Érzelmek, satöbbi

Sok mindent mondhatnánk, így szép sorban megyünk. Tudjuk, későn hoztuk a részt, de erre számítani lehet, hiszen mindketten gimnazisták vagyunk. Szóval ilyen a helyzetünk... Nem tudnánk szavakba önteni mennyire sokat jelentetek nekünk. Mint olvasók. Több mint 8000 oldalmegjelenítés. Köszönjük. Kaptunk még egy díjat, ez így a második. Nagyon imádunk Destiny Hope!
Belekezdtünk a fémjelzett Ariel&Emily vagy Emily&Ariel Co-ba, ami aszerint változik, melyikünk a nagyobb ego.... :D Szóval ezzel védjük le a sztorikat amiket írunk, mivel ezekből is több van ám! Kezdjük a már reklámozott Louthan Syklinsonos bloggal, amire talán kicsit gyakrabban szoktam részt hozni (Emily) mint erre. Alapjában egy bonyolult sztori feszkóval meg buzulással. Szüval akit érdekel. Kukkantson be:

I'll Be Your One Thing

Éss amit én írok. Kicsit bonyolult és zavaros lehet első látásra, de minden ki fog forrni rendesen. Louis és Jessica Sykes szerelmi életét vázolja fel. És tele lesz váratlan fordulatokkal. Igen, ez tipikusan olyan történet, amiben a szereplőket csak az író érti, és sajnos az életben az emberek így működnek. Ohh és mindkét fejlécet én alkottam, szóval ahhh de proo vagyok :D(Ariel)

Nem is tudom mit kéne mondanunk. Nagyon nosztalgiázunk mindketten szóval meg kell mondanunk, hogy ez a majdnem egy év, a világot jelentette számunkra. Olyan embereket, és helyzeteket ismertünk meg, amiket talán sose ismertünk volna. Megszámolhatatlan ideig görnyedtünk a gép felett és nevettünk (sokat) azon, hogy hozzuk a részeket, amik így is csak egy kis lapos valamit adnak ki. Egy zavaros kavalkádot, de aki megérti, annak ezer taps. Majd ha lesz erőnk átírunk pár részt - mondjuk az összeset. Illetve még lenne valami. Ennek a blognak lesz folytatása, de még titok róla minden. Szóóval.... Köszönjük a figyelmet *Ariel&Emily Co.
Ezz nagyon kis semmi lett, sorry

61.rész

Január 28.

Louis

Lehet, hogy sokat várok Jennitől, de valamiért mostanában nem vagyunk... jóban. Egyre többet veszekszünk, sok kis hülyeségen. Legutóbb tegnap este vesztünk össze, mikor is éppen készültünk, ömm, ágyba bújni. Megkért, hogy legyek vele kicsit durvább, és mikor én ezt teljesítettem, kikelt magából és elkezdett velem kiabálni. Hogy csak magamra figyelek, ez neki fájt, és amúgy is miért lélegzem. Nincsenek összebújós estéink, minden romantikus megnyilvánulásomat hárította, és van, hogy kinyomja a hívásaimat. Ezzel az egésszel az a baj, hogy mindenki észrevette, hogy baj van. Nem tagadom, rosszul leplezem az érzelmeimet, és ilyenkor nagyon bunkó tudok lenni. Mivel még mindig csak hétvégén találkozhatunk, ma szombat van. Nagyon korán keltem, és Jenni kihűlt helye szomorúvá és dühössé is tett egyszerre. Dühöngve ültem fel, és kiszálltam volna az ágyból, amikor Jen kivágta az ajtót. A kedvenc pólómat viselte, ami rögtön lenyugtatott. Mostanában leszokott a ruháim hordásáról. Egy bögrét tartott a kezében, amit a kezembe nyomott, majd bemászott mellém. Belekortyoltam az italba, és a kávé íze töltötte fel a számat. Pontosan úgy, ahogy én szeretem. Megittam, és nem tudtam mire vélni, ahogy Jenni közben vigyorogva néz rám. Mint valami őrült... rajongó. Sajnálom, de erre nem tudok mit mondani. Ilyet nemhogy mostanában, de sosem csinált! Ül és néz, mint aki még életében nem látott EMBERT! Letettem a bögrémet, és visszafordultam Jenhez. Bűnbánóan lebiggyesztette a száját, és belefészkelte a fejét a nyakamba.

-Sajnálom, hogy tegnap kiabáltam veled. Tudom, nem a te hibád volt. Én kértem valamit és megkaptam. Csak nem tudtam hogyan reagáljak arra, hogy tetszett. Sajnálom, kicsit elbizonytalanodtam-megpuszilta a nyakamat. Ki ez a nő, és mit tett az én Jennimmel? Mert ez nem Ő. Jenni nem kér bocsánatot. Akkor sem, ha egyértelműen az Ő hibája valami. Ez... nem Ő. Tovább puszilgatta a nyakam. A fülemhez hajolt és belesuttogott.

-Talán kicsit jobban tetszett, mint kellett volna-belecsókolt a fülembe, nekem pedig nagyot dobbant a szívem. Ha nem is úgy viselkedik, mint Jen, ugyanúgy megőrjít ez az idegen.  Kiszolgáltatottnak éreztem magam, ahogy végig simít a mellkasomon. Most igazán örülnék neki, ha tegnap este felvettem volna valamit az alsógatyámon kívül. Lassan csókolgatott lefelé, nekem pedig gyorsan járt fel-le  a mellkasom. Jen nem mindig tudja, mikor-mit szabad csinálnia. Ezt például nagyon nem kéne korán reggel csinálnia. Ugyanis már most éreztem, ahogy a kedélyek éledeznek odalent. Felhajolt a számhoz, és lassan hozzáérintette ajkait az enyémekhez. Utáltam. Utáltam, hogy nem az volt bennem, hogy „a barátnőm korán reggel szeretkezni akar velem, je” hanem inkább a „miért akar egy idegen nő elcsábítani?” érzés volt bennem.

-Jenni, kérlek ne!-ellöktem magamtól. ELLÖKTEM! Ezért kapni fogok a fejemre... Jenni nem kapta meg, amit akart. Szomorúan, szinte könnyesen nézett rám.

-Tudtam, ez a következő fok-elfordult és megtörölte a szemét.

-Milyen következő fok?-értetlenkedtem. Rám nézett, és kiolvastam a tekintetéből, hogyha most engedem magam, akkor minden megoldódott volna. De ehelyett, nekem beszéltetnem kell majd ezt a dilist. Közelebb másztam mellé, erre hátat fordított nekem. Szerencse, hogy nagy az ágyam. Jen szereti az új házam, ahogy én is. Sokat lóg nálam, van, hogy ha a szülei megengedik, nálam tanul. Így arra jövök haza, hogy itt van, és főzött nekem.  Ezermillió kacattal érzékelteti, hogy jelen van az életemben. A fürdőben, a nappaliban, a konyhában, a hálóban. Különös módon nekem ez tetszik.  De térjünk is vissza az eseményre.

-Jenni, mi a baj?-kérdeztem és végig simítottam a hátán. Felfogta a haját, így nem lógott a hátára.

-Semmi-hazudott. Nem meglepő módon.

-Kérlek, mond el nekem!-könyörögtem. Nagyot sóhajtott.

-Sokat veszekszünk-dünnyögte. Egyetértően hümmögtem.

-És nem mondasz el nekem mindent-tette hozzá. Már majdnem folytattam az előző reakciómat, de mégse tettem. Mi?

-Hogy mi van?-nevettem kényszerülten. Ha nem mondanék el mindent, akkor is kiszedné belőlem.

-Ez igaz! És azért utasítottál el, mert már rám untál. Elhidegültél tőlem, és teljesen megértem, ha ezért mást keresel helyettem-ilyeneket életemben nem hallottam a szájából. Mindig Ő volt „A Nő”. Azért kellett, mert nem tudtam megszerezni. Azért nem engedtem el magam mellől, mert szükségem volt az erejére, a magabiztosságára. Rá. És most kiadja a saját maga útját?

-Miért hidegülnék el tőled? Szeretlek Jen! Ezen az se változtathat, ha ráncos, öreg néni leszel. Mert szükségem van rád!-átöleltem, de még mindig karót nyelve ült az ölelésemben.

-Lou, legalább ne hazudj nekem!

-Jenni, ne idegesíts fel!-dühösen morogtam a hátába – Könyörgöm, had tegyelek boldoggá!-sutyorogta.

-Mégis hogy akarnál boldoggá tenni?

-Ügyesen-kuncogtam és meghúzogattam a fogammal a pólót. Felkuncogott. Behúztam az ölembe, és ahogy nekiütközött a mellkasomnak, egy puszit nyomtam a nyakára. Felnevetett és az arcomon viszonozta gesztusomat. Végre megtört a jég, amit maga köré emelt. Beletúrt a hajamba, közben átöleltem a derekát.

-Én is szeretlek Lulu!-nevetett. Nem hallottam még így a nevemet tőle, de megmosolyogtatott a becenév.

-Lulu?-kacarásztam és a fülébe haraptam.

-Az aranyos!-simogatta meg a borostámat.

-Tetszik?-mosolyogtam, és rávillantottam a fogaim. Kimászott az ölemből és letérdelt elém. Az arcomat vizslatta. Végig vezette ujjait a borostámon.

-Hát, kicsit szúr. Néha nem bánnám, ha megborotválkoznál!-felháborodva hápogtam pár sort.

-Nyugi! Tudod, nekem tetszett, mikor veszekedtünk.

-Miért?-kérdésemre nem válaszolt, csak elpirult, és elfordította a fejét. Megfogtam a kezét és ujjait simogatva vártam a válaszra.

-Oké, nem is az, amikor veszekedtünk. Nagyon fel tudsz idegesíteni! Hanem az, amikor utána olyan... furcsán nézel rám, és nem tudok neked ellenállni-elnevettem magam kínos monológjára.

-Szóval bírod a veszekedős szexet.

-Ilyen nem létezik!-tiltakozott vörös fejjel.

-Most már igen! Nem is tudom, mire gondolhattál. Talán arra, hogy jobban bírom, ha dühös vagyok?

-Hagyj békén!-lökött le a hátamra és felpattant. Felöltözött és csatlakoztam a megmozdulásához. A fürdőben még igazítottam magamon egy kicsit. Jen lent volt a nappaliban és otthonosan elterült a fotelban.

-Azért elmondhattad volna, mikor mentek turnézni!-könnyed kijelentése fejbe vágott. Már hetek óta gondolkodom azon, hogy valamit elfelejtettem. Akkor ez volt az. Nem mondtam el, mikor megyünk turnézni.

-Ki mondta el?-húztam a szám rendesen.

-Emi. De nem baj. Megszoktam. Legutóbb is Emi mondta el.

-Jajj, Jenni! Annyira fog hiányozni a lekezelő stílusod - morogtam, és bekapcsoltam a tv-t. Meghitten üldögéltünk. Én Jen lábát simogattam és meccset néztem, Jen pedig a telefonját bűvölte. Ezzel napokat el tudnék tölteni. Nincs körülöttünk senki, nem kell beszélgetnünk, csak egyszerűen ott vagyunk egymásnak. Nem kell tettetnünk semmit, nem zavarunk senkit. Ülünk, és tudjuk, hogy összetartozunk.

-El kéne mondani a szüleimnek, hogy összeköltözünk-jegyezte meg Jenni. Annak ellenére, hogy Isaac egyre jobban van velem, ettől félek. Mert Jenni csak 18, én pedig 21 vagyok. Ez kemény 3 év, bármit is teszünk. És ha nekünk nem is, nekik biztosan számítani fog. Elmentem focizni Isaackel, és azt mondta, neki kicsit sok a három év, ami köztünk van. Sajnos ez ellen nem sokat tehetek.

-Louis, nem azt mondtad, hogy ma meglátogat a húgod?-szólalt meg Jenni másodszorra. Oh, basszus Mindig mindent elfelejtek!

-De! Úristen, mennyi az idő?-pattantam fel.

-Nyugi! Csak 10 van.

-Fél 11-kor jön a vonat. Jössz?-költői kérdésemre igennel válaszolt. Fénysebességgel öltöztünk át otthoni ruhából valami utcaira, és sietni próbáltunk a pályaudvarra. De persze London a forgalmi dugók fővárosa. Főleg, hogy fél 11 volt, mikor beértünk a városba.

-Felhívom hogy várjon-már kutattam volna a telefonom után, de Jen megállított.

-Hagyd, majd én! Te vezess!-felhívta Lottiet. A vonat is késik. Istene velem van ma! Nem akartam, hogy bárki lássa, milyen rosszban vagyok Jennel. Főleg a családom ne! Mindenki elkezdene okoskodni. Az nem hiányzik. Fél 12-re oda is értünk. Belevetettük magunkat a pályaudvar nyüzsgésébe, és a 8-as vágánynál kezdtük keresni Lottiet. Meg is találtuk, és boldogan ölelgettem meg a húgocskámat. Azért jött fel Londonba, hogy pár itteni barátnőjével találkozzon. És persze rejtett kémként, aki arra hívatott, hogy az otthoniakat diszkréten tájékoztassa mindenről, ami velem és a közelemben történik.

-Hiányoztok-mormogtam a fülébe.

-Te is nekünk-még pár pillanatig magamhoz szorítottam, majd elengedtem. Jenninek is köszönt. Megfogtam a bőröndjét, a máik kezemmel pedig Jen kezét fogtam. Most viszonylag gyorsan haza értünk. Otthon kiosztottam a vendégszobámat Lott-nak, Jen pedig lement ebédet csinálni. 3-kor ültünk le enni.

-És, mi újság veletek?-kérdezte, szinte mellékesen Lottie, miközben a Jenni által készített ételt turkálta. Néha én sem vagyok biztos benne, miket csinál Jenni, de már csak elfogadom és megeszem. A végén úgy is mindig finom.

-Semmi különös. Csak összefogunk költözni-már csak egy vállrándítás hiányzott volna a hangom mellé.  Lottie majdnem félre nyelt.

-Hogy mi?

-Októberben. Vagy szeptemberben. Attól függ-mosolygott Lottiera, majd rám Jen.

-Ez... Gratuálok!-Lottie megilletődött kicsit. Megfogtam Jen asztalon lévő kezét. Néha csak kedvem van fogni a kezét, vagy csak hozzáérni valahol. Furcsa, de így van.  Tovább beszélgettünk mindenféle dolgokról. A suliról, a bandáról, Jenniről. Egészen estig. Hat felé járhatott az idő, mikor is felmentünk. Körbevezettem Lottiet, és befészkeltük magunkat Jennel a szobámba. Csókolóztunk, mint minden jó gyerek. Komolyan elveszi az eszemet ez a lány! Egyszerűen nem bírok magammal a közelében. H rajtam múlna, már nem lenne rajtunk ruha, de Jen kikötötte, hogy Ő úgy nem hajlandó csinálni, hogy a húgom itt van. Amit megértek, mert Jenni enyhén szólva szereti kiengedni a hangját.

-Ömm... Bocsi a zavarásért!-hallottam meg a húgom hangját-Csak Jennivel szeretnék beszélni-mosolygott halványan.

-Mondjad!-mosolygott rá Jen.

-Ömm, négyszemközt szeretném-húzta el a száját. Ó, női gondok...

-Megyek-nyomott egy csókot a számra, majd eltűnt a húgommal.

Jenni

Követtem Lottiet a szobába, ahol Lou elhelyezte. Leült az ágyra, és hebegve belekezdett.

-Sajnálom, hogy megzavartalak titeket, csak beszélnem kell valakivel.

-Persze.

-Szóval. Nem csak Lou miatt jöttem Londonba, hanem mert a barátom is itt van-szóval erről fúj a szél. Elmosolyodtam, és bíztattam, hogy folytassa.

-És arra gondoltam, hogy...-lesütötte a szemét.

-Értem. Szeretnél vele kettesben lenni, igaz?-közelebb ültem hozzá.

-Igen, olyasmi... Csak nem érzem magam felkészültnek magam rá-bólogatott.

-Nem muszáj megtenned. Ezt senki nem kötelezheti. Az utolsó pillanatban is megteheted azt, hogy visszalépsz. Ez a te döntésed. A lényeg, hogy ne érezd kényszernek.

-Nem érzem annak. Mert szeretem, és mindennél többet jelentene, ha vele tölthetném az első olyan estémet.

-És miért hozzám fordulsz ezzel?-túl kíváncsi voltam ennek a kérdésnek elrejtéséhez.

-Mert a szüleimmel erről nem akarok beszélni, a húgaimmal nem tudnék, a barátnőim nem tudnak segíteni, így csak hozzád fordulhattam. Louis pedig egyértelműen nem jöhet szóba, mert Ő a bátyám, és fiú.

-Értem. Ha tényleg annyira szereted, amennyire mondod, nincs akadálya. A lényeg, hogy ne kényszer legyen. És csak akkor tedd meg, ha valahogy érzékelteti, Ő is úgy szeret téged, ahogy te Őt.

-Te nem féltél?-láttam rajta, ezt túl soknak tartja, és nem akar kényelmetlen helyzetet teremteni.

-Dehogynem! Csak nekem olyan nővéreim vannak, akikkel a félelmemet nem tudtam megértetni. Emi pedig... Istenem, Emi pedig erről nem beszél! Még ha tanácsot kértem volna, akkor se adott volna, mert szégyenlős, és tiszteli a magánéletüket. Így senkim nem volt. Talán az egyetlen ember Bianka volt, aki egy picit segített. De nem sokat. Ez az egész igazából a fiún múlik. Fájni fog, azt nem mondom. De... Megéri. Főleg mert utána mindennél erősebb lesz köztetek a kapocs.

- Szóval neked nálunk volt az első?-képedt el. Vele együtt én is.

-MI? Ezt honnan tudod?

-Csak... Nagyon sajnálom, csak Louis szobájában hagytam a telefontöltőmet és el akartam vinni. Nagyon nagy volt a csend, azt hittem alszotok ezért benyitottam. De amikor megláttalak titeket az ágyon, meggondoltam magam...-elvörösödött. Én is. Nem igazán voltam felkészülve egy ilyen helyzetre.

-Ohh... értem.-csend keletkezett. Utálom a csöndet.

-Szóval... ez a te döntésed, csak védekezzetek. Ez fontos. És... Hagyd, hogy történjen, aminek kell.

-Köszönöm Jenni!-átölelt, amit lassan viszonoztam.

-Szívesen-motyogtam. Még mindig azon kattog az agyam, hogy mikor nyitott be.

-Lou szerencsés, hogy ilyen barátnője van. Nem érdemli meg-nevetett. Elköszöntünk egymástól és elvonultunk. Befeküdtem Lou mellé, aki fél álomban hozzám bújt.

-Mi történt?

-Semmi. Csak beszélgettünk.

-Miről?

-Mindegy. Csajos dolgok. Te észrevetted, amikor nálatok benyitott?

-Igen-motyogott, és még erősebben magához szorított.

-Mi? És nem is mondtad? Mikor?

-Ha én hallottam, de te nem, szerinted mikor volt?-Úristen...  Pár perc múlva Lou aludt. Én pedig azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy el kellene mondanom neki, Lottie mire készül. De nem. Ez nem olyan dolog, amiről egy báttynak tudnia kell.

2. díj

 Köszönjük a blog második díját Destiny Hope-nak! Imádunk csajszi, millió puszi: Emily&Ariel Co. 

Szabályok:  
11 dolog rólam
11 válasz
 11 kérdés
 11 blog
~ 11 dolog rólam:

• Most mentem 9-be.
• Előkészítős osztályba járok, francia a második nyelvem, és imádom. :D
• Van egy pár furcsa szokásom, amiket senki nem érthet meg, ezért ezeket inkább titkolom.
• Ha van valahol Bayern München meccs, megnézem, mert... Helyesek a játékosok. Legalábbis van pár, akiért szívesen végig nézek 90 perc rugdosódást.
• Perverz vagyok. Szavak nincsenek rá mennyire.
• Egyszerűen nem bírnék ki egy napot se, ha ne kommunikálnék valamelyik retardált barátnőmmel.
• Általában ezerrel pörgök, mi legyen a következő részekben. Bármelyik blogomban.
• Azt hiszem szereztem pár cyber-havert a Louthanos blogommal. :D
• Most olvastam ki az éhezők viadalát. Fantasztikus.
• Nem tudok betelni EGYES emberek hülyeségeivel. :D
• Furcsa, de az első szerelmemet, mindig úgy képzeltem el, hogy valami emos, vad csávó, aki csak a kedvemért kis cuki szelíd gyerekké változik. Nem tudom miért vannak ilyen kényszer képzeteim.

• Ariel

• Van egy pasim, amit már említettem. 
• Ő az, aki egyedül az én társaságomban tök romantikus, de magától nem lenne hajlandó megnézni, még a szuzi és tekergőt sem....
•  Van egy haverom. Ádámnak hívják, és erős sejtéseim vannak arról, hogy a fiúkat szereti :x
• Utálom Emilyt, mert jobban r nálam. Dögölj meg!
• Oké, amúgy szeretem.
• Nem tudok mit írni magamról.
• Szarvason élek.
• Emily megszerettette velem a Hollywood Undeadet. 
• Szeretek enni.
• A mostoha bátyámat Márknak hívják, és imádom.
• Nem tudom kinek a vezetéknevét használom. Anyuét vagy apuét. Mert elváltak és minden iratomon más van xD

~ 11 kérdés:

- Melyik a kedvenc számod?

Emily:17. Azt kaptam a tesipólómra a sulimban, szóval mostantól az :$

Ariel: Nekem a 10-es. Kerek szám szeretem.

Emily: Ha dalra gondoltál, nekem most jelenleg Lady Gaga: Applause

Ariel: Nekem Hollywood Undead: Dove&Grenade

- Mi a hobbid az írás mellett?

Emily: Öööö.... Tv-zés ? xD

Ariel: Dáviddal lógok.. Unalmasak vagyunk.

- Mi a célod az életben?

Emily: Egyelőre örülök ha nem halok bele a középsuliba 

Ariel:Nem tudom

- Kedvenc idézeted?

Emily: Nekem van!

„I love you, not only for what you are, But for what I am when I am with you.”    

Roy Croft

Ariel:Nekem nincs

- Mit gondolsz azokról az emberekről, akik leszólják a másikat, de nem tudnak felmutatni semmit, hogy ők jobbak?

Emily: Szerintem ők emberek. Emberek, mert ezt teszik. Mert az emberek gonoszak. Mert az embereknek van lelkük. És ez azt jelenti, rossz oldaluk is van. Aki nem ítélkezik, vagy nagyon jó, vagy hazudik arról, hogy nem ítélkezik. Az emberek ilyenek. Sajnos köszönhetjük Hitlernek, és minden más NAGYON gonosz embernek.

Ariel: Osztom. 

- Miért/mi miatt kezdtél el írni?

Ariel: Csak úgy. Hogy legyen valami hobbim.

Emily: Ariel.

- Mit szeretnél/Szeretnél valamit elérni az írással?

Emily: Nem egészen tudom. Nincsenek világ megváltó terveim. 

Ariel: Nekem se.

- Ha ennek a blogodnak vége lesz, belevágsz egy új írásába?

A&E: Van két blog amit írunk. Külön külön. És ennek a blognak lesz egy folytatása, amiben a szereplőink további élete kicsit kijjebb szorul, de még mindig szorosan benne lesznek a sztoriban, de ezt majd mindenki meglátja.

- Ha külföldön élhetnél, hol szeretnél?

E:  Párizs :D

A: Öööö passz. Ahol Dávid

- Szoktál blogokról kritikát írni?

E: Énnn segítek/segítettem kritikákat írni. Nagyon jól ment. Akit lehúztam meggyűlölt. Mindig is kritikus voltam- xd

Ki a példaképed?

E: Anyukáám és még pár ember.

A: Nem tudom. Bárki, aki volt elég erős hogy ha történt vele valami, újra talpra álljon,  és túl éljen.

Nem küldjük tovább senkinek, ugyanis nem rég osztottunk egy díjat és igazából ugyanazoknak nem akarunk adni többször egymás után, meg nincs kedvünk se. Szóval még egyszer köszönjük :)) 

 Imádom Harry értelmes fejét a háttérben xd - Ariel

Reggel

Nekem személyszerint nem tetszik ez a rész. Rövid, semmit mondó. Próbáltam valami lelket lehellni belé, de ezt elvesztettük. Hét ennyi lenne. Vége a nyárnak, ez az utolsó bejegyzés a  nyárban. Mindenkinek jó sulit, a részek hétvégén lesznek valószínúleg, mert kevés időnk lesz, de igyekszünk. Pár kimaradt rész ne riasszon el senkit. Ésss még valami. Tervezzük hogy írunk folytatást, egy másik blog személyében. Szóóval... Olvassátok el.Laza, semmilyen hangulathoz jól megy. :D J ééés 60. réssssssssz :DD <33

60.rész

Reggel

Louis

Nagyokat pislogva nyitottam ki a szemem. Kicsit elgondolkodtam rajta, vajon hol is lehetek, ám Jenni szuszogása megvilágosított. Hátamra dobtam magam, és oldalra nézve megpillantottam a hajába gabalyodott Jent. Igazából csak az lep meg, hogy kap levegőt. A hasán feküdt, hátán lecsúszott a takaró. Mellé fordultam és a hátát kezdtem simogatni.

-Hagyj aludni!-morrant rám. Még jobban hozzábújtam, és vártam mikor lesz elege a közelségemből. Talán fél perc sem telt el, mikor arrébb húzódott. Reggel kicsit morcos hangulata van. Követtem, és egészen addig játszottuk ezt, míg leesett. Nyöszörögve visszamászott, és durcásan magára húzta a takarót. Bebújtam a saját takaróm alá, és magamhoz húztam. Rácsapott a karomra.

-Engedj el!-kuncogva nyomtam magam hozzá és a fülébe morogtam.

-Nem.

Halk kopogást hallottam az ajtó felől, és Jenni kikiabált, ami a fülemnek nem esett túl jól. Susan nyitott be, így elhúzódtam egy kicsit Jentől.

-Sziasztok! Fél kettő van, ideje felkelni! Mindenki rátok vár!-ezzel nyitva hagyta az ajtót és elment. Kimásztam és kínosan néztem körbe az állott szagú szobán. A ruháink szanaszét dobálva hevertek mindenhol. A táskámhoz léptem és kivettem a tegnap hozott ruháimat, és magamra kapkodtam őket. Mire végeztem, Jenni is felült az ágyban és nézte, ahogy a tükörben nézegetem magam. Vigyor szélesedett ki arcomon, mikor a hajára vetült a tekintetem. Az esti kalandunk jól összebarmolta a haját, ami ennek következtében szanaszét állt. Ha mondanom kellene, mondanám, hogy tetszik, de nem kell, így nem mondom.

-Készülj el cica!-halálos pillantást vetett rám, majd a szekrényéhez vánszorgott, és motyogva válogatni kezdte a ruháit.

-Szerda van?-kérdezte, és bólintottam.

-Akkor felhívom Kate-et, hogy ma is megyünk-e - úgy éreztem magának beszél, így nem firtattam hova megy, bár az oldalamat fúrta a kíváncsiság. Úgy is elmondja, ha akarja. Sárga gatyát, és kék dekoltált felsőt vett fel, majd megkért, hogy segítsek neki felvenni a nyakláncát. Kicsit sértő, hogy levette nyakából a tőlem kapott nyakláncot, de ha Ő így érzi jól magát, akkor nem érdekel. Dolgunk végeztével elment megszelídíteni tincseit, és csatlakoztam. Miután ténylegesen késznek nyilvánítottuk magunkat, lementünk és a mindenki minket vár kifejezés tényleg találó volt. A szülei, Emi, és Zayn is az asztalnál kómáztak. Leültünk egymás mellé és csatlakoztunk az ebédhez, mivel reggelinek jóindulattal se lehetett volna hívni. Kicsit élénkült a hangulat, mikor Emi rákente Zayn hajára a kezét. Szalvéta helyett az is megfelelt számára. Zayn ezt nem értékelte nagyon, így rákent egy csík nutellát Em arcára. Kicsit fáradtak. Már pont befejeztük, mikor csöngettek, és Jenni elment ajtót nyitni. Kicsit kínosan éreztem magam, mikor Isaac egy „tudom mit csináltatok, és nem tetszik” pillantással, hidegen csendülve kihívott a hátsó teraszra beszélgetni. Követtem és a hideg kempingszékeket kinyitva helyet foglaltunk. Pár pillanat csend után Isaac meglágyult és kedvesen, mosolyogva szólalt meg. Ez a hozzáállás megtörte a köztünk mindig is pattogó feszültséget.

-Susan mondott nekem tegnap pár dolgot, amit át kellett gondolnom. Jenni a hercegnőm, és azt hiszem, nem kellene küzdenem, hogy megtalálja a hercegét. Nem tudom mi történik velem, de amikor meglátlak mellette, legszívesebben elrángatnálak és megvernélek, de visszafogom magam. Csak tudod Jen a legkisebb lányom, vigyáznom kell rá. Ő viszi tovább a cégemet. Nem mehet bárkihez. De azt hiszem, ebbe én nem szólhatok bele. Susan utálna, ha megint mesterkedni kezdenék, és gondolom sejted, mit tesznek a nők, ha nem az van, amit akarnak. Susan imád téged, így kénytelen vagyok én is, ha csak nem akarok hónapokig kikerülni az ágyból-kénytelen voltam nevetni, hiszen jól tudtam mire céloz Isaac. Az alma nem esik messze a fájától.

-A legnagyobb hibám, hogy a szeretett nő nélkül senki nem vagyok, Lou. És szerintem te is ilyennek érzed magad, amikor Jen nincs veled. Semmilyennek. Tudom, hiszen lázadó tinédzser koromban minden időmet Susan birtokolta. Nos, egy valamit kihagytam az ismeretségünk kezdetén. Üdv a családban Louis! Aztán csak óvatosan az én kis pukkancsommal, néha nagyon tudja utálni a világot. Akkor sose higyj neki!-kezet fogtunk, és őszintén örültem a tanácsának, mert ez azt jelenti, végre valahára elfogadott. Bár erre már rájöttem, tekintve, hogy jó párszor elküldött már a picsába, ha olyan kedve volt. Visszamentünk a meleg házba, és Jenni vinnyogását hallottam. A nappaliban ültek, Axival és Harryvel. Engem nem lepett meg annyira Axi változása, mint ahogy látszatra Jent. Igen, az hogy Axi elvesztette a gyerekét, sokkal megkomolyította. Erősebbnek mutatkozik, és nem kételkedek benne, hogy az is lett. Elhagyta a tinédzser kort, és most már inkább hasonlított korban hozzám, mint Jennihez. Kifinomult stílusa, göndör haja határozott hatást ad neki, és a bézs színű ruhák kihangsúlyozzák barnás bőrét. És ismerek egy embert, aki változása ellenére, ugyanúgy szereti Őt, ahogy van. És ez a személy Harry. Talán Axi mostani éne még jobban magába bolondította Harryt. Jen viszont megütközve ült a párocska előtt. Axi mesélt neki, néha Harryre nézve. Lényegében annyit mesélt el, hogy nehéz volt, és megkellett változnia, hogy túl tehesse rajta magát. Harry pedig megpróbált mindenben mellette állni, már amennyire tudott. Szerintem sikerült. A kérdés hogy került ide, egyszerű. Harry elment érte, és elkérte Őt a szüleitől, akik egy időben megismerkedhettek a lányuk udvarlójával. Oh, és Liam is velük ment, szóval nem volt egyedül. Két testvér, két fiú, egy nap alatt. Remélem a húgaim nem így fogják hazavinni a fiúkat. Az ajtókeretet támasztottam amíg Jenni faggatta Axit, aki eléggé sápadt volt. Tegnapi rosszulléte érte a felelős. Meguntam, hogy Jenni lesokkolódott, így leültem mellé a földre és nyomtam egy puszit az arcára. Nem reagált, még akkor sem, mikor ajkaimat a bőrén hagytam. Eltolt magától. Megsértődve vetettem rá magam és lelöktem a földre. Felé másztam, és ezzel a mozdulattal leszorítottam a földre. Haragosan nézett a szemembe, amit én ellentétes boldogsággal viszonoztam. Nem tudom, mi baja van, de ma egészen eltaszít magától. Hagyta, hogy egy csókot adjak neki, de nem igazán viszonozta.

-Mi a baj?-a füle mögé tűrtem egy tincset, mire felsóhajtott és tenyerembe hajtotta a fejét.

-Ez-nem igazán értettem mit akar mondani azzal, hogy ez. Esetleg haragudott arra a tincsre, és arra várt, hogy én söpörjem arrébb?

-He?

-Az volt a bajom, hogy nem kérdezted meg mi a bajom-hitetlenül vontam össze a szemöldököm és inkább ráhagytam. Női logika...

Lemásztam róla és leültem mellé a földre. Az ölembe hajtotta a fejét, és a telefonját kezdte nyomkodni. Csatlakoztam és én is telefonozni kezdtem. Axi és Harry elmentek. Emi és Zayn fent vannak. Jen eltette a telefonját, és jobb elfoglaltság után nézett. Mint például a hajam simogatása, borzolása.

-Tudom, hogy szereted a hajamat, de így összekócolod-morogtam.

-Hmm... Nincs kedved segíteni nekem a konyhában? Főzni akarok!- falállt és felhúzott. Leültem a bárszékre és néztem, ahogy Jen ügyködik. A  tűzhelynél ügyködött, mikor mögé léptem és magamhoz szorítottam. Felnevetett.

-Te dög! Engedj nyugodtan főzni! A tejbegríz finom!

-Hmmm... Te finomabb vagy!-megharapdáltam a nyakát, mikor egy halk köhécselést hallottunk magunk mögül és megfordultunk. Susan mosolygott ránk, majd töltött magának egy pohár vizet és eltűnt. Jen elállította a gázt, és felém fordult.

-Bizonyítsd be!

-Örömmel!-vigyorodtam el és lecsaptam ajkaira. Addig tapiztuk egymást, míg nem Jen a pultra került.

-Oké, elég legyen!-tolt el magától és leugrott a pultról-Mennem kell segíteni Kate nek. Puszi!-nyomott egy puszit a számra és felment a táskájáért. Én is így tettem, és együtt hagytuk el a házat.

Emi

Zayn az ágyban fetrengett, én meg mellette. Gondoltam itt az ideje felvázolni a tervemet neki. Felültem és rögtön rám figyelt.

-Mit szólnál, ha leszoktatnálak a cigiről?-kérdeztem, mire Zayn felnevetett.

-Azt, hogy ez jó vicc volt.

-Ahj, ezt komolyan gondolom!-húztam a szám.

-Oké, hallgatlak!-értelmes fejet próbált vágni, de ez nem igazán jött össze.

-Figyelj! Szóval, Jenni kitalálta, hogyan szoktathatlak le a dohányzásról...

-Például ha még néhányszor így hívod, hogy dohányzás, abba hagyom, mert irritáló hallani-vágott közbe.

-Nem igaz, hogy nem tudsz rám figyelni!-fakadtam ki és összekulcsoltam a kezeimet a mellem alatt, ezzel akaratlanul is megemelve. Zayn pillantása rögtön lentre terelődött, ami kicsit túlreagáltam.

-Mekkora állat vagy!-még mindig nem vettem el a kezem, és Zayn csak dadogott párat, majd nagy nehezen elszakította a tekintetét. Nagyjából 5 másodpercre, de rögtön vissza is tért melleim vizslatására.

-Oké, te akartad! Finomabb utat akartam, de ha neked ez kell, megkapod! Nincs szex, amíg cigizel!-ez a mondat hozta vissza Zayn az élők közé. Engem pedig meglepett, hogy ezt kimondtam ilyen simán.

-Mi? Jenni komolyan ezt mondta? Megölöm azt a lányt-morogta.

-Nem, Jenni humánusabb volt, és ha nem bambulod a melleimet, akkor azt választom.

-De cica, tudod, hogy nem tudok neked ellenállni!-hozzám bújt és a nyakamba dorombolt. Hidegen tartottam az érdektelen látszatomat.

-Vagy inkább nekik nem tudsz!-morgolódtam. Végig puszilta az állvonalamat, minden áron békíteni akart.

-Kicsim, férfiból vagyok, ilyen dolgoknak nem tudok ellenállni.

-Én meg nőből! És nem szeretem, ha a mellemet bámulják!

-Aha, azt én se! Csak én bámulhatom őket!-átkarolta a derekamat.

-Nem, te se!

-Most mondd, hogy kicsit se évezted, hogy nem tudtam rólad levenni a szemem!-rávágtam volna, hogy nem. De nem tettem, mert a lelkem mélyén hízelgett a gondolat, hogy ennyire magamba szédítettem Zaynt.

-Na, akkor mi is van ezzel a nincs szex dologgal?-makacskodott.

-Attól még marad. Egy hétig nem cigizel, hétvégén lehet róla szó, és így tovább. Te választasz! Akárhányszor megszeged a törvényemet, annyi hétvégi hancúrozást hagysz ki velem!

-Komolyan ilyen nevetséges szabályokat állítasz nekem? Én nem vagyok Louis, nem lételemem mindent kontrollálni és kézben tartani. Mi van, ha egyszer nincs kedvem szexhez, amikor lenne rá lehetőségem?

-Valljuk be Zayn, ennek kicsi esélye van! Minden találkozásunkkor úgy ugrasz nekem, mint, aki még életében nem volt nővel.

Ezen elgondolkodott, de még mindig durcizott.

-Ez csak a te hibád! Sajnálom!-feladta a próbálkozást. Visszadőlt az ágyba, ezzel átadva nekem a nyereséget. Ráfeküdtem a mellkasára és hallgattam ahogy ver a szíve, és a levegőt veszi.

Harry

Elbűvölve néztem, ahogy kecsesen leveszi a ruháit és csipkés fehérneműje már is hatást gyakorolt kedves barátomra ’odalent’.

-Ugye tudod, hogy nem kell ezt tennünk?-rebegtem, mikor beleült az ölembe.

-Tudom. De nekem szükségem van rád!-ez a kijelentése biztossá tett. Vágyakozva bújtam meztelen bőréhez. Hátra döntött az ágyon és apró kezeivel levette a pólómat. Mint mindig, amikor együtt voltunk, most is megadtunk egymásnak mindent. Szükségünk volt egymásra, és ezt nem féltünk vállalni. Féltem hozzáérni, mióta elhoztam, ugyanis a változásával jött viselkedését nem ismerem. De nem sokat változott. Komolyabb lett ugyan, de még mindig olyan esetlen bolond, mint amilyennek megismertem, és amilyennek megszerettem. Idősebbnek tűnt 17 éves koránál. Kifulladva estünk egymás mellé, kipirult arca büszkévé tett. A takaró alá bújtunk, és egymáshoz tapadtunk.

-Szeretlek Harry!-suttogta a két szót, amik megmelengedték a szívemet.

-Én is szeretlek Axi!-viszonoztam rekedten. A dráma körülöttünk még jobban egymásra hagyott minket. És mi támogattuk egymást.  Örökké támogatni fogom. Ez a dolgom. Egyszer nem védtem meg, és a babánk fizetett meg érte. Mostantól kezdve, ez nem történhet meg.