*Ariel
58.rész
Biall
December 26.
Emi
-Mert én híres vagyok!-ordított Jenni a képernyőn és Louis
telefonját bedugta a kamera elé, amin az a tweet volt, amit a fiúk szinte
kötelezően kiírtak mind. Alapjában csak annyi hogy minden rajongónak boldog
Karácsonyt kívánnak. De Louis mellé írta, hogy a piros a kedvenc színe. Louis a
háttérben röhögött. Vége volt a videónak, én meg néztem a világító képernyőt.
Komolyan…? Na, most Jenniék nagyon unatkoznak, vagy csak idióták. Ki tudja? Talán
mindkettő. Lenéztem a mellettem alvó Zaynre, és tovább facebookoztam. Reggel 8
volt csupán, de én fent voltam, és Zaynt nem akartam felébreszteni. Ezért
leültem gépezni. Még pár percig gondolkoztam, aztán hirtelen valaki rám írt.
Szijja :D
Furcsán néztem a monitort. Viki írt rám. Elég sokat
beszélgettünk Magyarországon, de mióta elmentem, körülbelül háromszor
érdeklődött felőlem.
Szia
Ki tudsz majd jönni
sétálni? Ha már itthon vagy :p
Persze
És hozd Zaynt is, ha
tudod
Minek?
Hát bemutatni! :D
Miért, mit gondoltál?
:p
AZT, HOGY EL AKAROD LOPNI A PASIMAT! Khm… Persze ezt nem
írhatom így le. Szóval csak megbeszéltük, hogy 3-kor találkozunk előttük, mert
mint kiderült, pár haver is jön. Nincs semmi bajom, se vele, se a barátaival.
Csak Viki az a tipikus szőke bombázó. Barbi baba. Fiúk közelében pedig
megbolondul. Valami meleg fogta körbe a derekamat, és felnéztem a forrására.
-Mit csinálsz?-Zayn reggeli rekedtsége iszonyatosan szexi. A
haja meg nevetséges.
-Kimegyünk sétálni. Találkozhatsz pár… barátommal.
-Ó! Értem!-mindentudó mosolyt eresztett és a bőröndjéhez
vándorolt. Átöltözött, addig én feltűnés mentesen – na, persze- nagyon
fontosnak tettettem a facebook tanulmányázást. Hogy miért nem tudok felnőni a
feladathoz, hogy rezzenéstelenül végig nézzem, ahogy Zayn öltözik, nem tudom.
Mindig belepirulok. Egyszerűen ilyen vagyok!
-Kérsz enni?-álltam fel, amikor késznek gondoltam.
-Aha. Éhes vagyok- még a pólóját vette, amikor megfordultam
és kimentem az ajtón. Mielőtt viszont ezt megtehettem volna, visszarántott és
megcsókolt. Tágra nyitott szemmel néztem behunyt szemét, ahogy elmélyíti a
csókot, majd lassan reagáltam. Lecsuktam a szemem és a nyakába kapaszkodtam.
Egyre szorosabban préselt magához, de nem bántam. A mutató és a középső
ujjammal lassan fellépegettem a hajához és megmarkoltam. Belenyögött a számba.
Keze lejjebb siklott a derekamról a csípőm felé, majd egyre lejjebb.
-Anyu üzeni, hogy ÓÓÓ…-elugrottunk egymástól és vöröslő
fejjel néztem az öcsémre.
-Mit?-Zayn köhögött mellettem egy párat.
-Gyertek le enni!-megszeppenve elsomfordált onnan. A lépcső
a szobám mellett van, így gyorsan leértem a földszintre, Zayn meg mögöttem
majdnem lezuhant rajta. Kicsit meredek.
-Utálom ezt a lépcsőt!-morgott, és követett a konyhába.
-Jenni is ezt hajtogatja mindig-motyogtam mosolyogva.
Reggeliztünk, majd unalmunkban csatlakoztunk apuhoz a tv előtt. Halálos Iramban
3-at nézett. Fél háromig ejtőztünk aztán kínkeservesen elindultunk Vikihez.
-Annyire szörnyű?-érdeklődött az utcájuk sarkán Zayn.
-Nem az, csak kicsit aggódom-homályosítottam el a „félek”
fogalmat.
-Nem kell aggódnod-mosolygott le rám. Odaértünk a házukhoz.
Becsöngettem és Viki pár perc múlva kijött. Cicanadrág volt rajta, fehér kabát
és cipő. Még megfordult, hogy bezárja az ajtót, és ez idő alatt Zayn körbefogta
a derekamat és magához szorított. Sebesen kezdett áramlani a vér a fejembe. Nem
értettem miért csinálja ezt. Viki vigyorogva futott hozzánk. Kivágódott a kapun
és nem sok figyelmet tulajdonítva Zaynnek, megölelt. Viszonoztam a gesztusát.
-Szia Emi!-örült nekem.
-Szia Viki!
-Olyan régen találkoztunk! Mesélned kell!-vigyorgott és alig
feltűnően Zayn felé pislantott, aki unottan nézett vissza rá. Ez
megmosolyogtatott. Viki ki nem állhatja, ha nem ugrálják körbe a fiúk. Pedig
Zayn nem fogja.
-Viki vagyok!
-Az első, akinek ki tudom mondani a nevét. Zayn
vagyok!-mosolygott végül Zayn.
-Akkor indulhatunk?-Viki ezzel a mondattal indult el. Zayn
megfogta a kezem és úgy mentünk vele egyvonalban az utcácskában.
-Mi történt veled?-lelkesedett barátnőm.
-Megismertem Zaynt, suliba jártam, Jennivel baromkodunk és
öljük egymást. Nem sok minden.
-Komolyan külföldön élsz, és semmit nem tudsz
mondani?-hitetlenül nevetett.
-Nem sokat tudok csinálni. Tanulok, hazamegyek, ott is
próbálok tanulni. Meg néha Zaynre is kell időt fordítanom-pillantottam fel rá,
mire egy puszit nyomott a számra.
-Ezt miért kaptam?-csúszott ki a kérdés. A fülemhez hajolt
és egy csendes morgás után megszólalt.
-Megkapod amit szerettél volna. Egy napig olyan leszek, mint
Louis-nagyot nyeltem és leforgattam magamban Louis miket is csinált előttünk
Jennivel. Pár utcával, és sok, számomra érdektelen pletykával arrébb,
találkoztunk „a haverokkal”. Nagy szemekkel néztek Zaynre, és Rám. Köszöntek és
bemutatkoztak Zaynnek. Most már 6-an voltunk. Elértünk a szokásos helyhez, ahol
letelepszünk. Mivel idén télen konkrétan nem esett hó, és csak 10 fok volt, nyugodtan
álldogáltunk, a bátrabbak leültek. Akármennyire is fáj beismerni, élveztem,
hogy nem mindenki Vikire figyel, hanem rám. Meg Zaynre. Eddig mindig megbújtam
és figyeltem. De most rám figyelnek, és arra ahogy Zayn mindenáron úgy akar
velem viselkedni, ahogy Louis Jennivel. És milyen jól megy neki! Puszilgat,
simogat, a fülembe suttog, és olyan szinten figyelmen kívül hagyja a nézőnket,
hogy az már szinte komikus. Hogy tudja ezt Jenni kezelni? Zayn mesélt éppen az egyik koncertjükről, ami
mindenkit érdekelt valamiért. Tényleg fogalmam sincs vajon miért. Ekkor
csörrent meg Zayn telefonja. Elnézést kért és arrébb ment. Ebben a pillanatban
támadt le engem mindenki. Főleg Viki és Nomcsi, hogyan is szedtem össze Zaynt.
Szép lassan elmeséltem. Közben imádkoztam azért, hogy Zayn hamar visszatérjen. Nem
történt meg. Vagy negyed óra múlva jött vissza, ijedt arckifejezéssel az arcán.
-Mi történt?-fordultam rögtön hozzá.
-Niall nem találja Biankát. Sehol. Nem veszi fel a
telefonját, nincs otthon, a szülei se tudják hol van. A lakásán csak egy cetlit
hagyott, hogy senki ne keresse. Niall kétségbe van esve-hadarta.
-Jenni tud erről?-kérdeztem rá rögtön.
-Nem tudom. Nem vette fel.
-Nekem fel fogja-most én vonultam arrébb, és felhívtam az
említett személyt. Másodszorra fel is vette.
-Nem tudod mit szakítottál meg a hívásoddal, de elég jó
volt-morgott a telefonba.
-A nővéred eltűnt, cseppet sem érdekel?
-Faszt tűnt el!-válaszolt dühös Jenni stílusban.
-Akkor hol van?
-Itt van velünk. 25-én este állított be, állítva azt, hogy
Louis megengedte neki. Szóval Bianka beköltözött az egyik fölös szobánkba, és
hallgatja, mit csinálunk Louisval egész nap. Elméletileg azért van velünk, mert
gondolkodni akar. Amúgy ezen kívül nem sok vizet zavar. Többségében nem látjuk,
csak bent punnyad a szobájában.
-Oké, akkor Niall feleslegesen aggódott. Szia Jenni, és
további jó… szórakozást-felnevetett, és egy „Úgy lesz” mondattal letette. Megforgattam
a szememet és visszamentem a többiekhez.
-Jenniékkel van-céloztam Zayn felé, aki folytatta a
mesélést. Csak bólintott, és mikor befejezte a mesélést lesmárolt. Ott,
mindenki előtt ledugta a nyelvét a torkomon. Először ellenkezni akartam, de
aztán belefolytam én is. Elvesztem a karjaiban és éreztem a szerelmét, amit a
csókba passzírozott.
-Szeretlek!-suttogta a számra, mikor elváltak ajkaink.
-Én is téged!-motyogtam csukott szemmel. Eleresztette a
derekamat, és visszafordultunk a társasághoz. Mindenki próbált úgy tenni,
mintha nem történt volna semmi. Többé-kevésbé sikerült. Este fél hétig kint baromkodtunk,
Zayn pedig végig fogott valahol, vagy megpuszilt, megcsókolt, satöbbi. Este
nyolcra hazaértünk, és otthon már felfüggesztette a „Louis egy napra”
programot.
-Nos, megelégedtél azzal, hogy kimutatom az érzelmeimet?-ült
le este az ágyamra.
-Meg. De tudod mit?-álltam be elé és átkaroltam a
nyakát-Inkább legyél önmagad, és csak én lássam, mit érzel irántam. Az jobban
bejön.
-Gondoltam hogy ez lesz-átölelte a derekam, magához rántott
és fejét a hasamon pihentette.
-A vendégszobában alszunk-jelentettem ki. Követett odáig,
majd szépen elhelyezkedtünk és elaludtunk.
December 29.
Bianka
-JUST GIVE ME A REASON JUST A LITTLE BIT ENOUGH!-erre a
fantasztikus dalra keltem reggel. Jenni szájából.
-Kussolsz!-morrantam rá.
-Just a second we're not broken just bent-folytatta kicsit
halkabban. Kinyitottam a szemem és körbekémleltem a szegényes szobán. Csak egy
nagy ablak nézett a hatalmas kert felé, körülette semmi más, csak a táskám,
amiben néhány ruha volt, meg a hálózsák, amiben jelenleg is tartózkodtam.
-And we can learn to love again-ült le mellém.
-Kihagytál egy sort.
-Faszt hagytam ki.
-Az utóbbi napokban megszeretted ezt a szót-pillantottam rá
a kóc alól, ami a hajam volt.
-Ó, nem csak a szót-elkerekedett szemmel néztem a húgomra.
-Mármint, ööö-elvörösödött, amikor rájött mit is mondott.
-Héjj, engem nem érdekel, amíg védekeztek-felültem és
lecsúszott rólam a hálózsákom-Így is többször hallottam ma Louis nevét a
szádból, mint másét.
-Nem tehetek róla-pirult még jobban, mire csak mosolyogni
tudtam. Átkaroltam a vállát, Ő pedig beledőlt a karjaimba.
-Hééj! Mi történt?-simogattam a hátát. Nem mozdult és nem
mondott semmit.
-Semmi-nyögte a választ-Csak… Olyan érzésem van, hogy Louisnak már nem kellek másra csak
arra-motyogta.
-Jajj! Csak azért mert kicsit gyakrabban izgul fel, mint egy
átlag fiú? Ez egyedül a te hibád, mert 7 hónapig kiéheztetted. Még ingerelted
is hozzá. Most pedig levezeti a felgyülemlett feszkót. Hidd el, ha így
haladtok, 2-3 hét és békén hagy-okoskodtam. Hálásan nézett fel rám.
-Köszi! Mindig számíthatok rád!-elengedett, felállt és
elment. Ja, azt nem mondtam neki, hogy valószínűleg furán fog járni ez idő
alatt. Na mindegy, majd észre veszi.
-Ma megyünk haza!-ordibált nekem Jenni.
-Oké!-válaszoltam. Összekészültem és 2 óra múlva haza
mentünk. Anyáéknál Louis letette Jennit, engem meg haza vitt. Elbeszélgettünk
dolgokról.
-Mire jutottál?-kérdezte mielőtt kiszálltam volna.
-Semmire…
-Ha valamit mondhatok… Mikor azt hitte eltűntél, félholtra
itta magát.
-Te ezt honnan tudod?-döbbentem le.
-Liam mondta. Mielőtt elment volna, benézett hozzá, hogy
minden rendben van-e vele. A konyha asztalon feküdt és egy üres üveg Jack
Daniel’s volt a földön. Liam felkeltette, de Niall csak morgott, hogy addig nem
kel fel, amíg elő nem kerülsz.
Ledöbbentem. Szerelmes vagyok. Tudom. Mikor hozzám ér, mikor
beszél hozzám! Borzongok és a szemei olyan hatással vannak rám, mint még
senkié. Csak az, hogy Ő nem volt belém, megölt belülről. Felemésztett a
fájdalom, hogy végre szerelmes vagyok, de csak a szexre kellek. Németországban,
amikor azt mondtam csak Jenni képes visszaugrani a fiú karjába, akibe
szerelmes, hazudtam. Én ugyanúgy meghalnék Niall szerelme nélkül , mint ahogy
Jenni meghalt Louis nélkül. Csak én nem menekültem el egy másik országba, hanem
tettettem a közönyömet és az utálatomat. Most viszont folyamként zúdult rám a
felismerése annak, Niall mennyire is szeret engem.
-Vigyél el hozzá!-adom ki a parancsot Louisnak. Becsapom a
kocsiajtót, ami addig nyitva volt. Szerencse hogy nem laknak egymástól túl
messze. Egy sor vita a kapnál álló biztonsági emberrel, felengedtek a házhoz. A
fehér ház előttem magaslott, de elvakított a bejárati ajtó mögött lévő ember
emléke. Megrohamoztak az apró pillanatok, amikor úgy éreztem változhatnak a
dolgok. A lopott csókok. A tettetett járásunk alatti csókok, amiket ha Ő nem
is, de én nagyon élveztem. Bekopogtam az ajtón, és 2 percet várnom kellett.
Akkor nyílt az ajtó, és a szőke hercegem kinyitotta a faajtót.
-Megmondtam, hogy nem…. Bianka?-döbbent le. Nem hagytam
lehetőséget a kérdésekre, egy határozott lépéssel előtte termettem, közrefogtam
arcát a kezeimmel és magamhoz rántottam. Ajkaimat az övének préseltem. Az érzés
maga alá gyűrt. Nem reagált, azt hittem nem viszonozza, ellök. De csak állt.
Nyelvemmel próbáltam a szájába férkőzni, de ez egészen addig nem sikerült, amíg
fel nem emelte a kezét és derekamra zárta őket. Megmarkolta a pólómat és
maradék levegőt is kipréselte közülünk. Lehullottak a korlátok. Tudtam mit
érez. Ilyen szenvedélyesen csak egy szerelmes férfi tud csókolni. Lassan
kúszott át a számba, és megtaláltuk egymást. Finom kényeztetés vette kezdetét.
Megremegtek a lábaim és a csillagokban éreztem magam. Ezernyi pillangó
repkedett a hasamban, és olyan könnyűnek éreztem magam, mintha elszállhatnék. Elszakadtunk
egymástól és mindketten kapkodtuk a levegőt. Karjaim a vállán hevertek és kéklő
szemeibe bámultam.
-Megvagy!-suttogta elhalóan.
-Mindig megleszek-válaszoltam hasonlóan halkan. Hitetlenül
mosolygott rám.
-Ez azt jelenti…
-Ez azt jelenti, hogy veled akarok lenni!-nem akartam
kimondani azt a három szót. Megbökte örrával az arcomat, majd egy puszit
nyomott rá.
-Szeretlek! Lyon óta szeretlek!-duruzsolt a fülembe.
-Én is téged!- ott álltunk a hidegben, öleltük egymást, és
ennél jobbat el sem tudtam volna képzelni. Dudálást hallottam kintről.
-Basszameg! Louist kint hagytam!-miért nem hajtott el, azt
sem értem. Megragadtam Niall kezét és kimentünk a ház elől, ahol Louis
didergett a kocsi mellett.
- Miért nem mentél el?-vádoltam meg, de ennek ellenére
megöleltem-Köszönöm Louis!
-Én köszönöm!-suttogta.
-Mit?-néztem fel rá. Mióta olyan magas hogy fel kell rá
néznem? Lenéztem és akkor tűnt fel, hogy a kocsinak a szélén áll.
-Azt hogy támogattad Jennit az utóbbi napokban, és egy szót
sem szóltál amikor… a konyhában… ööö találkoztunk-elpirult, és dadogott. Halál
édes volt.
-A ti házatok! Tőlem akkor és azt csináltok benne, amit
akartok-nevettem. Megsimogatta a hajamat, kezet fogott Niall-el, majd elment.
Mi bementünk a házba. Leheveredtünk a kanapéra egy-egy tea társaságában és
családi filmeket néztünk. A lábaim Niall ölében nyugodtak, a fejem pedig a
vállán. Akárhányszor megsimogatta lábamat, jóleső borzongás futott végig a
testemen. A nyugodt meleg elaltatott. Beszippantottam a Niall-illatot és elszenderedtem.
Késő este arra ébredtem, hogy megemelkedem.
-Mit csinálsz?-nyögtem és megkapaszkodtam a nyakában.
-Felviszlek az ágyamba aludni.
-Mióta bírsz el engem?-akadékoskodtam álomittas hangon.
-Mióta elbírlak-lerakott a matracra, ami besüppedt alattam.
Betakart és egy gyengéd csók és pár perc után befeküdt mellém és magához
láncolt. Így aludtunk el, és én méh nagyon sokszor akarok így aludni. Vele az
oldalamon.
Jenni
Miután Louis kirakott a házunknál, bent anyáék üdvözöltek.
-Szia Jenni! Hogy telt a Karácsony?-mosolygott anya.
-Sziasztok! Jól. Nagyon jól.
-Mit kaptál Louistól?-érdeklődött apa.
-Ömm… Elvitt az új házába, és ott voltunk pár napot.
-Ó, értem-anya sokat sejtetően mosolygott rám, én pedig
lesütöttem a szemem. Megéreztem magamon Louis munkáját. 4 napig nem nagyon
csináltunk mást, mint azt. És ennek köszönhetem, hogy nem tudom rendesen
összecsukni a lábaimat. Ezt a kocsiban fedeztem fel.
-És te mit is adtál neki?-kérdezte apa. Picsába! Mit is, mit
is…
-Bullet For My Valentine CD-t-nyögtem ki az első dolgot, ami
az eszembe jutott. Mi? Nem is szereti őket! Francba!
-Áhh… Furcsa. Na mindegy. Olív és Marcus meglátogatnak
minket. Holnap érkeznek-mondta apa, és letette az újságot, amit eddig az arca
elé tartott.
-Hogy-hogy?-lepődtem meg.
-Apa meghívott minket, hogy nála ünnepeljük az Újévet. És
neki nem lehet ellentmondani. Bál szerűség lesz, szóval ki kell majd
öltöznötök. Mind meg vagytok hívva, és az ügyfeleink többsége is. És persze
nagyapa kísérőt is akar látni, szóval a fiúk is jöjjenek, bár ők már alapban
hivatalosak. Hiszen ügyfelek. Lesz modern zene is, a fiatalabbak kedvéért, mert
sokan lesznek. De az egy külön teremben. Nagyapa összeakarja hozni a
családunkat egy legalább 200 fős fogadás keretében. Aranyos.
-Hát ez fantasztikus!-csattantam fel-Mi nem így terveztük.
Összejöttünk volna, és buliztunk volna Louis házában. Olyan házavató féle lett
volna!-hisztiztem. Ekkor nyílt az ajtó és Emi köszönt be.
-Sziasztok!-és visszhangjaként Zayn is így köszönt.
-Csá!-köszöntem. Zaynhez siettem és megöleltem, mintha
üdvözölném, de a füléhez hajoltam és belesutyorogtam.
-Tudsz adni cigit?-Zayn arcvonásai megrándultak, de benyúlt
a zsebébe és becsúsztatta az enyémbe.
-Nem kéne ezt csinálnod-suttogta, de akkor már kint voltam
az ajtón.
Meggyújtottam a szálat és a számhoz emeltem. Nagyot szívtam
belőle, és a nikotin feloldotta az idegességet. Annyira nem szörnyű a
szilveszteri terv. Végülis bulizni így is tudunk. Még egyet szívtam, mikor egy
fekete autó parkolt le a ház előtt. Mikor kifújtam a füstöt, leesett kié is a
jármű. Leblokkolva álltam a teraszon. Louis kipattant a kocsiból és dühösen
felém indult. Kivágta a kertkaput és felhúzott vállai alapján nem volt valami
boldog. Vagy 5 méterről ordibált velem.
-TE MÉGIS MIT CSINÁLSZ?-amint elért hozzám, kivette a
kezemből, a földre dobta és rátaposott-MI A FRANC VAN VELED? MINEK CSINÁLOD
EZT? MÉGIS MI VAN MOST? VALAMIT CSINÁLTAM? EZ NEM MEGOLDÁS! RÉGEN NEM
CSINÁLTAD, MOST ÚJ HÓBORTOD VAN? HOGYAN BOSSZANTSUK LOUIST? JELENTEM, SIKERÜLT!
MÉGIS MIÓTA SZÍVOD? MI AZ A PROBLÉMA, AMIT EZZEL A SZARRAL OLDASZ? MI AZ AMIT
ÉN NE TUDNÉK MEGOLDANI?
Nagy szemekkel bámultam rá. Nem hittem volna, hogy emiatt
ilyen dühös lesz. És úgy tűnik tudja miért kezdenek az emberek cigizni.
-Akkor kezdtem el amikor szakítottunk. Tedd össze, vajon
miért?-lesütöttem a szemem- Meg nem csak az. Néha már elegem van a
nyilvánosságból, meg abból, hogy az utcán azt hallom, „Jajj ez az a csaj, aha ő, uuu hogy hívják?” . A kedvencem
a Louis barátnője megszólítás. Kikúrtul nem úgy vagyok anyakönyveztetve, hogy ’
Louis Barátnője’. Nevem is van ám! Ez az egész nyilvánosság dolog. Akkor nincs
szükségem cigire, amikor velem vagy és csak mi ketten vagyunk. Vagy amikor
turnézol, és senki n em foglalkozik velem. Na, akkor olyan mintha te nem lennél.
Persze nem teljesen. De amikor itt vagy és Velem, és folyton azt hallom a
suliban, vajon ma is látni fognak-e téged, akkor kedvem lesz rágyújtani-mondtam
halkan.
-Istenem, tudtam hogy ez lesz! Szakítani akarsz, ugye?
-Nem! Dehogy akarok!
-Rendben. Akkor leszoktatlak erről a dologról. Méghozzá úgy,
hogyha olyan érzésed van, hogy ráakarsz gyújtani, felhívsz engem. És én
bármikor felveszem neked –homlokát az enyémnek döntötte.
-Rendben-egyeztem bele.
-Tudod Jenni, ezután a pár nap után, nagyon közel érezlek
magamhoz. Közelebb mint gondolnád.
-Én is téged-öleltem szorosan.
-De akkor is elkell mennem. Nincs senki a házban.
-Rendben. Ja, és szilveszterkor húzz öltönyt. A kedvemért!
-Miért is?-nézett csodálkozva.
-Papa meghívott minket a bulijára. 200 híres ember fog
rohangálni, papa hatalmas kastélyában. Ki kell öltözni-megforgattam a szemem,
mire Louis kuncogott. Megcsillant a szeme, beharapta a száját, és végig nézett
rajtam. Kérlek, ne indulj be a teraszunkon! A fülemhez hajolt és meleg lehelete
megcsapta a vékony bőrt a nyakam és a fülem között . Ajkai hozzáértek a
fülemhez és egy pici csókot nyomott rájuk. Szakadozottan vettem egy mély
levegőt, és próbáltam nem figyelni a remegő térdeimre.
-Ha én öltönyt veszek, te azt a szép kis ruhácskádat, amiben
elvettem a szüzességed-nagyot nyeltem és hallottam a kihívást a hangjában.
Versenyezni akar. Sosem fogalmazta meg ilyen nyersen az első alkalmunkat, De
most szigorúan csak azért tette, mert fel akart izgatni. És pedig Ő mindig
eltalálja a legérzékenyebb pontjaimat. De is tudok ilyet. Most én bújtam a
füléhez.
-És mit szólnál hozzá, ha nem vennék fel alá semmit, és akkor
bármikor hozzám juthatsz- kéjesen nyöszörögtem bele a fülébe. Felnyögött és
belemarkolt a fenekembe.
-Egyre jobb-erősen koncentrált, hogy ne remegjen a hangja-Szereted
az ujjaimat, igaz? Főleg itt-egyik kezét a fenekem aljára vezette, és ott picit
befelé nyomta. Szörnyű bizsergés futott végig rajtam. Ajkaimat a nyakára tapasztottam és megszívtam.
Halkan felnyögött és oldalra billentette a fejét.
-Te pedig az ajkaimat szereted, igaz? Leginkább erre-jobb
kezemet összeérő altájaink közé csúsztattam.
.Jenni… Mit szolnál, ha felmennénk? Nem akarlak a füvön
megdugni-olyan rekedtes hangon még sosem hallottam beszélni.
-Sehol nem fogsz!-eltávolodtam tőle-Két nap múlva, 5-kor
gyertek ide Harry-vel. Kiöltözve.
.Rendben-fújta ki a levegőt-Oh és Jenni… Értékelem, ha úgy
öltözöl fel, ahogy mondtad!-kacsintot rám és leszökdelt a teraszunkról. Beült a
kocsijába és elhajtott. Vigyorogva kezdtem szőni a tervemet, miszerint megbolondítom
Louist szilveszterkor.
Nagyon jó *-* siessetek a köviveel :)) a kis ravasz Jenni :DD
VálaszTörlésUhhh köszii *^_^*
TörlésLesz Ő még ravaszabb ;) :*
Nagyon jó lett..ne butáskodj! Nagyon jól írsz. Siessetek a kövivel!!!!
VálaszTörlésPuszi Flóra :)
Köszii, jól esik :D
TörlésMár készül. Elméletileg :**
*Ariel