Kétségbeesés

Üdv. Nem írunk sokat. Ezt a részt már rég kiakartam tenni, de nagyon összekaptam a szerkesztő társammal
. Nem tudom mit mondhatnék. Minden akadozik, nagyon sok doglom van, még nyáron is. Kevés időm van írni, és két blogra is kell. Engem pedig még a 2048 is elterel a munkáról. De mint sokszor, most is megígérem, hogy írni fogok. Ariel pedig remélem végleg megbocsájtott, és megértette, milyen hülyék is voltunk :)))
Ohh mellesleg Ariel letörölte a .... Lessicás? Nem tom, asszem így nevezte, mindegy. Szóval letörölte, és ketten fogunk egy hasonlót de mégsem ugyanolyat írni. Nos,ennyi lenne, ha az kész, majd kilinkelgetem :)
*Emily

66.rész

Kétségbeesés

Emi

Április 3.

Két hónapja alig eszem, alig alszom. Nem tudom mi tart életben. Csak ülök egész nap Jenni ágya mellett, hallgatom a pityegést és gondolkodom. Nem tudom elmagyarázni az érzést, ami uralkodik felettem. Úgy érzem, ha nem vagyok ott az ágya mellett, ha nem látom, ahogy ver a szíve, hogy lélegzik, elvesztem. Hiszen olyan törékenynek tűnik.  Rettegek a gondolatától is annak, hogy olyan sokáig lesz kómában, hogy egyszerűen elfelejtem, hogy valaha is létezett. Egyszerűen tovább lépnék rajta, mintha nem lettünk volna sok éven át legjobb barátnők. Hiszen bármin vesztünk össze, bármi történt is, bárkivel randiztunk is, ott voltunk egymásnak. Álnok lennék, ha egyszerűen elkezdenék kimaradni, és végül nem jönnék el hozzá sosem. Amikor pedig felébred, nem láthatna engem, hogy végig kitartottam mellette. Nem mosolyoghatna, és mondhatná abban az idegesítő stílusában, hogy Ő mindig is tudta, képes vagyok bármire. Hiszen a legjobb barátom. Nem hagyhatom egyedül.

Gondolkodom,mi történhetett valójában? Mind tudtuk milyen kétségbeesett és szomorú is volt akkor. Tényleg azért történt minden, mert Louis elhagyta? Nem. Ez lehetetlen. Jenni sosem tenne ilyet. Öngyilkosnak lenni? Az már nem az Ő stílusa. Megtanulta a leckét. Az nem megoldás semmire. Ennek ellenére minden összefügg. Beleringatta magát a kétszemélyes tündérmeséjükbe. Louis mindent ígért neki, amire Ő valaha vágyott. Családot, boldogságot, szerelmet, felbecsülhetetlen barátokat. Ezektől fosztotta meg két egyszerű szóval. Nem szereti! Még hazudott is neki. Pedig mindketten csak egy valamit akartak. Együtt lenni, és szeretni egymást. Lehet, Louisnak igaza van, hogy nem a legszebb életet adta volna neki. De az egész sajtó, az egész karrierje elviselhető, hiszen Ő ott van neki. Mára várom a fiúkat. Ma tudtak elszabadulni egy kicsit a munkájuktól. Mindenki jön, Niall pedig elviszi Biankát valahova randizni, hogy elterelje a figyelmét, ami szerintem nagyon kedves gesztus Tőle. Viszont aggódom, hogyan fogok reagálni Louisra, akire ráhárítottam minden felelősséget az elmúlt hónapban. Az pedig, hogy még egy álbarátnőt is beszervezett, csak még egy csepp volt a pohárban. Szerencsére nemrég kézhez kaptam egy ilyen szennylapot, amiben a szakításukról írnak. Egyedül ez tartotta bennem a hitet, hogy Louis hallgat a józanészre, mert erre is Harrynek kellet rávennie. Kopogást hallottam az ajtón, és sejtve, hogy Ők azok, felálltam. Az ajtó kinyílt és Zayn kukkantott be rajta. Nem mertem találkozni vele, mivel tisztában voltam azzal, milyen rettenetesen nézek ki. Pedig igazán szükségem lett volna rá.  Egy kis lelki segítségre, vagy figyelemelterelésre. Valamire. Az egész életem összeomlott. A suliban is hiányoztam. Nem voltam képes bemenni. Minden rá emlékeztetett, és nem tudtam ezzel is szembenézni. Összébb húztam magamon a pulcsimat.

-Szia - köszönésem szinte suttogva hagyta el a számat. Közel jött hozzám, és két kezével közre fogta az arcom. Barna szemeivel aggodalmasan vizsgálta az arcomra száradt könnycseppek útját. Homlokát az enyémnek támasztotta és egy csókot nyomott a számra.

-Szia – suttogta Ő is. Nyakába kapaszkodtam és megöleltem, amilyen szorosan csak tudtam. A derekamat körül ölelte a karjaival, és talán percekig így álltunk. Kicsit nedves volt a kabátja a kinti esőtől, és ennek az illata keveredett a parfümjével. Ebben az ölelésben megkaptam a lemaradt támogatást, ami kellett a túléléshez. Nem tudom, mit fogok csinálni, ha elhagyják a szigetet, és több ezer kilométerre lesznek tőlem.

-Hogy van? – kérdezte Harry, mire elengedtük egymást, és zavartan, reszkető hangon válaszoltam neki.

-Az orvos szerint sok esélye van a teljes felépülésre. Csak... Csak ahhoz fel kéne kelnie. De... Nem kel – könnyek gyűltek a szemembe, ahogy nagyon sokszor, mikor ezekre a szavakra gondoltam. Kimondva talán szörnyűbb volt. Zayn magához vont, és kicipzárazott kabátján keresztül a pulcsijába temettem az arcom.

-Minden rendbe fog jönni – csitított. Rendkívül sokat jelentett nekem a törődése. Elengedtem és sorban mindenkinek köszöntem. Utoljára Louist hagytam. Bár nem kellett volna haragudnom rá, megtettem. Ráhárítottam a felelősséget. Jogtalanul, de őt okolhattam egyedül. A legjobb barátnőm miatta feküdt kómában.

-Remélem most örülsz – motyogtam, és egy lépés távolságot tartottam tőle.

-Emi... - fájdalom ült a szemében, de csak ennyit tudott mondani. Mégis mit mondhatott volna? Hogy sajnálja? Nem tudom, csak annyit, hogy elvártam tőle, hogy mondjon valamit.

-Miattad van itt! De nyugodtan gyere ide, gyászolgass, és sírdogálj! Nem lesz jobb! Életed végéig tudatában lesel annak, hogy ez a te hibád – próbáltam uralkodni magamon, de nagyon felhúztam magam. Dühösen meredtem kék íriszeibe, melyekből szomorúság áradt. Legbelül tisztában voltam vele, hogy ezek a szavak csak a kétségbeesés miatt kívánkoztak ki belőlem. Ha majd elmúlnak a heves érzelem hullámaim, rettenetesen gyűlölni fogom magam. De ezeket a dolgaimat Lou nem tudhatta.  

-Sajnálom, de... Nem tehettem mást. Meg kellett védenem Őt attól, ami ránk szakadna a jövőben.

-Egy gyáva seggfej vagy, semmi más! – ordítottam rá. Nem is értem, mi történhetett velem. A stressz, ami minden nap üldöz. A félelem. Le kellett vezetnem a rettegésemet, hogy ne kelljen egy kis időre azon gondolkodnom, hogy Jenni meghalhat.

– Mást sem teszel, csak ide jössz és sajnáltatod magad, milyen szerencsétlen vagy, a barátnőd kómában van! De jobb, ha felfogod, elengedted! Neki, már semmi köze nincs hozzád. Te döntöttél úgy, hogy homokba dugod a fejed, és az elköteleződés iránt viseltetett rettegésed miatt inkább szakítasz „életed nőjével”, mint hogy kezdeményezz. Mi lenne, ha most fognád magad, és elhúznál? Senkit nem érdekel, mit érzel, hiszen te engedted el magad mellől. Az egész a te hibád!– hosszú másodpercekig szemeztünk egymással, csendben, és a düh ott tombolt a szemeinkben.

- Mégis kinek képzeled magad, hogy ítélkezz felettem? – köpte felém a szavakat, és közelebb lépett – Az én döntésem volt a szakítás, megbántam. De ez már így marad. Senkinek nincs joga elítélni, csak azért mert Neki akartam jót. Neked pedig csak azért, mert Zayn veled dug, nincs jogod hibáztatni semmiért! – fröcsögte, és a vállamnál fogva hátra lökött. Ebben a másodpercben Zayn kilépett mögülem, és bár csak a hátát láttam magam előtt, a hangjából kiszűrtem milyen nehezen tartja meg a hidegvérét.

- Jobban tennéd, ha most elmennél – ajánlatként tette fel, de fagyos szavai mindenkit biztosítottak róla, hogy ha nem megy el, akkor itt vér fog folyni.

-Jól van! Védd a kurvádat, engem nem érdekelsz! – dühöngött Louis és ajtót csapkodva távozott. Lejjebb tévedt a tekintetem, és láttam, ahogy Zayn kezei dühtől reszketnek. Ökölbe szorítva tartotta őket, én pedig egyszerűen tenyerembe fogtam az egyiket, és magam felé fordítottam. Most én fogtam tenyereim közé az arcát, és egy hosszú csókkal jutalmaztam gyors közbe lépését.

-Nem beszélhet így veled, se rólad – dörmögte.

-Te vagy a hősöm – most Ő csókolt meg, hosszan és szenvedélyesen, mire a fiúk fütyülni kezdtek mögöttünk, nekem pedig hosszú idő után újra mosoly kanyarodott az arcomra, ami megszakította Zayn akcióját.

-Örülök, hogy láthatom a mosolyodat – suttogta, és elengedett. Hazudnék, ha azt mondanám, nem csalt pírt az arcomra annyi idő után is, ha kedveskedett nekem a szavaival. A fiúk felé fordultam, majd hirtelen eszembe jutott Bianka üzenete.

-Niall – fordultam a fiú felé – Bianka dolgozik, lehet, hogy sokáig lesz ott. Valami bandának segít, de megígérte, hogy legkésőbb hatra itt lesz.

Csalódott, de hálás mosollyal válaszolt. Nem is tudom elképzelni, vajon Ő milyen rosszul érezheti magát, hogy a barátnőjének a húga ilyen állapotban van, és egyedül kell Őt hagynia. Egyszerűen nem tudtam Őket nem sajnálni. Liam állt talán a legtávolabb Jennitől, de Őt is inkább Bianka miatt keserítette el a helyzet. Mind tudjuk milyen jóban lettek, mikor Niall kihasználta Biát. Meglepődtem, amikor a Niall és Liam mellett nem láttam Harryt. Körbenéztem a szobában és Jenni ágya mellett találtam rá. Talán Őt sújtotta le ez az egész a legjobban. Nagyon jóban voltak Jennel. Ahogy Zayn is. De Zaynnek itt vagyok én, akire támaszkodhat. Harrynek pedig nincs senkije. Louis nem megfelelő támasz-alapanyag. Ahogy hallottam, Jen nevét szinte tilos kiejteni bárkinek is. Legalábbis ha Ő a közelben van.

Ott ült megtörten Jen ágya mellett, és valamit motyogott neki, majd miközben biztos volt benne, hogy senki nem látja, mit csinál, becsúsztatott valamit a párnája alá. A fiúk halkan beszélgettek, én pedig Harry felé vettem az utam, aki éppen egy puszit nyomott Jenni homlokára, és suttogott valamit.

-Azt mondják, nem hall – mondtam, mikor Harry visszaült a kényelmetlen kórházi székre.

-Én azt hallottam a kómában lévők tudják értelmezni a körülöttük történő eseményeket, és ott bent, nagyon is maguknál vannak – mondta – Kicsit kemény voltál vele.

Tudtam kire céloz, de nem állt szándékomban igazat adni Harrynek, pedig nagyon jól tudtam, igaza van.

-Ő is az volt velem.

-Legyél vele elnéző. Kétszer kell elvesztenie azt, akit szeret.

-Ha tényleg szerette volna, nem szakít vele – morogtam, és megfogtam Jenni kezét, ami ilyenkor mindig megrándul, mintha meg akarná fogni az enyémet. Ez mindig reményt ad, hogy egyszer rendbe jön. Az orvos persze ezt is megmagyarázta. Ez nem az ébredés, hanem a reflexek működésének jele. Aki kómába esik, gyakran képes ilyen mozdulatokra, ha csak aprók is. Illetve az agyát is tudja használni, legalábbis azt a részét, ami éppen nincs hibernálódva.

-Én sem értem, miért. De így látta jónak. Nekünk pedig semmi közünk hozzá. De mi lenne, ha te most elmennél Zaynnel, mi pedig itt maradnánk Vele? Egy kicsit szánjatok időt magatokra. Bújjatok össze, egyél valamit. Rettenetesen sovány vagy. Hidd el, jót fog tenni – barátságosan nézett fel rám, mire én hálásan mosolyogtam rá. Lehet, hogy igaza van, és csak egy kis kikapcsolódás kell nekem Zaynnel. Visszaballagtam a fiúkhoz, és megfogtam Zayn kezét, aki rögtön lenézett rám.

-Mi lenne, ha elvinnél magadhoz? Kicsit kettesben szeretnék lenni veled – nyugodt, megértő barna szemeiben együttérzés villant fel. Picikét ellentétes érzelmekkel viseltetek ez iránt. Hiszen miért kell együtt érezni velem? Nem halt meg. Sőt, senkim nem halt meg. Kómában van, fel fog ébredni! Azzal borítanak ki leginkább, hogy úgy kezelnek, mint egy gyászolót. Nem gyászolok. Csak aggódom. Lényeges a különbség. Már kezdtem meggondolni magam, hogy jó ötlet otthagyni Jennit, de mire megszólalhattam volna, már Zayn lakása felé süvítettünk.  Bámultam ki az ablakon, és néztem az utcákat, amikbe beleszerettem. Milyen rég is jártam már kint. Nem volt nekem már másom, csak a kórház és a szobám.

-Mit szólnál egy finom vacsihoz? Főzhetek neked valamit – kezdett valami elcsépelt beszélgetés szerűségbe Zayn.

-Oké – egyeztem bele. De hogy őszinte legyek, nem igazán tudom mibe is egyeztem bele.

-Mondjuk csinálhatnék valami olaszosat, azt szereted, nem? – kiszűrtem valamit a kérdésből, ami alapján válaszolni is képes voltam, de nem igazán figyeltem rá.

-De, persze – egy furcsa mintát rajzoltam az üvegre, amit első látásra nem tudtam értelmezni, majd felismertem. Ez a logója a cégnek, ami Jen lélegeztetőjét gyártja. Gyorsan letöröltem, és sóhajtottam egy nagyot.

-Utána áthívhatom a fiúkat, és egy nagy gruppen szexbe folytjuk a bánatunkat!

-Remek ötlet – reagáltam lelkesedő hangsúlyára. Most rajta volt a sor, hogy sóhajtson egyet.

-Emi, megtennéd, hogy tényleg figyelsz rám, nem csak úgy teszel? – ezt a kérdést nem tudtam nem meghallani. Kelletlenül néztem rá, és vártam a leszúrást, hogy miért nem figyelek rá.

-Persze. A tiéd vagyok-morogtam, és pár napos borostáját kezdtem elemezgetni.

-Figyelj, te mondtad, hogy menjünk el. Te akartad. Ha úgy szeretted volna, én ott maradtam volna veled a kórházban. Te viszont azt mondtad kettesben akarsz velem lenni. De ha ennyire rosszul vagy Jenna miatt, forduljunk vissza – kicsit indulatosabb hangnemre számítottam, de inkább kedvesen szólt hozzám. Ez feldühített.

-Zayn, ne legyél már ilyen rohadt kedves velem! Ne érezz együtt! Nincs mivel. Nem halt meg. Nem is fog. Nem akarom, hogy így kezelj! Mint valami érzelmi rokkantat. Kiabálj velem, mondj, amit akarsz. Ordíts le, mert nem figyelek rád. Tegyél úgy, mintha nem történne mindez. Ezzel segítenél a legtöbbet – láttam a profiljából, hogy meglepődött, és pár másodperc néma csend után válaszolt.

-Tudod jól, hogy nem kiabáltam veled sosem. Soha nem is fogok. Azért beszélek így, mert így szoktam. Ezt tudod jól. Ha pedig téged zavar, hogy együtt érzek veled, bocsánatot kérek. Csak tudod, gondoltam a legjobb barátnőd kómába esése trauma volt neked. De ha nem akarod, nem foglak ezzel csesztetni. Majd beszélsz róla, ha kedved tartja. De most menjünk haza, fürödjünk meg, együnk valamit, és bújjunk ágyba. Mindkettőnknek jót fog tenni, hogy kicsit eltereljük a gondolatainkat.

Hálás voltam neki, amiért nem álltunk neki veszekedni. Abban is igaza volt, hogy sosem kiabált velem, és abban is, hogy azzal segítünk magunkon a legtöbbet, ha nem gondolunk Jennire egy este erejéig. Egy Sainsbury’s felirat világított nem messze tőlünk. Szóltam Zaynnek, hogy álljon meg, veszek pár dolgot a vacsihoz. Nem igazán néztem ki úgy, mint egy élő ember, de nem érdekelt. Egész gyorsan összeszedtem a hozzávalókat, fizettem, és visszaültem Zayn kocsijába. Fél óra után pedig otthon is voltunk. Kikapcsoltuk az öveinket, és mikor az ajtót akartam kinyitni, Zayn rám szólt.

-Várj! Ne nyisd ki! – rám mosolygott, én pedig bizonytalanul elengedtem a fogantyút. Kipattant a kocsiból, és átkocogott az én oldalamra.

- Kisasszony! Szabad? – kinyitotta az ajtómat és felém nyújtotta a kezét. Kuncogva megfogtam, és kihúzott a járműből. Kivette a hátsó ülésről a kajákat és a vállamat átölelve az ajtóhoz vezetett.

-Kinyissam?- kérdeztem tekintettel a foglalt kezeire a vállamon és a szatyrokkal.

-Aha, a zsebemben van a kulcs – egy kis kutatás után meg is találtam, és nyitottam is az ajtót. Mielőtt azonban beléphettem volna, a hátam mögött szatyrok földre esését hallottam, és erre kénytelen voltam megfordulni, hogy lássam mi történt Zaynnel. De erre nem volt időm, mert hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj, és a csillagokat láttam. Ijedtemben fogódzkodó után kutattam, és ennek Zayn nyaka felelt meg leginkább.

-Jézusom, nagyon megijesztettél – hisztérikus nevetés tört ki belőlem az ijedtség és a jóleső meglepettség hatására.

-Látom – kacarászott magában – Mrs. Malik, bevihetem az otthonomba?

Hihetetlen boldogság árasztott el a név miatt, amivel illetett. Vigyorogva bólogattam, mire megindultunk befelé. A nagy nevetgéléseink közben véletlenül bevertem a fejem az ajtókeretbe.

-Aú – dörzsöltem meg fél kezemmel az ütés helyét.

-Bocsi, ezt még gyakorolnom kell – nevetett és letett a földre. Felé fordultam, és szomorúan néztem fel rá.

-Utálom, hogy ennyivel magasabb vagy nálam – duzzogtam, és nehézkesen a nyakába csimpaszkodtam.

-Ezen segíthetek – lehajolt, és nyomott egy csókot a számra, amit viszonoztam. Sötét tincseibe csúsztattam ujjaimat és még közelebb húztam magamhoz. Idáig a hiányát elhalványította az aggódás, de most bűntudatom lett, hogy sosem fantáziáltam róla. Eddig minden távollétét így éltem túl. De ott volt velem. Abban a pillanatban, ahogy megcsókolt, velem volt, senki mással. Az enyém volt. Pár pillanattal később is csak velem volt, ellenben már a falnak szorított, és a nyakamat kényeztette. Nem tartott sokáig rájönnöm mire akar rávenni, de ahhoz tényleg semmi kedvem nem volt, így eltoltam magamtól.

-Zayn, ehhez most nagyon nincs hangulatom. Inkább menjünk ki, és keressük meg az elgurult sajtokat – csalódott mosolyt és egy bólintást kaptam. Ezután, nem tudom, hogy fogom emelni a hangulat fényét. Gondolom jól levertem a kedvét. Sejtéseim ellenére széles vigyorral jött be a házba, kezében a vásárlásom eredményeivel. Hogy vajon a trappista sajt látványa izgatta volna fel ennyire, vagy a csokié? Nem tudom.

-Mit főzünk? – kérdezte, miközben lepakolt a konyhában. Mellé léptem, és elkezdtem pakolászni.

-Jenni mutatta, hogy kell csinálni. Bolognait. Először tésztát főzünk. Meg tudod csinálni?-bólintott és felfedező útra indult pár edény után. Egy óra múlva kész is lett, és neki álltunk elfogyasztani. Megegyeztünk, hogy nem beszélünk Jenniről, így arról meséltünk egymásnak mi minden történt velünk. Én nem sok mindent tudtam mondani, így hallgattam a beszámolóit ilyen-olyan koncertekről, interjúkról, gálákról. Hihetetlen, hogy míg én a továbbtanulásomat veszélyeztetem, Ő ilyenekkel múlatja az időt. Ennek ellenére boldogan hallgattam a beszámolóját, vele nevettem, és vele botránkoztam meg egyes dolgokon. Előkerült egy pezsgő és iszogattunk, nevetgéltünk és... csókolóztunk. Minden agytekervényem ráfókuszált a tényre, hogy végre kettesben vagyunk és minden olyan mesébe illő, mint régebben. Jó pár órával később, éjfél felé Zayn felállt és maradásra kényszerített. Duzzogva néztem távolodó alakját, majd azt, hogy végleg eltűnik a nappali boltíve alatt. Bekapcsoltam a tv-t, és Nickelodeon-t néztem. Ezeknek a butuska gyerekcsatornáknak az imádatát sosem fogom megunni. Már annyira rossz műsorok vannak, hogy már szinte jó. Két Big Time Rush-t is megnéztem, és egy iCarly-t mire Zayn végre lejött értem.

-Kész vagyok. Van egy meglepetésem, gyere! – ezzel megragadta a mancsomat, és felhúzott az emeletre, majd a lépcső tetején állva eltakarta a szememet, és a sötétben bukdácsolva elindultunk valamerre. Egy ajtó nyílt előttem, majd még egy, és ekkor Zayn a fülembe suttogott:

-Meglepetés!-elvette a kezeit a szemem elől. A hálószobájának a fürdőjében voltunk. De minden megváltozott. A lámpa helyett gyertyák világítottak, a kádban nagyra nőtt habfelhők úszkáltak, és kellemes levendula illat terjengett mindenhol.

-Ez... Jézusom, Zayn! Nagyon köszönöm! – a fiú nyakába ugrottam, és megcsókoltam. Megérdemelte, hiszen ennyit fáradozott azért, hogy jobban legyek.

-Semmit nem tesz. Neked bármit, kedvesem! – elengedett az öleléséből, és elkezdte kigombolni az ingét, mire kérdőn néztem rá, és tekintetemre lemondó kuncogást kaptam.

-Mi van? – kérdeztem sértődött hangszínben, ami köhögésre késztetett. Nem szeretem, ha hülye libaként viselkedek.

-Úgy nézel rám, mintha még nem láttál volna vetkőzni! Azt hiszed csak megcsináltam, hogy pityeregj, és aztán menjünk aludni? Fürdeni fogunk, együtt! – megfogta a kezem, és a még nem kigombolt gombokra helyezte. Biztatóan nézett le rám, mire sóhajtva megadtam magam, és kigomboltam a maradék három gombot. Felnéztem rá, mire Ő ledobta magáról az inget, a mozdulat folytatásaként pedig lehúzta rólam a pólómat. De ahelyett, hogy a nadrágomhoz nyúlt volna, vagy én az övéhez, a derekamat átkarolva magához húzott. Felsőtestem az övének ütközött, a jobb kezével pedig finoman végig siklott a testem körvonalán, végig a derekamtól, a vállaimon át a nyakamon, ahol megállt. Lehajolt és lassú csókot nyomott a számra, amit pár másodperc múlva megszakított.

-Nagyon hiányoztál! – suttogta és még jobban magához szorított, és megint megcsókolt, csak most hevesebben. Én pedig megadtam magam. Nem tudtam ellenkezni. Nem tudom miért nem. Talán mert úgy akart engem, mint még soha. Vagy azért, mert nekem ugyanúgy kellett Ő, mint Neki Én? Esetleg azért, mert boldog akartam lenni? Talán csak maximálisan el akartam terelni a figyelmem, és csak vele foglalkozni. Nem tudom, nem tudom, nem tudom. Egy dologgal azonban nagyon is tisztában voltam, miközben a karjaiban hordozva vitt az ágya felé, ajkaimtól egy pillanatra sem szakadva el. Azzal, hogy ma este nem fogunk fürdeni.

*

Zayn mellettem szuszogott, a nyakamra fújta a meleg levegőt, és karjait a fejem alatti párna alatt és a derekamon nyugtatott. A szoba sötétbe borult, az ággyal szembeni lemezlejátszó, és a TV piros ledjei világítottak csak. A folyosóról halkan behallatszott az antik ingaóra tik-tak-tik-tak hangja, autók suhantak el nagy ritkán valahol a távoli utcán. A fürdőből levendula és gyertya viasz szag szállt kifelé. Számomra ez maga volt a tökéletes illat kombináció, ami mosolyt csalt az arcomra, amikor csak arra gondoltam, miért is olyan jó ez az illat. Utoljára pedig ott voltam én, aki az oldalfalat bámulta, és idiótán vigyorgott. Nem tudtam aludni, pedig rám fért volna. De ezek után nem ment. Ez a szeretkezés nekem olyan volt, mintha az első lett volna. Csak fényévekkel jobb. Meg persze, utána nem vesztem össze Zaynnel. Képtelen voltam nem járatni az agyamat, mennyire boldog vagyok most. Még az sem szomorított el, ha Jennire gondoltam. Nem, mert ott volt nekem Zayn. Bele sem merek gondolni, hogy pár nap múlva elmegy, és nem jön vissza, csak nagyon soká. Mit fogok csinálni? Megbolondulok ilyen sok különléttől. De persze ezúttal sem kereshettem megoldást, mert egy SMS érkeztét jelezte a telefonom. Hunyorogva feloldottam a készüléket, és megnyitottam a Biankától kapott SMS-em. Mielőtt olvasni kezdtem, huncut mosollyal elgondolkoztam rajta, vajon Neki és Niallnek milyen éjszakája lehetett. De amint elolvastam az üzenetet, nem tudtam hogyan reagálhatnék. Boldog voltam, tanácstalan, boldog, zavart, boldog.

-Zayn, Zayn, ébredj! – megbökdöstem a mélyen alvó fiút, aki morogva pislogott párat, de a szemét nem hagyta nyitva.

-Zayn, Jenni fel kelt! – sürgettem, és akaratlanul is belemosolyogtam a mondatomba. Egy mosoly, tele megkönnyebbüléssel, és boldogsággal. Egy mosoly, tele élettel, és Jennivel.