57.rész
Hungary
December 25.
Jenni
Halk szuszogás keltett, a fülem mellett. Egy kar ölelt át és
egy mellkas nyomódott a hátamnak. Halkan nyöszörögtem és kifordultam a test mellől,
ugyanis melegem volt. Felültem és felhúztam a térdemet a mellkasom elé és úgy
néztem, ahogy Louis magához szorítja a takarót, ami alatt együtt feküdtünk,
mert ott sem akart elengedni engem, pedig elég kicsi volt egy egyszemélyes
takaró kettőnknek. De Louis hihetetlen kazánja, vagy nem is tudom, minek
nevezzem azt, ami benne van, felfűtött mindkettőnket. Most, hogy aludt,
átgondolhattam, mi is történt tegnap este. Egy ilyen mélyre ható dolog után, át
kell értékelnem magamban pár dolgot, fel kell dolgoznom, mint testileg, mint
lelkileg. Louis tegnap este nem akart egyedül hagyni, mert nem bírta ki nélkülem…
Nem igazán értettem ennek a lényegét, de nem bántam. Elmerültem a tegnap este
élményeibe. Mosolyogva gondoltam vissza csillogó kék szemeire, huncut
mosolyára, mikor megkérdezte, szeretnék-e szórakozni. A következő gondolataimra
összeszorult a gyomrom, és jóleső borzongás futkosott rajtam, ahogy megjelentek
a képek mikor néha-néha összekapcsolódott a tekintetünk, miközben csináltuk,
amit csináltunk. Görcs állt a gyomromba, és a bizsergés uralt engem. Remegni
kezdett a térdem, pedig csak ültem. Éreztem, ha most próbálnék meg felállni,
nem menne. Összeszorult a szívem és próbáltam az alhasam szorulását enyhíteni,
mert fájdalmat okozott. Végre visszanyertem a testem felett az irányítást, és
visszatértem a gondolatmenetemhez. Megkaptam magamnak, Ő megkapott engem.
Egyszerű, de a testem és a lelkem háborgott. Annyira szorosan ragaszkodtam az
elveimhez, amiket utána hoztam, hogy
most mindenem tiltakozott az ellen, ami történt. Fogalmam sincs miért, mert én
kívántam Louist, Ő pedig… hát Ő már nem csak kívánt, szabályosan akart. Mély
lélegzetet vettem, hogy ne remegjek a fel-feltörő emlékeknek hatása
képpen. Meg fogok bolondulni. Egyik
felem undorodik magamtól, a másik felhőtlenül boldog, magam sem tudom, mit
kezdjek most. Egy erős férfikar simítása döntött helyettem. Elvigyorodtam,
ahogy Louis simogatni kezdte a lábamat.
-Gyere vissza!-dörmögött, kócos buksiját felemelte és rám
hunyorgott.
-Megyeg!-lecsúsztam és bekecmeregtem mellé. Most már igazán
leszarom. Louis az enyém és mostantól nem érdekelnek a hülye szabályaim.
-Jól vagy?-simította meg a hasam.
-Furcsa. De jól vagyok.
-Fáj?-aggodalmaskodott, bár hangja álmos volt.
-Nem, csak szokatlan.
Csak akkor fájt, amikor fantáziáltam róla, hogy újra megtesszük, és
összeszorult a hasam-persze ezt csak magamban tettem hozzá.
Louis felém támaszkodott és a szemeimet vizslatta.
-Mi van?-érdeklődtem.
-Olyan… szép vagy!-siklott át arcomon a szeme.
-Köszi, máskor nem? Én is szeretlek!-durcáztam, mire
gyengéden elmosolyodott.
-Megnyugtató, hogy még mindig imádsz velem hadakozni. Nem
változtál meg.
-Nem tudom, szerintem a szüzességem elvesztésén kívül nem
sok minden történt.
-Nem érzed magad kicsit boldogabbnak, mint szoktad?-vigyorgott.
-Mmmmm-feljebb toltam magam és egy csókot nyomtam a
szájára-Ami azt illeti, igazad van! Sokkal boldogabb vagyok.
-Na látod! Mégis csak történt valami-kacsintott és most Ő
csókolt meg engem. Egy ideig folytattuk a romantikus fetrengésünket. Volt egy olyan
érzésem, hogy Louis nem nagyon akar ma kikelni az ágyból. Egyszer csak
megszólalt a telefonomon a(z) Use Somebody, amiből kikövetkeztettem, hogy Zayn
hív.
-Ne vedd fel!-ölelt magához Louis, én pedig megadóan,
mosolyogva bújtam ölelésébe. Mikor elhallgatott a zene, kicsit
megkönnyebbültem, de újra kezdte. Ezt már felvettem, Louis tiltakozása ellenére
is.
Zayn
Emivel megbeszéltük, hogy nem veszünk ajándékot egymásnak. Nos, nem is vettem neki. Magamnak vettem.
Repjegyet Magyarországra. Oké, alapvetően ezért nem adtunk egymásnak ajándékot,
mert nem leszünk együtt. Nem fogad el tőlem semmit, mert annyi mindent adtam
neki és nem tudja viszonozni. Ezért én felültem egy repülőre és eljöttem ide.
Bemenekültem a férfi WC-be, hogy felhívjam Jennit. Sose gondoltam volna, hogy
egyszer ide jövök Emi nélkül, szóval nem tudom, hol lakik. Csöngött és csöngött és csöngött. De nem
vette fel. Mit csinál karácsonykor, reggel 8-kor? Alváson kívül persze. Louis
se zavarhatja, hiszen nem nála van. Újra próbálkoztam, és második csöngésre fel
is vette.
-Szia Zayn! Boldog Karácsonyt!-köszönt vidáman. Túl vidáman.
Pedig valószínűleg én keltettem. Itt valami nincs rendjén. Főleg hogy még Louis
se volt vele. Nem lehetne ilyen jó kedve. Vagy csak kicsit paranoiás vagyok.
-Boldog Karácsonyt! Bocsi hogy felkeltettelek-szabadkoztam.
-Hümm, semmi baj, már fent voltam. Egy ideje. Miben
segíthetek?
-Megtudod nekem mondani Emi hol lakik?
-Öööö. Zayn, ezt azért tudod, nem?
-Magyarországon.
-Hogy hol?-valaki beszélt hozzá a háttérből.
-Magyarország-ismételtem meg.
-Te ott vagy? Van mit
behoznod!-azt hiszem az utolsó szavakat nem nekem címezte, igazából nem tudom
pontosan kihez.
-Te kihez beszélsz?
-Ja, Louis itt van! Köszönj szépen!
-SZIA ZAYN!-hallottam Louis kiabálását a háttérből.
-Szia Louis!-feltételezem Jenni kihangosított.
-Nos, kétlem hogy kitudnád ejteni a nevét, szóval menj egy
taxiba, add oda a telefont, és én elmondom. Ja, és senkihez ne beszélj, hajtsd
le a fejed és megse állj a kijáratig. Ott fog állni egy csomó taxi. Bármelyikbe
beülhetsz, mindegyik lefog húzni, és remélem van nálad pénz, eurót elfogadnak,
fontot kétlem, szóval keress egy ATM-et, biztos találsz valahol.
-Miért fontos hogy ne szóljak senkihez?
-Mert Magyarországon is ismernek te nagyon okos! És mert
nálunk sok furcsa ember van a reptéren, akik random megállítanak valami
kacattal vagy kérdőívekkel.
-Oké, szerintem maradjunk telefon kapcsolatban-körbe
pillantottam. A gépemről leérkezettek már mind a családjukat ölelgették.
Mindenfelé feliratok, a legtöbb angolul is. Megláttam egy ATM-et és lazán
elintéztem ezt az utasítást. A fejembe húztam a kabátom kapucniját és
megragadva a bőröndömet elcsatangoltam valamerre, míg a kijárat feliratot meg
nem leltem. A hidegre érve bevetettem magam az első szabad taxiba, amit
megláttam.
-Jó napot!-köszönt idegen nyelven a sofőr, és meghallva
angol válaszomat, megismételte az én nyelvemen.
-Te jössz Jenni-a sofőr füléhez nyomtam a telefonomat.
Körülbelül 30 másodperc volt, míg Jenni lediktálja a címet. Elbúcsúztunk és
ekkor a sofőr hozzám szólt.
-Egyedül megy egy ilyen kis városkába? Csak nem a
barátnőjéhez megy?
-De, oda megyek-kicsit meglepődtem. Az angol taxisok nem
beszélgetnek az utasokkal.
-Tudnám honnan a fenéből vagy olyan ismerős!
Elmosolyodtam, de nem mondtam semmit. Háromnegyed óra és egy
kis város határában voltunk.
-Nem sokára ott vagyunk!-mondta a sofőr. Bólintottam és
ébredezni kezdtem. Nem túlzott. Egy perc múlva kitett egy sárga emeletes ház
előtt, amit egy hatalmas fakerítés takargatott. Furcsa volt ilyet látni.
Angliában körülbelül a térdemig érnek a kerítések, ez meg nagyobb volt nálam.
Fogtam a csomagomat és megnyomtam a csengőt. Várnom kellett, de innen is
kiszúrtam egy nagy Golden Retrievert, ahogy felém közeledik. Kinyílt a bejárati
ajtó és Emi lépett ki rajta, felettébb életképesen, kinyúlt pulcsiban, melegítő
gatyában, felfogott hajjal. Amikor meglátott a kapuban, eszeveszettül kezdte
kirángatni a hajából a gumit, majd elsöpörte a haját és a kutyát elterelte.
Vagyis próbálta, de ő úgy döntött marad, és engem ugat. Nagy kínok között elvitte
valahova hátra, majd nélküle tért vissza.
-Szia!-integettem neki, és mikor a kapuhoz ért, nem nyitotta
ki.
-Szia! Mondhatok én neked bármit, igaz? Sosem fogsz nekem
szót fogadni!-duzzogott.
-Sajnálom, de nem engedted az ajándékot, így én leszek az
ajándék.
-Készen állsz a személyes találkozásra a
családommal?-vigyorodott el. Lefagytam. Erre nem gondoltam. Kihagytam az
egyenletből, hogy a családjához jön.
-Ööööö… Persze-mondtam bizonytalanul. Elhúzta a kaput és
betessékelt.
-Ja, a kutyát Mogyorónak hívják! Idegenekkel kicsit
ellenséges. Gyere!-bementünk a házba, levettem a cipőmet és a kicsike
bőröndömet-mivel csak pár napra jöttem- felvittem az emeletre, ahol Emi a saját
szobájába pakoltatta le, de rögtön ki is rángatott onnan. Nem értettem, miért
teszi ezt. Lementünk a nappaliba, ahol a Skype-ról ismert apukája nézte a tv-t,
Emi öccsével. Közömbösen néztek fel, mikor Emi köszönt nekik, de mikor engem is
megpillantottak, érdeklődve állt fel az apukája, és lépett elém.
-Apu, Ő itt Zayn. Zayn, Ő itt az apukám-mutatott be minket
egymásnak Emi.
-Gábor -kezet ráztunk. Hogy én ezt a nevet, hogy fogom kiejteni,
isten se tudja. Kicsit feszültnek éreztem, hogy egyedül a tv ment és azon kívül
csend volt. Felvettem a legszebb műmosolyomat és lenéztem Emire, aki elmélyült
a telefonjában. Aranyos.
-Szóval te vagy Emi pasija?-szólalt meg mögöttünk egy női
hang, mire megfordultam, és azt hiszem Emi is.
-Igen-néztem szembe egy 20-as éveiben járó lánnyal. Közel
jött hozzám és egy-egy puszit nyomott az arcomra. Meglepett a gesztusa.
-Noémi vagyok-említettem már, mennyire oda vagyok a magyar
nevekért?
-Zayn-van egy érzésem hogy mindenki pontosan tudja, ki
vagyok. Hogy ne tudnák? Emi directioner volt, és az, hogy járunk, a többiek
iránti rajongásán nem sokat változtatott. Maximum annyit, hogy már a barátainak
mondhatja őket és nem ájul el. Igazából Jenni azt mondta kicsit fanatikus volt,
de én sosem vettem észre. Lehet mégiscsak kiirtottam belőle? Visszatérve. Webkamerával
már találkoztam a családdal. Az öccse Dominik, a bátyja Dani, az anyukája Anikó.
Danival nem volt szerencsém találkozni, de ez rögtön bekövetkezett, mikor
belépett Noémi mögött. Furán nézett rám, pedig mindenki tudta, hogy Emi pasija
vagyok. Azért ennyit tudnak, ha Emivel össze is vesztek és nem nagyon
beszéltek.
-Zayn, ha nem tévedek-kezet nyújtott, mint férfi a férfinak,
gondolom én. Megragadtam és erősen megráztam.
-Dani-inkább Dany lett belőle, de ez mindegy is. Elengedett
és lustán végig siklott rajtunk a tekintete, de mégis volt benne valami…
vigyázó szellem. Jogos. Ha a húgaim udvarlóját bemutatnák, én ott helyben
kapnék védelmezési rohamot.
-Zayn! Szia, nem számítottam rád!-Ildikó lépett ki,
feltételezem a konyhából, mert lisztes volt a keze-Gyere, gondolom éhes vagy!
Kerítünk valami finomat!-ellentmondást nem tűrve elindult, én meg Emi utána.
Ildikó kiszolgált, Emi pedig szüntelenül a telefonján gépelt.
Emi
Mikor Zayn pont apával fogott kezet, megrezzent a telefonom,
SMS érkeztét jelezve. Jennitől jött.
Zayn ott van? ;D
Aha, de ezt honnan tudtad?
Engem hívott fel, hogy
mondjam meg a címeteket.
Értem. Milyen volt a karácsonyod?
A lehető legjobb <3
Uuuu mi történt?
Biztosan akarod tudni?
Leesett állal álltam, míg Dani is kezet fogott Zaynnel, és
konstatálta hogy együtt vagyunk. Ez a Biztosan
tudni akarod? dolog még régebbi
ügyünk. Amikor Zsófival vagy Axival, vagy bárkivel perverzségeket mondtak, én
kissé prűd személyként megkérdeztem, „Akarom-e tudni?” ők meg rávágták, hogy
nem. Nos, ha Jenni visszakérdez, ez ugyanazt jelenti.
Na jó, most érdekel
Én és Louis-dobpergés-szeretkeztünk
Wáo… Elvek? Hirtelen eltűntek?
drágám, azok már
nagyon régen
Menjünk WiFi-re, olcsóbb, és mesélj
Zayn?
Ő rá ér. Most te vagy a fontos. BFF, nem? (Emi, remélem,
emlékszel még arra a BFF dologra… xd~Emily)
Anyáék új telefont vettek nekem, feltételezem id. Mr.
Summers pénzéből, mielőtt Angliába mentem. Ennek hála van rajta WiFi, meg
ilyenek. Így Viber-en folyt tovább a beszélgetés. Jenni olyan alaposan letudott
írni mindent, hogy az már ijesztő volt. Nagyon oda volt. Minden leírt szava
arról árulkodott, hogy most igazán szerelmes és boldog. Bezzeg nekem az első
után Zayn hülyeségei miatt szenvednem kellett. Kikívánkozott belőlem egy
kérdés.
Most miért velem beszélsz, miért nem Louisval vagy?
Vele vagyok. autóba
ültetett, és vissza visz londonba, mert mutatni akar valami fontosat
A karácsonyi ajándékodat?
Igen, elméletileg
valami olyasmi
És akkor miért nem vele beszélgetsz?
Mert az én kocsimmal
mentünk, és abban a te CD-d van a lejátszóban, ő pedig megtalálta…
Mond, hogy nem énekel!- Őszintén majdnem felröhögtem. Jenni
egyre furább zenékhez vonzódik, távolodik a pop imádattól, és az, hogy a három
órás úton azt hallgassa, kétlem, hogy jól bírná. Van két CD-m abban a kocsiban.
Az egyik csupa One Direction. A másik pedig más, szintén csak pop „gánnyal” van
tele, hogy Jennit idézzem.
végig hallgattam ahogy
elénekli a What makes... és a They don’t know… -t, most éppen beleéli magát a
Taken énekelgetésébe. Bocs lusta vagyok leírni végig a címeket
Eddig bírtam, röhögni kezdtem. Képzelem, ahogy Jenni ül,
mint egy rakás szerencsétlenség, és hallgatja Louis éneklését.
-Emi, mégis mi olyan vicces?-kérdezett rá Zayn. Befejezte a kajálást.
Beborítottam a mosogatóba az edényeket és felhívtam a szobámba Zaynt. Fel sem
tűnt, hogy nem válaszoltam neki. Leültem az ágyra, és elkezdte nézni a videót,
amit Jenni Louról csinált és átküldte. Mondjuk azt, Louis hangosan énekelt.
Elnézve bizonyos részeknél Jennire pillantott, amit ő tutira nem vett észre.
Hiszen Louis olyan rejtetten csinálta, hogy Jenni akkor sem vette volna észre,
ha figyel rá. Change My Mind-ot énekelt. Ezt felismertem. Jenni kétlem. Ő
nagyjából 6 számot ismer fel, és ezt biztosan tudom, hogy nincs benne. Annál a
bizonyos „Never felt like this before” résznél
pillantott barátnőjére majd rögtön vissza az útra. Oké, a szám többi részével
együtt fura lenne, de csak így… Mindennél többet elmondott Louis érzelmeiről. Furcsa
dolgot éreztem. Féltékeny lettem. Féltékeny lettem Jenni kapcsolatára. Megkapta
a tökéletes barátot, aki úgy passzol hozzá, mint senki más nem tudna, és úgy
szereti, hogy akár kútba vetné magát azért, hogy Jenni boldog legyen. Ők mindig
mindent átvészelnek, és ha veszekednek is, még abban is örömüket lelik. Nem
tudom, hogy tudtak eddig bírni magukkal. Mindig olyan szenvedély pattogott
közöttük, hogy majd fellobbantak a kárpitok. Louis mindenütt kinyilvánítja az
érzelemit. és az összetartozásukat, még ha Jenninek ezzel az agyára is megy. Mert
Jenni nem akar mindig twitteren és facebookon díszelegni. Így is álnevet talált
magának facebookon, twitteren meg már csak azért van fent, mert Louis imádja
megosztani, ha vele van. Bár titkolja, de Ő is imádja kiteszegetni a közös
képeiket. Övék a megtestesült tündérmese. Már csak lovas hintó meg korona
kellene, és mehetnek a Disney-hez, a következő hercegnős mesét forgatni. A
királyfi és a szépség. Milyen szép is lenne. Hollywood-i tündérmese. Vagy
inkább londoni.
És akkor jön az, hogy miért is mondom ezeket. Azért, mert Zayn
nagyjából Louis-hoz képest semmi. Ő az a „hagyjuk otthon az érzelmeinket”
típus. Pedig van, hogy arra van szükségem, hogy ne csak a kezem fogja. Hogy
vágynék arra, hogy csókoljon meg az utcán, csak úgy, minden előzmény nélkül.
Utána elpirulnék, mint valami rák, de akkor is jól esne. Szeretném, ha többször
kedveskedne velem. Sosem csinál semmi romantikus dolgot. Nem tudom milyen elvek
szerint él, de a szerelem magában édes kevés. Attól még hogy szeret, néha be
kell bizonyítania. Oké, idegesítene, ha Twitterre engem töltögetne fel éjjel-nappal.
De mondjuk tök random SMS nap közben, vagy hívás. Esetleg elém jöhetne a suli
elé. Ha Louis képes rá, Ő miért nem? Bezzeg, amikor valaki rám mer nézni,
rögtön ki kel a férfi a burkából. Pedig legalább mást érdekel, hogy nézek ki! Mert,
hogy neki az, hogy nem olyan nemi szervvel rendelkezem, mint Ő, untig elég.
Néha jól esne egy dicséret. Nem szeretem kiteregetni a szennyesemet a világ
elé, de néha érzékeltethetné, hogy szeret. Megdobtam Jennit egy sok sikert
üzenettel, és Zayn felé fordultam, aki a szekrényemet vizsgálta. Elvörösödtem,
s szabályosan bevetődtem a szekrény és Ő közé.
-Ömm… Nincs itt semmi látnivaló!-dadogtam.
-Kérlek, a szobád fala tele van delfinekkel, és akkor ezen
akadjak fent?-nevetett.
-Egoista vagy!
-Egyet árulj el! A Take Me Home borító hogy került
ide?-huncutul vigyorgott.
-Úgy hívják ragasztó. Hasznos találmány. Feraktam, mert ez a
volt szobám és tisztelem annyira, hogy ne feledkezzem meg róla.
Felvonta a szemöldökét és hitetlenkedve nézett rám.
-Ez… kicsit beteges, nem?
-Nem Zayn! Az a beteges, hogy mennyire leakarsz rázni
magadról-az utolsó mondatot suttogtam, de jól tudtam hogy hallja.
-Mi?-hangja döbbent volt, én meg lehajtottam a fejem, és a
padlómat kémleltem.
-Semmi-elfordítottam a fejemet.Pár másodperc múlva a
könnyeimet is éreztem. Nem akar tenni semmit? Ekkor éreztem meg meleg kezét,
ahogy arcomra simul, és maga felé fordítja. Szemeim a könnyektől csillogtak.
Barna szemeibe mélyedtem.
-Shhhh-csitított, és a fájdalom áthasította meleg
tekintetét. Magához rántott és szoros ölelésébe zárt, ahogy oly sokszor tette,
ha bánatos voltam. Jól esett beszippantani férfias illatát, ami a cigi keserű
szagával vegyült. Belemarkoltam a pulcsijába és gyengéden megrázkódtam, amikor
sírni kezdtem. Nem tartott sokáig, de észrevétlenül sikerült elterelnie a
szobám méretéből adódóan két lépésre lévő ágyhoz. Ott még sírdogáltam egy
kicsit, majd szipogva abbahagytam és megtöröltem kézfejem oldalával a szemem.
-Ez mégis mi volt?-megsimogatta a hajamat, és egy puszit
nyomott a tetejére.
-Ne haragudj, csak Jennivel beszéltem és kiakadtam.
-Mire?
-Rád-vallottam be őszintén. Mi értelme titkolózni?
-Rám? Mit tettem?-lepődött meg.
-A kérdés inkább az, mit nem tettél. Nem adsz meg nekem
mindent, amire szükségem lenne.
-Ohh… Mit szeretnél? Megoldom.
-Zayn, ez nem olyan dolog! A bajom az, mennyire elhidegülsz
tőlem! Fogod a kezem, de minek? Nem tudom! Veled vagyok, de inkább ágyasnak
érzem magam, mint barátnőnek!-dühösen vágtam hozzá a szavakat. Gyorsan
hullámoznak az érzelmeim.
-Ne mondj ilyet… kérlek!-megcsuklott a hangja-Egyáltalán
miért most jött ez elő?
-Csak mert… Jenni megírta, hogy lefeküdtek Louisval. És
képzeld! Louis emlékszik rá!-cinikusságom megrendítette, de rögtön rá düh
futott át az arcán.
-Louis és az Ő hálás énje! –morgott maga elé.
-Mi?-kérdeztem, és ezzel parancsoltam, hogy mondja el mire
gondol.
-Figyelj! Louis egy férfi számára sem lehet mérce! Ő
egyszerűen furcsa, és nem mindig értjük mi sem. Harry megérti, de van, hogy Ő
is csődöt mond. Fogalmunk sincs miért lett ilyen, de kicsit úgy gondolkodik,
mint a nők. Könnyebben is boldogul minddel. Férfi amiben kell, de ha romantikára
kerül a sor, Louisnál sose találsz jobbat. Minden barátnőjét a tenyerén
hordozta. Az Ő barátnői a legszerencsésebbek a világon! Jenni nem is tudja, mi
bujkál még benne. Louis rettenetesen hálás mindenkinek. Így a lányokat, akikkel
összeszűrte a levet, mindig vigyázva nézte. Louis ilyen, nem tudni miért hálás
az ég adta világon mindenre, de Jenninek azért hálás, mert vele van, és mert
megtalálta benne a szerelmet. Ő pedig ezt úgy viszonozza, hogy fűnek fának
elmondja, elmutogatja, lerajzolja, elénekli mit is érez, és ki iránt. És Ő ezt
nem is veszi észre. Neki ez ösztönös. Viszont nem mindig veszi észre magát, és
akik nem szerették, hogy Louis körbe ugrálja őket, egyszerűen elmentek. És akkor
Ő összetörik. Érted már? Louis a vérében hordozza a romantikát, de a mi
dolgunkat megnehezíti. Hallgatjuk Louis milyen édes, aranyos, figyelmes. Most
pedig engem idegesít, hogy Ő most mindent meg fog tenni azért, hogy Jenni jól
érezze magát, én pedig semmit nem tettem, mert nem vagyok olyan. De ha így se
akarod elhinni, hogy szeretlek, elmondom az egyik titkomat-közelebb hajolt-Sosem
voltam együtt olyannal, akit nem szerettem.
Kirázott a hideg. Ha mindez igaz, Louisnak problémái voltak
a múltban, Jenni hihetetlenül szerencsés, Zayn pedig szerelmes belém, csak
gyengébben fejezi ki.
-Azóta is bánt, hogy nem figyeltem rád-mérgesen megcsapta az
ágyat.
-Azt mondtad én vagyok a leggyönyörűbb csillag az égen- beleharaptam
a számba. Ez volt az én kis egyszemélyes titkom, amit senkinek nem mondtam meg.
Milyen volt az első alkalmam Zaynnel.
-Hogy mi?-kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Aztán elkezdtél éledezni, amikor levetkőztem és a pizsmámat
vettem fel. Mikor bebújtam melléd elkezdted puszilgatni a nyakamat- érintésről-érintésre
átéltem újra az élményt, amit görcsbe állt gyomrom és megremegő végtagjaim Zayn
felé is kimutatták, aki szerény mosollyal nyugtázta a reakciómat.
-Belesuttogtad a fülembe, hogy-nagyot nyeltem-hogy… mit
akarsz velem csinálni-lesütöttem a szememet.
-Ohh… De ravasz vagyok! Felizgattalak!-nevetett. Játékosan
megütöttem, de tudta, hogy igaza van. Azért adtam meg magam, mert nem bírtam
magammal. Főleg hogy nem bírom a piát, és így is ittam egy kicsit. Az is
megártott.
-Aztán elkezdtél vetkőztetni, és megígérted-elhalkult a
hangom-megígérted, hogy sose fogsz engem cserbenhagyni, és nem fogsz nekem
fájdalmat okozni. Mert szeretsz-nem mertem a szemébe nézni.
-Ezeket eddig titkoltad?-nem láttam az arcát, de
feltételezem ledöbbent.
-Igen. Sajnálom!
Két tenyerével elfordította a fejem és ajkait az enyémnek
nyomta. Szegény ágyacskám belenyikordult abba, ahogy beestünk a párna és takaró
bevetetlen halmába. Ajkai finoman vették birtokba az enyémeket. Kicsit
eltávolodott és ajkaink még súrolták egymást.
-Megpróbálok kicsit jobban figyelni rád! De ha legközelebb
is azzal jössz, hogy lehetnék olyan, mint Louis, odaadlak neki!-félmosolyra
húzta ajkait és újra egybeolvadtunk. Boldog Karácsonyt emberek! Én boldog
vagyok!
Jenni
-Elvennéd ezt a szart a szemem elől?-érdeklődtem vagy húszadszorra.
Már London határában bekötötte a szemem, és már egy órája legalább nem láttam
napot. Vagy ha már Londonban vagyunk, esőt. De most hó esett, szóval inkább
havat.
-5 percet bírj ki-egy ideje szakadatlanul mentünk, megszűnt
a közlekedés. Valóban, egy 5 perc elteltével kavicsok csikordultak a kocsi
alatt és megálltunk.
-Még egy kicsit bírd!-kiszállt és kinyitotta az én ajtómat.
Kisegített és elkezdte leszedni rólam a kendőt. Amikor lehullott a nyakamba,
meredten néztem az előttem emelkedő épületre. Hatalmas kertje volt, maga a ház
kellemesen nagynak tűnt. Régi tanyára emlékeztetett, felújítva.
- Ez mi akar lenni?-fordultam a büszkén mosolygó fiúhoz.
-Emlékszel arra, mit kérdeztem tőled, amikor elmentem, és te
mit válaszoltál?-nézett rám. Persze, hogy ne emlékeznék! Akkor éreztem először
mindennél boldogabbnak és szerelmesebbnek magam.
-Igen.
-Nos, ez az első lépés! Van kedve a kisasszonynak
megtekintenie a jövőbeni lakhelyünket?
Lefagytam. Még hogy a miénk? Louis megvette ezt a házat?!
-E…Ez a tiéd?-dadogtam.
-Igen, miért, mit vártál? Betörtem ide? Tudod, nem csak
személyesen lehet házat venni. Még Amerikában megvettem. Mára a kulcsokat is
kézbe kaptam. Ez a karácsonyi ajándékom. Nem nézed meg?
-De-leblokkoltam. Semmilyen értelmes mondatot nem tudtam
kinyögni. Megragadta a kezem és bevezényelt a házba. Mindenhol kellemes sárga,
bézs, arany, és narancsszínek uralkodtak, ami otthonossá tette. A konyha és az
étkező egyben volt, egy hatalmas teremben. A nappali is hatalmas volt,
kandallóval és óriási ablakokkal és egy ajtóval a kertre. A lenti fürdőszoba
lila és fekete színekben pompázott. Furcsán elütött a többi helységtől. A
lépcsőn felfelé feltűnt Louis nyugtalan mocorgása. Nem értettem, csak mikor
benyitottunk a főhálószobába. Egyik szoba sem volt berendezve, csak ez. Pár
magas ablak futott fel a plafonig, szám szerint 4. Természetes fény telítette
be a szobát. A falak kellemes pirosban játszottak, kivéve egy falat, ami
fehérben. A szoba jobb és bal oldalán ajtó nyílt. Az egyik csúsztatós faajtó, a
másik egy üvegajtó, valami fehér díszítéssel, aminek sosem tudtam a nevét.
Louis elengedte a kezem, és körbejártam a szobát. A szoba fekvése tökéletes
volt ahhoz, hogy reggel a nap ne zavarjon, és este sem, de mindig sok fény
jöjjön be. Egy fiókos szekrény állt a fal mellett, a másik oldalon egy
könyvespolc. Mégis az ágy volt a központja a szobának. Hatalmas volt, egy
átlagos franciaágynál nagyobb. Fából volt, és nem voltak lábai, hanem a tömör
faszerkezetbe fiókok bújtak meg. Ötletes. Az ágytámlán egy faragvány volt,
virágokkal és egy sárkánnyal. Az ágy feletti falon, egy festmény foglalt
helyet. Két embert ábrázolt, ahogy a hóesésben ölelik egymást, de az arcuk nem látszik.
A lánynak göndör barna haja, pont addig ért, mint az enyém, a fiú keze
birtoklóan takarta a lányt. Nem kellett sokat gondolkodnom azon, kiket is
ábrázol a kép. Benyitottam a faajtón, és egy gardrób bontakozott ki előttem.
Minden sötét mahagóni és fenyő kontrasztjára épült, mint ahogy az a ház
lambériázásán és a beépített berendezéseken is látszott. A fürdőszobába is
átsétáltam. Legalábbis gondoltam az az lesz. Eltaláltam. Egy nagy sarok kád
foglalt benne helyet, jacuzzi funkcióval. A mosdó pult két csapot foglalt
magában, és egy tükröt, közvetlenül felettük. A pultban két fiókos rész is
volt. A WC is a sarokban foglalt helyet. Ez a fürdő piros, fekete, és ezüst
volt, a hálószoba színeit tükrözve. Visszamentem Louishoz, akin már a víz is kivert.
-Ez mi?-ennyi csúszott ki.
-Ajándék. Úgy gondoltam felszentelhetnénk a házat. Itt
berendeztem a terepet, hogy legalább egy kényelmes szoba legyen. Minden
működik. Áram, víz, gáz. Hűtő és tűzhely is van. Karácsonyi ajándéknak
gondoltam, és tudatni akartam veled, hogy…-nagy levegőt vett- nem akarok a turnénk
végéig várni. Azt szeretném, ha már most ide költöznél.
Kihagyott egy dobbanást a szívem. Úgy rávágtam volna, hogy
igen, de nem tudtam. Nem vagyok olyan. Tartom magam a megbeszéltekhez.
-Köszönöm Louis! Nagyon édes vagy, és szívesen maradok veled
itt, ameddig csak szeretnéd, de ide költözni még nem fogok-nagyot sóhajtott, mintha
erre várt volna.
-Gondoltam. Én mindig mindent elrontok!-lerogyott az ágyra
és kezébe temette az arcát. Leültem mellé, és simogatni kezdtem a hátát.
-Nem rontottál el semmit! Louis ez a ház tényleg csodaszép,
és én nagyon örülök, hogy veled élhetek majd itt. De csak majd! Mert neked
turné, nekem suli, és félnék egy ilyen nagy házban egyedül. Utána, öööö
valamikor össze cuccolunk, de addig, kicsi szívem, bármikor ide jövök, és
bármeddig maradok-nyugtattam. Felnézett és rettenetesen hálás volt.
-Novemberben-csak ennyi mondott.
-Novemberben.
-És mit csináljunk? Mert itt maradunk, és kiélvezzük azt,
hogy csak ketten vagyunk, és az égvilágon senki nem tudja, hol vagyunk! Ez a te
ajándékod tőlem!
-Ömm… Akkor próbáljuk ki a fürdőszobát!-vigyorogtam, és
Louis felmordult.
-Ne játsz velem!-morgott felém.
-Azt mondtad az én ajándékom! Gyere!-felráncigáltam, és
bevezényeltem a fürdőbe. Megengedtem a vizet, és kellemes hőfokra tettem. Louis
felé fordultam, és úgy ahogy volt, neki estem. Erőszakosan tapadtam ajkaira,
többet akartam, minél többet. Levetkőztettük egymást és bedőltünk a kádba, és
kezdetét vette a mókázás, egészen 4 napig, mikor is visszamegyünk Londonba, és
garantáltan kipihentek leszünk.
Fúú szupper. Nagyon tetszik, nagyon ügyesek vagytok! :D
VálaszTörlésJenni és Louis nagyon aranyos!! <3
Siessetek a következővel!!!!!
Puszi Flóra :)
Köszi és hát igen, úgy terveztük hogy azok legyenek :3
VálaszTörlésBár elm Emit és Zayn-t terveztük romantikusabbnak, kinek-mi tetszik.Mondjuk nekem a kedvencem akkor is Jouis :) meg majd Biall... de nem adok több támpontot :x
Emi és Zayn is nagyon édes volt..oké nem kell több támpont..:))
TörlésHogyha még szeretnétek olvasni a blogomat akkor ezen a linken keressétek:
http://justtofindalove1d.blogspot.hu
Puszi :D
Köszii :D
Törlés