Harc a kóma ellen

Hahii, hoztam új részt, remélem tetszeni fog. Lehet, kicsit szájba rágósan mondom el Louis érzelmeit, de nagyon fontos tisztázni mit miért tesz :))

65.rész

Harc a kóma ellen

Louis

Búslakodva bámultam ki a busz ablakán. Senki nem szólt hozzám, amiért csak köszönet járhat. Gondolkodnom kellett. Glasgowban voltunk, és még nem tudtam hozzá szokni a rohangáló életmódhoz. Késő este volt, mi pedig a show után a szállodához tartottunk. Pár napig itt maradunk, aztán irány Wales! Alig kezdtem el gondolkodni, furcsa érzés kerített hatalmába. Baj van. Nem tudom miért éreztem így, de biztos voltam benne, valami történni fog. Túl nagy a csend. ÉS ekkor megszólalt Zayn telefonja. Ráérősen vette elő, majd egy halvány mosollyal felvette. Már állt fel, hogy elvonulhasson, mikor megdermedt. Arcáról lefagyott a mosoly, és engem kezdett keresni. Ezt onnan tudom, hogy barna szemei rajtam állapodtak meg.

-Nem... Esténként... Mikor?,,,, Igen... Te?.... Nem kéne... Igazad van... Louis!-ezt már nem a telefonba mondta. Lesokkolódott. Felálltam és hozzá léptem.

-Emi mondani akar neked valamit!- nyújtotta át telefonját, amit gyanakodva elvettem, és a fülemhez emeltem. Halk hüppögés hallatszott a vonal másik végéről. Mondania sem kellett semmit. Egy dolog történhetett. Szinte éreztem, ahogy a vér kiszáll az ereimből. Erőtlenül remegni kezdtek a lábaim. Le kell ülnöm, különben elájulok. Kétségbeesve néztem körbe, és Harry arcomat látva ugrott és alám tolt egy széket.

-Louis, tegnap történt valami – kezdte, nekem pedig nem jött ki hang a torkomon – Jenni elment Erichez, és mikor visszafelé tartott... a kocsijába rohant egy részeg sofőr – nem tudta folytatni, a sírás kiszakadt a torkán, én pedig levegőt se mertem venni. Nem, nem, nem, ez nem történhetett meg! Jenni nem halhat meg!

-Meghalt?-suttogtam, a lehető leggyengébb hangomon. Erre mindenki rám nézett. Niall lesütötte a szemét, Harry nagy szemekkel nézett rám, Zayn és Liam meglepetten bámult rám.

-Nem... Majdnem. Lou, kómában van. Válságos az állapota - suttogta, és újra zokogni kezdett. Kiejtettem a telefont a kezemből, és sötétebbnél sötétebb dolgok játszódtak le a fejemben. Nem, ez nem lehet! Pont, miután kidobtam. Ez az egész nem történik meg, ha én nem vagyok. Az egész miattam történt! Zayn lehajolt és felvette a készüléket. Még morgott pár dolgot és letette.

-Jenni kómába került – nyögtem ki, tájékoztatva a többieket. Niall felállt, és hozzám lépett. Kínosan elhúzta a száját.

-Tartozom neked az igazsággal. Bianka tegnap este felhívott, és elmondta, hogy Jenninek balesete volt. Megkért, hogy mondjam el neked, de... Nem mertem. Nagyon sajnálom – végigborzongtam, felugrottam és megragadtam Niall pólóját. Kétségbeesett szomorúság és düh lett rajtam urrá. Tudott róla! Tudta mi történt, és nem mondta el nekem! A falhoz vágtam a közel hajoltam az arcához.

-Te idióta! A lány, akit szeretek, kómába került, te pedig NEM MERED ELMONDANI NEKEM? – ordítottam a képébe.

- Sajnálom, de féltem a reakciódtól! Nem akartam, hogy mindent eldobj, és rohanj vissza Londonba.

- Niall, Jenni még mindig az enyém! És ha miattad nem láthatom utoljára, azt megkeserülöd! A hülyeséged miatt! Nem érted mennyit jelent nekem? 

- Tulajdonképpen nem! Nem a tiéd, és nem értem. Ha annyira szereted, miért hagytad el? Hm?

-Te ezt úgysem értenéd! Hülye kölyök vagy! Nem hagyhattam, hogy Jenni miattam legyen egyedül. Sosem fogod érteni mit miért tettem. De remélem, egyszer fogysz majd valakit annyira becsülni, hogy megértsd a tettem. De addig nincs jogod ítélkezni felettem. Azt tettem, amit helyesnek véltem.

-Louis te nem bölcs vagy, hanem bolond! Ha valakit szeretsz, azért harcolsz, nem elengeded. Te pedig feladtad. Nem logikus, hanem bolond vagy! Mindig úgy néztem rád, mint egy okos, céltudatos férfira. De most nem ezt látom. Egy megkínzott bolondot látok, semmi többet. Az őrületbe kergetett a szerelem, Louis! Azt tetted, amit sokan mások, mikor valami komoly kezdődik; menekülsz! Elmenekülsz, mert félsz boldognak lenni. Félsz az elköteleződéstől! Félsz mindattól, amit Jenni adhatott volna. Gyáva vagy! De erről nem te tehetsz. Nem volt előtted az a családi kép, ami nekem, vagy Jenninek. Mi tudjuk, hogyan kell fent tartani egy családot. Te nem tudod.

Ekkor forrt fel az agyam, és csattant az öklöm az arcán. Becsméreljen engem, de a családom tabu! Beismerem, nem pont álomcsaládban nevelkedtem, DE merek elköteleződni, és nem ezért tettem mindezt. Nem félek Jennitől, nem félek a dolgoktól, amikkel ez a kapcsolat járhatott volna. Attól félek, hogy ha én nem hagyom el most, akkor Jenni hagy el később. Amikor már összekötöttük az életünket. Amikor gyerekeink lesznek. Nekik akarom megkönnyíteni az életet, hogy ne járjanak úgy, mint én.  Elengedtem Niallt, aki megvető pillantással kezdte simogatni az ütésem helyét. Elfordultam és fiúkra néztem.

-Visszamegyek hozzá!-jelentettem ki.

Zayn

Nem teljesen értem a fent álló helyzetet. Louis visszamegy és bekuncsorogja magát Jenni mellé, vagy visszamegy meglátogatni? Feltételezem az utóbbi, mivel a sofőrhöz lépett, és verni kezdte a fülke ajtaját. Negyed órát ordibált, hogy Őt nem érdekli a megbízás, meg a szerződés, forduljon meg, menjen Londonba.  Sikerült eltérítenie a buszt, de azt sem hiszem, hogy ha kell, nem vezette volna el magában, a sofőrt kidobva. London felé vettük az utat.  A fiúk morogva mentek aludni. Harry Louisval maradt, és halkan beszélgettek, Liam és Niall elvonultak aludni. Én pedig egyedül maradtam, feküdtem az ágyamon, és hallgattam Hazz és Lou beszélgetését.

-Miattam történt-suttogta Lou.

-Nem. A részeg ember miatt történt.

-Nem. Miattam volt. Ha nem hagyom el, nem megy Erichez.

-De, ment volna. Hétfőn mindig lovagolni jár. Ezt nem akadályozhattad meg. Ezt senki nem akadályozhatta meg.

-És ha Jen direkt kikormányozta magát a kocsik elé? Ha véget akart vetni az életének miattam? Sikerült eltérítenie a buszt, de azt sem hiszem, hogy ha kell, nem vezette volna el magában, a sofőrt kidobva. London felé vettük az utat.  A fiúk morogva mentek aludni. Harry Louisval maradt, és halkan beszélgettek, Liam és Niall elvonultak aludni. Én pedig egyedül maradtam, feküdtem az ágyamon, és hallgattam Hazz és Lou beszélgetését.

-Miattam történt-suttogta Lou.

-Nem. A részeg ember miatt történt.

-Nem. Miattam volt. Ha nem hagyom el, nem megy Erichez.

-De, ment volna. Hétfőn mindig lovagolni jár. Ezt nem akadályozhattad meg. Ezt senki nem akadályozhatta meg.

-És ha Jen direkt kikormányozta magát a kocsik elé? Ha véget akart vetni az életének miattam?

-Louis, ne beszélj hülyeségeket! Jenni sosem akart öngyilkos lenni! Kinéznéd belőle?

-Nem...

-Akkor? Lou, mindketten tudjuk, Jenni megrázta magát, és átlépett rajtad. Még mindig szeret, de nem fog mindenkit terhelni a saját bajával. Megtartja magának a problémáit, és ezt te is tudod. Most menj, aludj egy kicsit-a szék nyikordult, és Harry bejött lefeküdni. De Lou nem jött. Én pedig csak feküdtem. Csak Louis és Én nem tudtunk elaludni. Ő a szerelméért aggódott, én pedig a barátomért. Jenni igazán a barátom volt, és aki ezt tagadná, beverném a képét. Bár szeretett megütni egy stílust, édes, bolond lány volt. Mármint még mindig az. Rá mindig lehetett számítani, és bár érdektelennek, érzéketlennek mutatta magát, a szíve a helyén volt, és mindig segített mindenkinek. Annyira más volt, mint Louis összes eddigi barátnője. Neki tényleg valós problémái voltak, nem félt bemocskolni magát valamiért, és nem volt elszállva magától. Lou ezt kereste, és megtalálta. Szép, csinos, de nem ez számít. Hanem az, hogy már, csak ha rájuk néztél, láttad a szikrát. Ott pattogott közöttük, és talán ezért szerette Őket a sajtó. Mert nem tudtak egymás mellett viselkedni. Ezzel pedig pár emberből ellentétes érzelmeket váltottak ki. Az emberek nehezen kezelik, ha valakik szeretik egymást. Kigurultam az ágyból, és kimentem Louishoz. Ott ült, megtörve szorította a telefonját, és az asztalt bámulta. Leültem mellé.

-Mit akarsz?-förmedt rám.

-Beszélgetni-feleltem egyszerűen.

-Miről? Te is a fejemhez akarod vágni, hogy hülye vagyok?

-Hát, megérdemelnéd, de nem. Csak kérdezni akartam tőled valamit.

-Mit?

-Miért Jenni? Amikor először találkoztál velük, miért jött be? Miért hajkurásztad annyira? Miért akartál az agyára menni? Miért akartál mindenáron a barátja lenni?

Elgondolkodva nézett maga elé, közben pár autó fényszórója bevilágított a buszba.

-Nem is tudom Zayn. Egyszerűen szerelem volt első látásra. Nem is azért, mert bomba csaj volt, hanem mert volt benne valami. Ahogy hozzám szólt...

-Utált téged - nevettem el magam – Ő maga mondta. Rábasztad az ajtót. Utána maga vallotta be, hogy nem szívlel egyikünket se különösen.

-Ez a lényeg! Utált! Egy gyönyörű lány, aki olyan különös akcentussal közli veled, hogy utál, számomra kihívás. Valójában nem akartam tőle többet, mint hogy kedveljen. Csak aztán beleszerettem. Ennyi történt. Kellet valaki, hogy utáljon. Jenni utált. Ezért szerettem. Mert Ő tényleg más volt. Nem szeretett. Nem akart ismerni. Én pedig csak szeretni akartam.

Megrendített, amit mondott. Sosem beszélt még erről. Legalábbis így, még nem hallottam.

-És most miért tetted ezt vele? Kérlek, Louis, magyarázd meg nekem!

Pár pillanat múlva felkacagott. Furcsa volt, de igazán a szívéből jött. Nem tartott sokáig, de élvezet volt hallgatni régen hallott örömét.

-Nos, igen. Miért is? Igazából egyszerű.  Nem akarom, hogy egyedül legyen. Azt akarom, hogy legyen mellette valaki, aki szereti, és nem a világ másik végében van ideje többségében. Én erre nem vagyok alkalmas. Tisztában vagyok vele, Jenni olyan családot akar, amiben van egy apa, egy anya, és gyerekek. Akik együtt vannak. Nem pedig kilométerekre egymástól. Ezt tőlem nem kaphatja meg, így szakítottam vele. Mert így elfelejt. A szerelem úgy is elmúlik. Az nem tart soká. Amit iránta érzek mérhetetlen, és jelenleg öszzetörtem, de... Mindketten lábra fogunk állni, és Ő majd megszeret mást, engem elfelejt, és normális élete lesz. Én pedig. Remélem én is találok valaki mást.

Elgondolkodtató. Amit tesz, csak Jenniért teszi, a boldogságáért. És nem érdekli, hogy Ő ebbe belerokkan.  Feláldozta magát, mert ezt hitte a szerelmének ezzel jobb lesz.

-Mi van, ha Jenni megbirkózna az akadállyal? Louis, Jenni erős nő, meg tudnátok oldani. Már csak azért is, mert szerelmes beléd. Várt rád. Mindig. Miért ne tenné továbbra is? És ha összeházasodtok, gyereket szül neked? Az még odébb van! Még az elején vagytok mindennek, és te már most nem hiszel a dolog működésében. Lehet, hogy Niallnek igaza van valamiben. Félsz. De nem az elköteleződéstől, hanem attól, hogy Jenni előbb hagy el, mint te akarnád. Azon az éjszakán, mikor elhagytad, Jenni felhívott, nagyon későn és csak annyit kérdezett; Legalább szomorú? Én pedig nem tudtam hazudni neki, mert a barátom! Megmondtam neki, hogy sosem láttalak még ilyen szomorúnak, mire belezokogott a telefonba és azt mondta, hogy ha még mindig szereted, miért hagytad el. Ő is tudja Lou! Tudja, hogy szereted. Emi pedig tudod mit mondott? Hogy Jenni szerint azért szakítottál vele, mert végig akarod kúrni a világot. Hogy az Ő szavaival élhessek.

Ledöbbenve nézett rám. Komolyan nem hitte, hogy Jenni ezt feltételezheti róla?

-Most mindenki azt hiszi, hülye vagyok, igaz?

-Hát, igen. Elengedted. Életed nője volt, nem igaz? Legalábbis mindig így beszéltél róla. De ezt választottad. Most már viseld a következményeket.

Felálltam, hogy aludhassak egy órácskát, míg odaérünk.

-Zayn!-szólt, mire lenéztem rá – Félek.

-Én is-suttogtam, megveregettem a vállát, és lefeküdtem aludni.

Mikor felébredtem, a busz pont megállt, Lou pedig az ajtóban topogott, hogy kirohanhasson. Senki nem tudta, hogy jövünk, így üres volt minden. A kórház kivilágítva magasodott felénk, pár mentő érkezett meg. Az ajtó cisszenéssel kinyílt, Lou pedig kirobbant rajta, és berohant az épületbe. Megbökdöstem a fiúkat, akik nyöszörögve ébredeztek, és én is elindultam Louis után, de lassabban. A recepciónál Lou idegbajoskodott.

-Mi az, hogy nem engednek be? A barátja vagyok!

-Sajnálom, Mr...-nézett zavartan Louisra a fiatal recepciós hölgy.

-Tomlinson! Istenverte Tomlinson vagyok, engedjenek már be!-ordibált, a hölgyike pedig zavartan nézett rám, majd Louisra.

-Ha meg tudhatnám, kihez akar menni? – a recepciós nyugodtsága valószínűleg éveken t tartó gyakorlás eredménye volt.

-Jennifer Summers, a barátnőm kómában van, és itt tartják bent.

-Utánanézek Mr. Tomlinson.

-Szólítson Louisnak-motyogta morcosan. A többi fiú is beért minket, így 5-en vártuk a pultnak támaszkodva a lány keresését. Felpillantott ránk párszor, és közömbösen végigmért minket. Összefutott a szemöldöke, talán kezd neki rémleni kik vagyunk, de folytatta a kutatást.

-Miss . Summers csak családtagok jóváhagyásával látogatható. Van közöttük családtag?

-Nem igazán-felelte Liam.

-Sajnálom, de a szüleinek, vagy a nővérének az engedélye kell.

-NIALL!-kiáltott fel Louis-Hívd le Biankát!-intézkedett, és Niall, bár morogva, de teljesítette a kérést. Negyed órát vártunk. Harry, Liam, Niall és Én leültünk a fal mellé, és néztük, ahogy Louis fel-alá járkál. Eszelősen nézett ki. Pittyent a lift, mi pedig ugrottunk, mikor Bianka meggyötört alakját megláttuk. Niall felpattant, és Louisval versenyt futva rohant barátnőjéhez.

Louis

Niall és én indultunk Biankához, és bár rettenetesen haragudtam a szőkére, elismertem, övé az elsőbbség. Megölelte, nyomott egy csókot a szájára, suttogott neki pár dolgot, majd szüntelenül ölelte tovább. Édesek voltak, de nem voltam kíváncsi az édes nyugtatgatásra. Hozzájuk léptem és megköszörültem a torkom. Bianka eltolta magától Niallt, és átölelt engem is.

-Louis, nem kellett volna idejönnöd-szipogta.

-De-válaszoltam egyszerűen.

-Látni akarod?

-Ha lehet-mondtam. Bianka a pulthoz lépett és a lánnyal körbemutatott minket. Ő elénk tolt egy lapot, amit alá kellett írnunk, hogy engedéllyel vagyunk bent Jenninél.

-Miss Summers a 450-esben van. Kérjük, halkan közlekedjenek, ez egy magánkórház-elmagyarázta merre kell menni, majd elengedett minket. Sétáltunk, mert sétálnunk kellett, de ha lehetett volna, én rohanok, akár lépcsőkön is, csak minél hamarabb legyek ott. A lift csigalassúsággal ment, és addig idegesen néztem a váltakozó számokat a ledes kijelzőn. A lift nagy volt, az oldala mozaikkal kirakva. A negyediken puhán állt meg, majd hangtalanul kinyílt az ajtaja, és kijutottunk egy végeláthatatlanul hosszú, halványpiros folyosóra. A folyosó széles volt, három kórházi ágy elfért volna egymás mellett. A föld viszont kemény padlószőnyeggel volt fedve. A falon képek lógtak, de nem orvosi ábrák, hanem állatok, növények képei. Ajtók sorakoztak egész nagy hely kihagyásával. Az ajtók mellett legtöbbször függönyökkel ellátott ablakok, amiken át a szobába lehet látni. Szóval magánkórház... Bianka jobbra indult, és meg sem állt, mígnem egy 450-es számmal ellátott ajtóhoz nem értünk. A szívem is megállt a dobogásban, mikor Bianka benyitott. Mind beléptünk, és meglepődtem, mikor egy kicsi, előtér szerűségbe értünk. Három ajtó volt. Előre, jobbra és ballra. Bianka a ballra esőt nyitotta ki, és bekukkantva Isaac és Susan meggyötört alakját véltem felfedezni, ahogy egy asztalnál ülve, csendben kortyolgatnak valamit. Ez egy kis konyha-pihenő szerűség volt, három fotellel, egy kis konyhával, és étkezőasztallal. A két szülő felpillantott, és elmosolyodtak, mikor Bianka mellett megláttak minket.

-Örülök, hogy itt vagytok!-mosolygott Susan és felállt. Fehér köpenyben volt, és fehér nadrágban. A patikai munkaruhája. Mikor meglátott engem, elmosolyodott, és valami csillant a szemében. Talán a „Tudtam, hogy szereted” csillanás volt. Isaac is rám pillantott, és meglepetésemre nem ugrott nekem, csak elkönyvelte, hogy itt vagyok.

-Bemehetek hozzá?-tettem fel kérdésemet. Susan bólintott, én pedig nagy levegőt véve beléptem a szemben lévő szobába. A folyamatos pityegés aggasztott és megkönnyebbülést is hozott egyszerre. Még él. De ki tudja meddig. Az ágya mellett Emi motyogott magában, vagyis gondolom Jenninek. Mikor nyílt az ajtó, rám pillantott, és rögtön felpattant, és ki slisszant mellettem, zárva maga után az ajtót. Sokkolódva néztem a gyönyörű nőt, akibe beleszerettem, ahogy csukott szemmel, véraláfutásokkal tele, pár helyen begipszelve fekszik egy kórházi ágyon.  A bal szeménél lila zúzódás volt, szemöldökénél egy ragtapasz takart egy sebet. A halántéka környékén is volt egy kötés. A haját nem vágták le, így gondolom a fején nem történt nagyobb sérülés, ami azért egy kicsit megnyugtatott, kivéve, hogy körbe volt tekerve a homloka, a halántéka miatt, persze. A bal lába combközépig begipszelve, az egyik felkarján is gipsz, a másikon csak kötés. A takaró fedte részeket nem láttam, de talán nem is akartam. A látottakból ítélve. Elszorult a szívem, és egy könnycsepp csorgott le az arcomon. A kórlapért nyúltam, majd olvasni kezdtem. A latin szavak jelentése homályos volt, mondhatni nem értettem semmit, de túl sok volt belőle, és gondolom ez nem jelent jót. Leültem a székre, amin Emi ült eddig, és megfogtam élettelen kezét. Azt mondják, ha beszélünk egy kómában lévőhöz, érti.

-Jenni... Istenem, hülyén érzem magam! Louis vagyok. Tudom, rosszat gondolsz rólam, de ne tedd. Nem ezért hagytalak el. A lelked mélyén te is jól tudod, jobbat érdemelsz nálam. De én szeretlek. Mindennél jobban. Tudod jól, ahogy én is tudom, hogy szeretsz engem. Kérlek, tarts ki! Ha nem is értem, Emiért, Zaynért, Harryért! Ericért, Alanért, Adamért, Sophiért! Max, Zack, Kate, Dean vagy tőlem akár Josh miatt, de kérlek, maradj életben! Nélküled én is meghalok. Ha nem is vagyok veled, a szívem a tiéd! Örökre! – megemelkedtem, és nyomtam egy puszit az arcára, majd megcsókoltam. Ekkor eredtek el a könnyeim. Végig csókoltam minden szabad bőrfelületét. Tudom, utoljára teszem életemben, mert Őt már nem kapom vissza. De itt maradok vele, míg fel nem ébred! Valaki bekopogott, én pedig nem engedve el Jen kezét, a nyíló ajtó felé pillantottam. A többi fiú állt benne.

-Bejöhetünk?-kérdezte Hazz. Bólintottam, mire becsődültek mind a négyen. Mind ott gyászolgattak egy kicsit, beszéltek egy keveset, majd csak álltak és nézték Őt.  Megcsörrent Liam telefonja, így elment. Pár perc múlva visszatért.

-Rossz hírem van. Vissza kell mennünk. Louis, te maradhatsz, amíg Jenni fel nem kel-mondta, mire mindenki felsóhajtott. Meglepett a menedzsment laza engedélye. Mindig megbüntettek, vagy harcolnom kellett. Most meg csak így? Szívük is van? Érdekes. Elbúcsúztak Jen szüleitől, meg Biankától, aki Niall oldalán kísérte ki őket. Susannel maradtam, mert Isaac kiugrott kaját venni a közeli Tescoba.

-Louis, miért tetted?-kérdezte.

-Ezt most nincs kedvem megvitatni. Legyen elég annyi, hogy itt vagyok, és még mindig nagyon szeretem, csak nem lehetek vele.

-Tudtam! Tudtam, hogy még szereted!-éjjenzett egyet.

-De nem mondhatod el neki!-motyogtam.

-Nem fogom.

-Mert úgy könnyebben túl lép rajtam.

-Értem!-védekezett. Nem sokat tudtam pihenni, visszementem Jennihez. Ültem és hallgattam a gépeket, majd elsötétült minden, és a fáradságtól terhes szemeimet behunyva, elaludtam.

Jenni

Sötétség. Csak sötétség vesz körül. Különös állapot ez a kóma! Emlékek villognak körülöttem, a háttérben egyenletes dobogás. A szívem. Fáradt vagyok. Érzem a fáradságot az ereimben. A testem gyógyítja magát. Egyik pillanatban ismeretlen emlékek, régről, kiskoromból, mások egész frissek. Egy barna hajú, helyes fiúról van a legtöbb emlékem. Nyugodtság vett körül az emlékétől. Csők. Szerelem. Szerelmes vagyok ebbe a fiúba és ismerem. Tudom, hogy szereti a hangom, a hajam. Vele vesztettem el a szüzességem. Egy reptéren találkoztunk. Vicces volt, mert boldog érzelmeim lettek tőle. Hallok egy hangot. Távolról jön. Megint beszél hozzám valaki? Fáradt vagyok, nem akarom hallani. De ismerős a hangja. Louis...Ezt mondja. Ő az! Louis! Hirtelen bevillan minden. Még az is, hogy szakítottunk. De most itt van. Beszél, de túl gyorsan. Mindig gyorsan beszél. Néha elkapok egy-egy fontosabb szót. Szeretlen. Zayn. Emi. Nevek, amiket arcokhoz tudok kötni, és érzelmekhez, mik elmémben lakoznak.  Meghalok. Örökre. Zavaros érzelmeim lettek. Fel akartam kelni, és elmondani, szeretem. De bezártak erre a helyre, ahol csak olyan dolgokat láthatok, amiket már megéltem, és csak emlékképek, amikhez milliónyi érzelem kapcsolódik. Érzelmek, képek, megint érzelmek. Hangok, és fáradság. El akarom hallgattatni a hangokat! De élni akarok! Ki kell nyitnom a szemem, de még nem vagyok kész rá. Amint meg akarom próbálni, egyre nagyobb a fizikai fájdalom. A testem még nem készült fel. Az idegeim még nem tudna ennyi fájdalmat elközvetíteni az agyamnak. Még csukva marad a szemem. Valami hozzám ér. Több helyen. Az arcomon, a számon. Nagyon gyengén érzékelem, de Louis az. Elönt a szerelem érzelme, elmémben piros fény uralkodik el.  Szeret. De elhagyott. A piros és kék színek kavalkádjába vetem magam, és eszméletem-vesztem a kómában. Feloldódom ebben a lilás áradatban. Van időm!