Emily
64.rész
Eric
Jenni
Életem legrosszabb hétvégéjén voltam túl. Mégis felálltam,
megráztam magam, és hétfő reggel mosolyogva bírtam köszönni Katenek és Zacknek.
Persze tudták mi történt, hiszen a barátaim, így elmondtam nekik. Nem várták el
tőlem, hogy tartsam magam, így meglepte Őket, mikor mosolyogva öleltem meg
őket. Felmentünk a terembe, és kipakoltuk az irodalom cuccunkat. Mint mindig,
most is elsőként értünk be, majd szép lassan Dean, Max és Josh is megérkezett.
Josh mellett pedig egy váratlan személy állt, a kezét fogva. Hope. Végre! Annyi
ideje húzták már ezt a dolgot! Josh nem akarta Hopeot, mert állítása szerint
még mindig szeret, amit én megtagadtam, mert sosem szeretett igazán. Most pedig
együtt vannak. Legalább egy jó hír. Mindenki különbözően reagálta
együttlétüket, de kivétel nélkül örültünk nekik. Mármint én igazán próbáltam
örülni, de látni más boldogságát, nagyon nehéz volt. Elnézést kértem, és gyorsan
lépkedve bemenekültem a női mosdóba, ahol egy fülkébe zárkóztam be és
pityeregtem egy sort. De ez nem tarthatott sokáig, mert becsöngettek. Így
megtöröltem a szemem, leszedtem a lefolyó sminkemet, és visszaballagtam a
terembe. Mindenki hangoskodott, így a bejövetelem nem tűnt fel senkinek.
Hangtalanul leültem a helyemre. Emi megsimogatta a hátam, és megkérdezte, hogy
minden rendben van-e. Bólintottam, majd Kate felé fordultam, aki elszörnyedve
nézett rám.
-Jenni, nagyon szarul nézel ki – bágyadt mosolyt eresztettem
felé.
-Köszönöm-itt lezárult a beszélgetés, mert bejött a tanár.
Lényegében az egész napom azzal telt, hogy a lehetetlent csináltam. Túléltem.
Mosolyogtam. Nevettem. Talán az is segített, hogy mindenki tudta, korai erről
faggatni engem. Meg persze kerültek minden témát, ami érinthetett volna. Szóval
nagyrészt sminkekről beszélgettünk, ruhákról, könyvekről, filmekről és ilyesmi
semleges témákról. Hát, nem mondom, hogy rossz volt, de kicsit szánalmasnak
tűnt a helyzet, hogy senki nem meri felhozni, mert félnek a reakciómtól. Ez
pedig gyengévé tett, amit sosem szerettem. Dögölj meg Louis Tomlinson! Dögölj
meg, ott ahol vagy! Nem arra lenne szükségem, hogy pátyolgassanak, hanem arra,
hogy átölelj és szeress! De te eldobtál magadtól! Baszódj meg! Remélem, találsz
magadnak egy lányt, akit megdöngethetsz, amikor akarsz! Gondolom ezért hagytál
el. Mert körbe akarod kúrni a világot. Nem érdekel. De nem hagyom, hogy elvedd
tőlem a büszkeségemet. Ezt nem!
A nap végére
mindenkiből elegem lett, délben meguntam mindenkit, és egy őrültebb
pillanatomban elmenekültem előlük, és megmondtam, hogy nem akarok velük többet
beszélgetni. Suli után köszönni se köszöntem, rohantam a kocsihoz. Emi úgyis
Zaynnel találkozik, amíg még itt vannak Londonban. Beindítottam a kocsit, és
nem haza mentem, hanem a lovardába. Közben dobtam egy SMSt Ericknek, hogy 1 óra
és ott vagyok, nyergeljen. Kimegyünk.
Mikor az istállókhoz értem, már ott állt Louis, a lovam, és
Eric, egy sárga kancával. Nem kérdezett semmit, csak a kezembe adta a kantárt.
Én sem mondtam semmit, csak felpattantam a lóra – farmerben nem valami
kényelmes – és elindultam. Eric utánam. Most gyorsaságra volt szükségem, így
egy kis bemelegítés után kimentünk terepre, ahol vágtára ösztökéltem a lovam.
Fantasztikus volt, ahogy a szél belekap a hajamba, a szembeszél könnyessé teszi
a szemeim, és a sebesség magával ragad. Nem is tudom, mikor szerettem meg
vágtázni, de nagyon jó érzés volt. A titkos mezőnkre érve kikötöttem kicsit
túlhajtott lovamat, és ledobtam magam a fűre. Eric is csatlakozott hozzám, majd
várt pár percet, én pedig a mellkasára borultam, és sírni kezdtem. Átölelt, és
ölelésében tartva várt. Várt, amíg kiadom magamból. Én pedig kiadtam. Kiríttam
a bánatomat. Ez a fél óra pedig többet ért, mint egy egész hétvége. Pár
hüppögés és egy-két hajsimítgatás után mesélni kezdtem. Mindent. Az
érzelmeimet, mennyire megzavarodtam, és mennyire szeretem, de utálom is most.
Mennyire szeretném megtartani, de Ő nem akarja. Elmeséltem mi történt, Ő pedig
hallgatott. Hallgatott, mert igazán csak erre volt szükségem. Arra, hogy valaki
meghallgasson, aztán felálljon, leporoljon, és megkérdezze, egyébként minden
rendben van-e. És Eric pont ezt tette. Ezzel pedig felmentett engem egy időre
az önsajnálattól. Mert Ő nem sajnált. Nem mondta, hogy Lou egy borzalmas ember,
mert jól tudja, szeretem, annak ellenére, hogy elhagyott. Nem mondja, hogy
Louis oktalanul tette, mert biztos volt oka, csak én ezt nem tudom. De a
legfontosabb az volt, hogy mielőtt visszaindultunk volna, megfogta a kezem.
-Szereted annyira Őt és Magad, hogy megmutatod neki, mit
dobott el magától? Mutasd meg neki, te még mindig az a szédületes csaj vagy
akibe beleesett, és akiért gondolom még mindig odavan. Ezen egy csitri sem
változtathat. Mutasd meg neki, te vagy a Nő, akire szüksége van, de már nem
kaphat meg! Szégyenüljön meg Ő! Ne te! – bíztatott, mire igazat kellett neki
adnom. Egyedül Lou az, akinek szenvednie kell. Ha pedig látja, milyen boldog is
vagyok nélküle, látni fogja, ugyanaz maradtam nélküle is.
Késő este indultam haza, miután végig beszéltük a délutánt.
Az, miről, gondlom egyértelmű. Összegyűjtöttük egy lapra, miket szerettem
Louisban ( sok rajongó meglepetésére kell mondjam, a pénze nem szerepelt a
lapon ) és utána eltéptem. Ezzel a tépéssel próbáltam megszabadulni az
emlékeimtől. Lényegében jó érzéssel tölt el, hogy megtehettem. A sötét ég alatt
vezetve elgondolkodtam. Miért siratom egyáltalán? Mert összetört? Nem. Mert
szerettem és elhagyott. Talán ez lenne a helyes. Vagy... Nem is tudom.
Egyszerűen fogalmam sincs mi van velem, de elég a mosolyára gondolnom, a
nevetésére, és máris gombóc lesz a torkomban. Ezt teszi a viszonzatlan
szerelem. Ezt teszi a szakítás. Zöldre váltott a lámpa, így elindultam, mikor a
baloldalamról fény világította meg az arcomat. Ez csak egyet jelenthet. Oldalra
kaptam a fejem, és egy fekete autó száguldott az enyém felé az üres utcán.
Gyorsítottam és ki akartam kerülni, de már csak a csattanást hallottam és
bevertem a fejem. Ezután minden elsötétült, maradt a fájdalom, amjd annyi se.
Pedig inkább éreztem volna a fájdalmat mint az ürességet. A nagy ürességet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése