért nem mondtad?-Emi a vállára fektette azt a karját, amit Zayn nem tartott a kezében. Érezvén, rám már nincs szükség lassan kiaraszoltam a szobából, de a csókot még láttam. Bíztató, hogy Zaynben is van remény. Ezen felbuzdulva felhívtam Lout, hogy siessen ide. És hozza a Feláldozhatókat, mert tegnap nem fejeztük be. Szép is az élet!